Helyi közélet

2018.07.07. 13:04

Délelőtt az érzelmeké, este a nevetésé lesz a főszerep

Kisvárda - Erősen indul az idei Várszínházi Esték: dráma és bohózat egy napon a színpadon.

Kisvárda - Erősen indul az idei Várszínházi Esték: dráma és bohózat egy napon a színpadon.

Bár a magyar színházak fesztiválja nemrégiben ért véget Kisvárdán, újabb nagyszabású programsorozat kezdődik – szintén a színházrajongók örömére. Az idei Várszínházi Esték július 14-én indul, s ahogy azt már megszokhattuk, rögtön két előadással várják az érdeklődő közönséget.

Örök érvényű gondolatok

A délelőtt 11 órától a gyermekeké, de csak idézőjelben, hiszen a felnőttek egyik kedvenc története elevenedik meg a Művészetek Háza színháztermében: Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című szeretet-expedíciója, mely generációkat vitt már el egy olyan bolygóközi utazásra, ahol az állomások nem távoli galaxisok, hanem az emberi természet különböző végpontjai. A Tűzcsap Alapítvány Produkció zenés mesejátékának alapjául szolgáló regény nyolcvanmillió kiadott példánnyal a világ egyik legolvasottabb könyve. Nem lehet elégszer feldolgozni, minden élethelyzetben és életkorban újabb és újabb igazságot fed fel.

A Rónay György fordítása alapján Dénes Viktor rendezte mesejáték szereplői, Ujlaki Dénes Jászai-díjas színművész és az ifjú Lukács Olivér izgalmas és megható pillanatokat ígérnek, a látványról és a zenéről Horányi Juli és Csordás Gábor gondoskodnak.

A felnőtt közönséget 20.30-tól Ray Cooney klasszikusával, A miniszter félrelép című bohózattal várják a Bagolyvárba a Bánfalvy Stúdió művészei.

Horváth Csaba rendezésében tárul a publikum elé Richard Willey (Gesztesi Károly), a kormány egyik sikeres, fiatal miniszterének története, aki gáláns kalandra készül az ellenzéki frakció titkárnőjével, Jane-nel (kettős szereposztásban Kiss Ramóna és Bugár Anna) egy patinás hotelben. Az este azonban nem kezdődik a legjobban, hiszen a szobába belépve, azonnal találnak egy „hullát” az ablakban. Richard végül segítségül hívja parlamenti titkárát, George Pidgent, így már hárman próbálják megoldani ezt a rendkívüli helyzetet.

Nincs könnyű dolguk, hiszen a szálloda igazgatója és főpincére mindig a legrosszabb pillanatban zavarja meg őket, míg Richard felesége, George édesanyjának ápolónője, valamint a fiatal szerető féltékeny férje csak tovább bonyolítja az amúgy is kínos szituációt. Ráadásul az éjszaka még mindig tartogat meglepetéseket…

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában