Helyi közélet

2016.12.22. 08:46

Szárnyai alá vette az ölyvet

Nyírtura, Nyíregyháza - Az egyik kótaji háziorvos gyógyította meg a védett ragadozót.

Nyírtura, Nyíregyháza - Az egyik kótaji háziorvos gyógyította meg a védett ragadozót.

A két városgondnok, Szabó Gergő és Bordás Béla figyelme akkor sem lankad, ha éppen nincsenek szolgálatban; szombaton éppen Nyírturára tartottak, amikor egy egerészölyvet vettek észre. A védett ragadozó az autójuk közeledtére sem tudott a levegőbe emelkedni, ám annak ellenére sem volt könnyű befogni, hogy nyilvánvalóan segítségre szorult. Ezt dr. Kiss Csaba kótaji háziorvostól kapta meg – de vajon hogyan kerül egy madár az „emberorvos” kezei közé?

Tódulnak a páciensek

– A madarászat a hobbim, 14 éves korom óta vagyok a Hortobágyi Madárkórház önkéntese, újabban pedig kuratóriumi tagja. A hivatásomba igazán az egyetem idején szerettem bele, de emellett nem hagytam fel a madarak megfigyelésével, gyógyításával sem – elevenítette fel az előzményeket dr. Kiss Csaba, akihez – főleg nyaranta – tódulnak a tollas páciensek is.

A fekete gólyától a héjáig sokféle madár kapott már tőle segítséget, a műtéteket ugyanakkor az állatorvosokra bízza. Az ölyv néhány nap alatt új erőre kapott nála, így szerdán visszatérhetett a természetbe.

– Ez a tojó három–négy éves lehet, mérgezés vagy tüdőgyulladás gyengítette le. Ezt laboratóriumi vizsgálatok nélkül nem tudtam eldönteni, ezért kapott aktív szenet és antibiotikumot is, az eledelét – hús, máj, zúza – pedig vitaminokkal és nyomelemekkel egészítettem ki – ismertette a képzeletbeli kórlapot Kiss Csaba.

Újra szabadon

A szabadon engedés megtisztelő feladata az egyik megtalálónak, Szabó Gergőnek jutott; az egerészölyv immár könnyedén a levegőbe emelkedett, és Nyíregyháza ­széléről valószínűleg percek alatt visszajutott Nyírturára.

- KM-HP -


Nem csak védett, hasznos is

A közvélekedéssel ellentétben az egerészölyv nagyon hasznos a mezőgazdaság számára. Lábai és karmai viszonylag gyengék, csak apróbb állatok megragadására alkalmasak, fő táplálékát a rágcsálók jelentik. Hazánkban főképp egereket, pockokat, patkányokat, hörcsögöket zsákmányol, amelyeket jellemzően a mezőgazdasági területeken kap el. Az egerészölyv védelemre szorul, ugyanis egyedszáma folyamatosan csökken az emberek felelőtlen viselkedése miatt is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában