2017.08.31. 11:25
A som lesz a főszereplő
Nagyar - Negyedszer rendezik meg az idén a nemzetközi somfesztivált.
Nagyar - Negyedszer rendezik meg az idén a nemzetközi somfesztivált.
Négy éve a nagyariak megálmodtak egy rendezvényt, ami mára hagyománnyá válhat, s ami nem csak a településen élők számára fontos, hanem az ország minden részéről, sőt, a határon túlról is érkeznek vendégek a nyár végi, ősz eleji összejövetelre, melynek középpontjában egy húsos, fanyar bogyó áll. A IV. Nemzetközi Nagyari Somfesztivált ebben az évben szeptember 2-án, szombaton rendezik meg a helyi óvoda mögötti téren.
Csepregi Éva és a Kalapács
A fesztivált 13 órakor tárogatójáték nyitja meg, amit a polgármesteri köszöntő és az igehirdetés után a nagyari ovisok műsora követ. A Történelmi Bajvívó Egyesület bemutatóját követően a Szamosszegi Férfi Népdalkör és a helyi nyugdíjasklub produkciója vezeti fel a rendezvény egyik sztárvendége, Csepregi Éva 14.30-kor kezdődő koncertjét.
A tánc- és hagyományőrző csoportok műsora, valamint a megyei kutyás szolgálat bemutatója után Sihell Ferry és Henna lépnek színpadra 18 órától, a tombolasorsolást követően pedig a fesztivál fő attrakciója, a Kalapács zenekar csap a húrok közé este héttől. A nap tűzijátékkal zárul.
A rendezvény kísérőprogramja a somsütiverseny, de a fesztiválozók találkozhatnak a Somrádió munkatársaival, a beregi határőrök huszárbandériumával, a legkisebbeket pedig várja a vidámpark.
- KM -