Helyi közélet

2017.09.12. 15:31

Megújult hivatal új jegyzővel

Baktalórántháza - Uniós és hazai forrásból utak, intézmények, épületek lesznek szebbek és korszerűbbek a városban.

Baktalórántháza - Uniós és hazai forrásból utak, intézmények, épületek lesznek szebbek és korszerűbbek a városban.

– Sokan nem hitték, de a kivitelezőkkel együtt tudtuk, hogy alig több mint másfél hónap alatt elkészül a polgármesteri hivatal belső felújítása, és szeptember elején visszaköltözhetünk az épületbe – mondta Nagy Lajos polgármester, a belül is megszépült hivatal ünnepélyes átadásán hétfőn.

A város vezetője elmondta, a 30 millió forintos hazai forrást nyolcmillió forint önerővel egészítették ki, így korszerűbb lett a villamoshálózat, a fűtési rendszer, megújultak a vizesblokkok, burkolatot kaptak a falak és frissen festettek minden helyiséget, kapcsolódó beruházásként pedig modernebbé vált az informatikai és telefonhálózat is.

A fejlesztések folytatódnak

– Régi adósság volt ez, hiszen amikor pár éve a külső rekonstrukció elkészült, a belső terek kimaradtak, most viszont kulturált, korszerű munkakörülmények között dolgoznak a városháza, valamint az épületben található egyéb irodák munkatársai, ezzel is segítve a gyors és hatékony feladatellátást – fogalmazott Nagy Lajos, s bejelentette: a megújult hivatalnak új vezetője lett, a közös önkormányzati hivatal polgármesterei egyöntetűen döntöttek úgy, hogy szeptember 9-étől Lovász Zsuzsa lesz a jegyző.

A polgármester az ünnepségen beszélt a jövőről is, szavaiból kiderült, a már támogatást elnyert projekteknek köszönhetően az elkövetkezendő két évben 2,8 milliárd forint értékű fejlesztésre, korszerűsítésre lesz lehetőség Baktalórántházán. A teljesség igénye nélkül útfelújítás és kerékpárút-építés, a belvízelvezető rendszer rendbetétele, a Dégenfeld-kastély pincéjének rekonstrukciója, általános és középiskolai intézmények korszerűsítése kezdődhet el. Elhangzott az is, plusz 42 millió forintot kapott a város a tanuszoda építéséhez, így a korábban örömmel vállalt önkormányzati hozzájárulást sem kell kifizetni.

S ezzel még nem ért véget a bejelentések sora, hiszen Kovács Sándor, a térség egyéni országgyűlési képviselője amellett, hogy elismeréssel szólt a helyiek elkötelezettségéről, tenni akarásáról, a város folyamatos fejlődéséről és megtartó erejéről, elmondta: egy több mint egymilliárd forintos sportfejlesztés is megvalósulhat Baktalórántházán.

KM-BM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában