Helyi közélet

2019.01.19. 16:59

Jól érzik magukat a kórházban

Nyíregyháza - Betegek ugyan, de a foglalkozások jó hangulata a résztvevőkre is átragad.

Nyíregyháza - Betegek ugyan, de a foglalkozások jó hangulata a résztvevőkre is átragad.

Megalakulásának harmadik évfordulóját ünnepelte a közelmúltban az Ízületi Betegek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete. A jubileumi foglalkozáson felidézték a fiatal civil szervezet eddigi életének legfontosabb eseményeit.

Színvonalas előadások

Fullajtár Andrásné, az egyesület elnöke lapunk számára is összefoglalta dióhéjban a történetüket.

– Valamennyiünk számára hihetetlen, hogy így elszaladt az idő! Szinte még most volt, hogy lázas izgalommal szerveztük az egyesületet, tervezgettük a programokat. A kezdeti nehézségek után magára talált az egyesület, letisztultak a céljaink és feladataink. A kezdeti időszakban sokat jelentett a számunkra, hogy az elsők között állt szakmai támogatóként mellénk dr. Bartha Attila főorvos, valamint az általa vezetett reumatológiai osztály a Jósa András Kórházban. A támogatóink között említhetem továbbá Mártonné Kővári Ildikó főnővért és kollégáit, úgy a dietetikust és a gyógytornászt, akik minden nagyobb rendezvényünkön részt vettek, a szűréseken is segítették a munkánkat. Számtalan főorvos tisztelte meg tagjainkat és az érdeklődőket színvonalas előadásával, ami ugyancsak hozzájárult a jó orvos-beteg kapcsolat kialakításához. Bizton állíthatom, hogy havonta legalább egy alkalommal tagjaink elmondhatják, hogy betegek ugyan, de mégis jól érezték magukat a kórházban – mondta Fullajtár Andrásné, majd így folytatta: – Évente egy-egy nagyobb rendezvényt szerveztünk, melyet a nyíregyházi önkormányzat is támogatott. Ilyen volt például az elmúlt évben a ,,Fejeket fel!’’ elnevezésű prevenciós program, amikor dr. Bartha Attila főorvos ismertette azokat az ízületi betegségeket, melyet a technika ,,áldása’’ hozott, illetve majd hoz a használókra a jövőben.

Otthonra találtak

– Az idén dr. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvos igazgatója és a kollégái tanítottak ,,laikus életmentést’’ az igen aktív tagjainknak és érdeklődőknek. Minden évben szervezünk egy szép kis karácsonyi összejövetelt, ahol a meghívott vendégekkel eltöltünk egy kellemes délutánt. Mindezeket a programokat a jövőben is szeretnénk folytatni. Az újság hasábjain keresztül is szeretnénk köszönetet mondani a Jósa András oktató- és egyetemi kórház vezetésének, hogy működésünkhöz biztosítja a helyet. Köszönjük az összes főorvosnak, orvosnak, nővérnek, kórházi dolgozónak, hogy a szakmai hátteret biztosítják egyesületünk számára – tette hozzá a civil szervezet vezetője.

- KM -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában