Helyi közélet

2018.06.28. 10:12

Szélesítenék a termékek és szolgáltatások piacát

Nyíregyháza - Budapest és Pécs után harmadikként, s egyben záró rendezvényként ma a Tiszavasvári úti Esély Centrumban rendeznek egyeztetést a közbeszerzésről szóló jelenleg hatályos törvény módosításáról.

Nyíregyháza - Budapest és Pécs után harmadikként, s egyben záró rendezvényként ma a Tiszavasvári úti Esély Centrumban rendeznek egyeztetést a közbeszerzésről szóló jelenleg hatályos törvény módosításáról.

– Ez a módosítástervezet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségének szélesítését célozza meg annak érdekében, hogy az egyre javuló foglalkoztatáson belül bővíthetővé váljon a termékek és szolgáltatások piaca. Erről vezető szakértők előadásait hallgathatják meg mintegy öt környező megye érintett szakemberei. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes főosztályai, illetve a Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztályának vezetői mintegy száz érdeklődő részvételére számítanak – tájékoztatta lapunkat a házigazda START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Balogh Zoltán, aki a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke is.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában