Helyi közélet

2019.02.17. 13:38

Zászlóshajó lett megyénk

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Jelentősen megnövekedett megyénk vadásztársaságainak pályázati kedve.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Jelentősen megnövekedett megyénk vadásztársaságainak pályázati kedve.

Az elmúlt héten már foglalkoztunk azzal, hogy az Országos Vadgazdálkodási Alap segíti a vadásztársaságok vadgazdálkodását. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az első pályázati évben sem szerepelt rosszul, bár nem is volt országosan különösen kiemelkedő a teljesítménye. Akkor 41 pályázat nyert támogatást összesen kicsivel több mint 35 millió forint értékben. A tavalyi évben aztán gyökeres változás következett be a megyében. A megerősödő anyagi helyzet és a területi határok véglegessé válása jelentősen növelte a pályázati kedvet.

Vadrejtő erdő

– Az ország legtöbb pályázata megyénkben született, s a legtöbb nyertes pályázattal is megyénk büszkélkedhet – tájékoztatta lapunkat Fazekas Gergely, a Vadászkamara megyei titkára. – Óriási eredmény, hogy 96 nyertes pályázattal több mint 64 millió forint forrás jut a megyének. Vadrejtő erdő telepítésére egy pályázat nyert támogatást. Ez érthető is, hiszen erdővel nem áll rosszul a megye.

– Jóval népszerűbb volt az egyéves vadföld célterület, melyre 16 eredményes pályázat született. Ezek következtében 94 hektár vadföld fog létesülni, melyek vegyszermentes művelése és a vad igényeihez igazított kaszálása bizonyosan kedvezően fogja befolyásolni a fácán és a mezei nyúl létszámát. Évelő vadföld telepítésébe kevesen mertek belevágni, hiszen a gazdák nem szívesen kötelezik el magukat évekre a földterület hasznosítását illetően. Így 4 nyertes pályázattal 17 hektáron fog létesülni a főként őznek és szarvasnak kedvező vadföld. A vízellátás javítása nagyon népszerű volt, hiszen 25 sikeres pályázat született itatógödrökre és dagonyákra. A pályázatok eredményeként 90 darab itatógödör és 46 darab dagonya segíti a vadgazdálkodást.

– Gazdagodnak a vadásztársaságok továbbá 34 darab napelemmel működő szivattyúval is, ezek folyamatosan tudják biztosítani a friss vizet az állatoknak.

– A fácánnevelés mikéntjét szigorította az előző évekhez képest a szabályzat. Csak és kizárólag a kotlóval való nevelést támogatja, hiszen csak az így nevelt madár fog teljes értékű törzsállományt alkotni. Két sikeres pályázat született ebben a témában, eredménye 2 ezer vegyes ivarú fácán lesz.

MML

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában