Karácsonyi történetek - Cinkos összekacsintás karácsony másnapján

Nyíregyháza - Két évvel ezelőtt, karácsony második napján a 93 éves anyósom, Ilonka néni, a feleségem, Éva és én voltunk otthon. A mama már ágyhoz kötött beteg volt, idejének nagy részében bóbiskolt, aludt. Nem volt ez másként a fent nevezett időpontban sem. A szépen feldíszített karácsonyfánk abban a szobában volt, ahol Ilonka pihengetett.

A nejem a konyhában főzött, a mama a szobában a szokásos délutáni sziesztáját töltötte. Gondoltam, itt a megfelelő alkalom, hogy lopjak magamnak némi szaloncukrot, mivel ebéd után jólesik az édesség. Halkan belopóztam a szobába, ránéztem anyósomra, aki békésen, egyenletes légzéssel aludt. Remek, az akció folytatódhat! Odaértem a karácsonyfához, kinéztem magamnak az „áldozatot”, majd egy oroszlánt megszégyenítő mozdulattal rávetettem magam. Ekkor hirtelen megszólalt Ilonka néni: – Ha nekem is adsz, nem árullak be az Évának, hogy lopkodod a szaloncukrot!

Ijedtemben majdnem kiejtettem a kezemből a frissen szerzett zsákmányt! Megfordultam és a mutató ujjamat a számhoz emelve így szóltam:

– Pssszt! Megegyezünk!

Egyből szövetségre léptünk, és a hallgatás fejében adtam neki is egy szaloncukrot. Igen ám, de váratlanul megjelent a szoba ajtóban, Éva!

– Hát, ti meg mit csináltok? – szögezte nekünk a kérdést. Erre én:

– Miiiii? Mi, semmit, csak számoljuk a szaloncukrokat!

Összenéztünk a csendes társammal és elmosolyodtunk.

- Czabán József -