Helyi közélet

2016.11.30. 19:30

Feloszlatta magát Érpatak képviselő-testülete, de a bíróság szerint nem volt szabályos

Nyíregyháza - A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdán két ügyben is ítéletet hozott a Szabolcs megyei kormányhivatal Érpatak önkormányzata ellen indított perében.

Nyíregyháza - A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdán két ügyben is ítéletet hozott a Szabolcs megyei kormányhivatal Érpatak önkormányzata ellen indított perében. Dr. Toma Attila sajtószóvivőtől megtudtuk: a bíróság az önkormányzat hitelfelvételéről szóló, illetve a képviselő-testület feloszlatásáról szóló határozatát is hatályon kívül helyezte. A döntés indoka, hogy a szeptember 6-án megtartott képviselő-testületi ülést nem szabályszerűen hívták össze: olyan napirendi pontot is tárgyaltak, amely a meghívóban nem szerepelt, így azt a testület előzetesen el sem fogadta. Egyelőre nem tudni, hogy mindez hogy befolyásolja a december 11-ei időközi választást

KM


Érpatak – Feloszlatta magát Érpatak képviselő-testülete keddi ülésén, ezért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben időközi polgármester- és képviselő-választást kell tartani – közölte a település Bökönnyel közös önkormányzati hivatalának jegyzője szerdán az MTI-vel. A község független polgármestere szerint egyes képviselők együttműködésének hiánya csődközeli helyzethez vezetett volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában