Helyi közélet

2017.11.23. 16:40

Piac is segíti majd Papost

Papos - Üzlethelyiséggel és csomagolóüzemmel szintén gazdagabb lesz a község.

Papos - Üzlethelyiséggel és csomagolóüzemmel szintén gazdagabb lesz a község.

Régi tapasztalat a mezőgazdasági vállalkozók körében, hogy nem elég a zöldséget-gyümölcsöt megtermeszteni, egyrészt kell egy olyan hely, ahol értékesíteni lehet a terményeket, másrészt olyan csomagolásban kell megjelenniük a piacon, amelyre igény van. Éppen ezért döntött úgy a paposi önkormányzat, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával megvalósítja a „Paposi helyi termék piac és agrárlogisztikai szolgáltatások kialakítása” elnevezésű pályázatot.

A pályázat egyik részeként dísztérköves piactér is épül, ennek az ünnepélyes alapkőletételét csütörtökön rendezte meg a helyi önkormányzat. Az időkapszulába bekerült lapunk tegnapi száma is. Az ünnepségen a vendégeket köszöntötte és a projekt elemeit ismertette Illés Béla, Papos polgármestere. Mint elmondta, a településen alig van ipar, a legtöbben mezőgazdaságból élnek: a lakosok között vannak őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók, fiatal gazdák. A megélhetésüket,a termékek piacra jutását és eladhatóvá tételét segíti az önkormányzat a tervezett beruházással.

– Két éve megvette az önkormányzat a Kraszna Coop-tól az egykori kocsma épületét, amelyben üzlethelyiséget és csomagolóüzemet alakítunk majd ki. A falu központjában található épület felújítása a napokban már megkezdődött, reméljük, atelepülés arculatának egyik meghatározó épülete lesz. A benne kialakítandó üzlethelyiség inkubátorházszerűen segíti majd a helyi vállalkozásokat. A csomagolóüzem létesítése pedig azért fontos, mert egyre több mezőgazdasági termék csak úgy piacképes, ha megfelelő csomagolásban van. Az üzemben különböző csomagolásokra lesz lehetőség, az ott dolgozók úgy csomagolják a zöldséget és a gyümölcsöt, a hogy majd a gazdák kéri. Ez a fejlesztés munkahelyteremtő beruházás is egyben – vázolta fel a tervezett fejlesztést Papos vezetője, valamint kitért még a piacra is. A polgármesteri hivatal melletti területen alakítják ki vizesblokkal együtt, s a helyi mezőgazdasági termények értékesítését segíti majd.

Részt vett az ünnepségen Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke is. Beszédében kiemelte a TOP-os pályázatok fontosságát, hiszen jó fejlesztési lehetőségeket jelentenek a kis települések számára is. Kovács Sándor országgyűlési képviselő szintén a pályázatok fontosságáról szólt. Kiemelte többek között a Vidékfejlesztési Programot, amelynek köszönhetően Paposon megújul majd aközösségi tér is. A további fejlesztések között fontos feladatként említette a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését a községben. Mint mondta, e jelentős környezetvédelmi beruházást igyekszik majd minden eszközzel segíteni, támogatni.

Az alapkőletételi ünnepséget szavalattal és néptánccal színesítették a Jármi-Papos-Őr Általános Iskola diákjai.

KM-MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában