Helyi közélet

2016.12.03. 18:51

Saját fesztivált szeretnének

Nábrád - Művészeti napokat rendeznének a községben született Bornemisza Géza festő emlékére és tiszteletére.

Nábrád - Művészeti napokat rendeznének a községben született Bornemisza Géza festő emlékére és tiszteletére.

A természet szépségének és a történelmi múltnak nagy vonzereje van, s Nábrád mindkettővel rendelkezik. A település szerényen meghúzódik a vadregényes környezetű Szamos jobb partján, míg bent a falu központjában a Botka-kastély tudna mesélni a régi évszázadokról. A falak azonban szemtanúi a mindennapi jelennek is, sőt még a jövőhöz is hozzájárulnak, ugyanis Botka Imre földesúr egykori hajléka a házasságkötő-teremnek is otthont ad.

Családi ünnepség a kastélyban

A kastélyépület helyiségeiben jelenleg két ideiglenes kiállítás tekinthető meg. Az egyik a II. világháborút idézi fel, a másik pedig Európa rend­őreinek ruháit, felszereléseit mutatja be.

– A tárlatok elszállítása után továbbra is a történelmet szolgálja majd az egyik terem, ugyanis helytörténeti kiállítást szeretnénk benne kialakítani. Van egy helybeli lakos, aki helytörténeti kutatással foglalkozik, számos régi használati tárgy található a gyűjteményében, és a Botka családról is vannak tárgyi emlékei – tájékoztatta lapunkat Dán Csabáné, Nábrád polgármestere. – Az épület másik szárnyát közösségi rendezvényekre, családi ünnepségekre szokták igénybe venni a lakosok, de a nyugdíjasok és a fiatalok is rendeznek összejöveteleket az épületben.

A kastély szomszédságában található a környék községeinek közös önkormányzati hivatala.

– Tavaly nyertünk arra támogatást a Belügyminisztériumtól, hogy beépítsük a felső szintjét is, mert az még kihasználatlan volt. A bővítésnek köszönhetően új irodákkal lett gazdagabb az épület, valamint kialakítottak a szakemberek egy tárgyalót is – folytatta a település vezetője, aki beadott pályázatokról is beszámolt. – A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében pályáztunk az egészségügyi ellátás infrastrukturális fejlesztésére. A célunk, hogy az egészségügyi rendelő felújítása után egy épületben legyen a háziorvosi rendelés és a védőnői szolgálat. Pályáztunk még az általános iskola energetikai korszerűsítésére, a művelődési ház külső renoválására, az óvodai épület külső hőszigetelésének és tetőszerkezetének felújítására, az óvodai melegítőkonyha modernizálására. Ezekre a beruházásokra beadtuk a támogatást igénylő pályázatokat, várjuk az elbírálásukat. A református egyházközség a templomot szeretné felújíttatni, a lehetőségeinkhez képest azt a pályázatot is segítettük.

KM-MML


Elutasított pályázatok

Nábrád szeretne egy saját fesztivált is kialakítani, s ezzel hagyományt teremteni. Művészeti napokat rendeznének Bornemisza Géza festő emlékére és tiszteletére, aki a községben született 1884-ben. A képzőművész a nagybányai művésztelepen és Henri Matisse műhelyében nevelkedett. Az önkormányzat többször is pályázott már a Nemzeti Kulturális Alaphoz támogatásért, de még egyszer sem nyertek. A község vezetője bízik abban, hogy egyszer csak megkapják a kért támogatást, s akkor rendezhetnek egy olyan fesztivált, amely csak Nábrádról szólna.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában