Helyi közélet

2016.11.04. 12:49

Megyénkben jártak a sajtóapostolok

Nyíregyháza - A személyes ismerkedés mellett szakmai tapasztalatcserére is nyílt lehetőség.

Nyíregyháza - A személyes ismerkedés mellett szakmai tapasztalatcserére is nyílt lehetőség.

Az egyházközségi lapok, honlapok szerkesztői, cikkírói, a sajtóapostolok Nyíregyházán találkoztak a napokban. Immáron tizenötödik alkalommal rendezték meg a tanácskozást, amelyre jöttek az ország minden részéből, valamint a történelmi Magyarország területéről is.

A minden évben más-más helyszínen megrendezett háromnapos szakmai program a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének és a vendégfogadó házigazda, a Nyíregyházi Egyházmegye támogatásával és közös szervezésében jöhetett létre. A személyes ismerkedés mellett szakmai tapasztalatcserére is nyílt lehetőség. Hallgathattak előadásokat, és nem utolsósorban közelebbről is megismerhették vendéglátójukat, a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegyét, a Görögkatolikus Metropóliát.

A nemzeti kegyhelyen

A rendezvénynek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola épülete adott otthont, ahol már az első este Szocska Ábel apostoli kormányzó köszöntötte a résztvevőket, majd személyes hangvételű beszélgetéssel indította a programot. Az egyébként javarészt római katolikus sajtóapostolok számára egy különleges esemény volt, amikor az Istenszülő oltalma ünnepét megelőző este virrasztáson vettek részt a Görögkatolikus Papnevelő Intézet hallgatóival. A másnapi programban volt egyháztörténeti, művészettörténeti, szertartástörténeti előadás, a résztvevők megtekintették a Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjteményt és a hittudományi főiskola régi nyomtatványgyűjteményét, majd a Szent Miklós-székesegyházat és a református templomot is. „Vallási és társadalmi sokszínűség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” címmel kerekasztal-beszélgetés zajlott, amelyen Bosák Nándor kiérdemesült debrecen–nyíregyházi megyéspüspök is jelen volt. A sajtóapostolok ellátogattak a kertvárosi görögkatolikus egyházközséghez, majd a zárónapon Máriapócson a nemzeti kegyhellyel ismerkedtek meg – tájékoztatta lapunkat Némethné Csubák Éva Baktalórántházáról.

KM.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában