Helyi közélet

2016.12.10. 09:19

Örökzöld kérdés: vágott, élő vagy mű?

Nyíregyháza - A karácsonyfaárus otthonában minden évben lucfenyő illatozik.

Nyíregyháza - A karácsonyfaárus otthonában minden évben lucfenyő illatozik.

Karácsonyi hangulat uralkodik a nyíregyházi piaccsarnokban, akármerre fordulunk, ünnepi koszorúkba, élelmiszerekbe, díszekbe botlunk. A karácsonyfaárusok azonban még kivárnak: pénteken a tizenöt helyből mindössze kettőt foglaltak el.

A műfenyő kevésbé ”zöld” megoldás a vágottnál.

Szigetvári Csaba

Többségben a helyiek

– Ma először jöttünk ki, de korábban nem is lett volna érdemes: kevesen vásárolnak, egyelőre inkább csak nézelődnek, érdeklődnek – tudtuk meg Nyüsti Józsefnétől, aki éppen húsz éve árusítja az ünnepi örökzöldeket. Portékája nem az ország másik végében, hanem a város szélén nőtt. – Mostanában többségben vannak a piacon a helyiek; mi a nyugati országrész termelőinél később is ráérünk kivágni a fákat, amelyek így bizonyosan nem hullajtják el a tűleveleket január 6-áig.

– Nem csak Zalában, nálunk is előfordul az a gombás megbetegedés, amitől elszáradnak, lehullanak a levelek. A permetezés költségei és a kevesebb egészséges fa az oka, hogy öt év után egy kicsit emelkedett a lucok ára, ami most 2000 forint méterenként. Nálunk az illata miatt mindig ez a fajta biztosítja az ünnepi hangulatot – adott bepillantást a karácsonyfa-őstermelők világába Nyüsti Józsefné, aki hozzátette: az ezüstfenyő métere 4000, a Nordmanné pedig 8000 forintba kerül az idén.

Környezettudatos karácsony

– Nem attól lesz „zöld” a karácsony, hogy milyen fenyőt választunk, inkább érzelmi oka lehet, hogy egyre többen ódzkodnak a vágott fenyőtől, és más megoldást keresnek – kezdte válaszát a környezettudatos karácsonyt firtató kérdésinkre dr. Szigetvári Csaba.

– Az ünnepek alkalmával piacra kerülő fenyőfákat nem az erdeinkből vágják ki, hanem karácsonyfa-ültetvényeken nevelik. Az ilyen fenyők élete hamar véget ér, viszont az ünnepek elmúltával a szelektív gyűjtésük és „zöld” hasznosításuk szerencsére a legtöbb helyen már megoldott.

– A földlabdás vagy konténeres élő fenyő csak akkor „zöld” megoldás, ha a fácskát szakszerűen gondozzuk, és később megfelelő helyre tudjuk kiültetni. Erre csak keveseknek van módjuk, és a tapasztalatok szerint az „élő karácsonyfák” nagy része elpusztul nem sokkal az ünnepek után.

– A műfenyőkkel kapcsolatban is kétségek merülnek fel: bár sok éven keresztül újrahasználhatók, de gyártásuk környezetszennyező, és – mivel főként a Távol-Keleten állítják elő ezeket – a szállításuk is sok energiát emészt el. Több tudományos vizsgálat is kimutatta, hogy minden környezeti terhet egybevéve a műfenyő kevésbé zöld megoldás a vágottnál – vette számba a lehetőségeket az E-misszió Egyesület elnöke.

Élő díszek

– Azoknak a legegyszerűbb a helyzetük, akiknek kertjében fenyőfa áll, amely minden évben karácsonyfává változhat; intézmények, óvodák, iskolák esetében ez a legszerencsésebb megoldás. A kerti fenyőre téli madáretetőt, madárkalácsot is akaszthatunk, így cinegék és pintyek lesznek a fa élő díszei.

– A karácsonyi fenyőállítás hozzátartozik a hagyományainkhoz, az ünnepi hangulathoz. Ha környezettudatosabbak szeretnénk lenni, inkább arra érdemes odafigyelni, mi kerül a fa alá. Ha olyan ajándékokat választunk, amelyek előállítása, csomagolása, szállítása kevéssé terheli a környezetet, helyi vagy legalábbis hazai termelőktől származik, akkor lényegesen többet tettünk a „zöld karácsonyért” – adott néhány hasznos tanácsot Szigetvári Csaba.

- KM-HP -


Érjen egészen a plafonig!

– Évről évre adódik némi nézetkülönbség a család férfi és nőtagjai között karácsonyfaügyben, végül mindig a lányunk akarata érvényesül, aki a plafonig érőt szereti – válaszolta érdeklődésünkre Pálóczi-Sipos Dóra. – Együtt szoktuk kiválasztani a fát, az ötéves Emese már alig várja, hogy az idén is eljöjjön a nagy nap. Mivel nem hullajtja a leveleit, a kedvencünk a ­Nordmann-fenyő, amit még a vásárláskor belefaragtatunk a talpba, és ha lehet, házhoz is szállíttatjuk – tette hozzá a nyíregyházi családanya.

Ezek is érdekelhetik