Nyíregyháza

2019.05.22. 20:00

Nagyok között is az egyik legnagyobb

Benkő István emlékét fontos méltó helyére visszaemelnünk a köztudatban.

A megyeszékhely történelme nem rendelkezik olyan gazdag múlttal, mint a többi székesvárosé az országban. Ezért is bírnak különös jelentőséggel azok a kimagasló személyiségek, akik a fiatal város virtuális panteonjába bekerültek.

Az 1753-as újratelepítéssel új időszámítás kezdődött Nyíregyházán. Feltűnő, hogy históriáját a település életében meghatározó szerepet vitt vezetők alapján hosszabb-rövidebb szakaszokra, korszakokra lehet osztani. Beszélhetünk a betelepítést követő időkben Petrikovics-korszakról, az 1820-as évtizedtől a ’30-as évek közepéig Benkő-korszakról, 1838-tól pedig Inczédy-korszakról.

Bár Benkő István a nagyok között is az egyik legnagyobb városvezető, neve még sincs annyira a köztudatban, mint például Hatzel Mártoné vagy akár a Bencseké. Evangélikus szülei – idősebb Benkő István és Tajnel Eleonóra – Nyíregyházán, 1779. november 15-én esküdtek örök hűséget egymásnak. Az apa elszegényedett nemesi családból származott. Házasságukból itt született fiuk, az ifjabb István, akit 1780. november 2-án keresztelt meg Petykó György római katolikus káplán. A keresztszülők Urszinyi Judit és Bezdán Lipót voltak. Apja állattartásból és szőlőművelésből szerezte vagyonát, hogy fiának tisztes megélhetést tudjon biztosítani.

Benkő fiatal koráról nem szólnak a források. Tehetséges ifjú lehetett, hiszen már 1801-ben vásárbíróvá választották. Ezután folyamatosan töltött be egyre megtisztelőbb és felelősségteljesebb tisztségeket: a számvevő kiküldöttség egyik tagja 1807-ben és 1808-ban, utcakapitány 1809–10 között, 1811-től 1813-ig borbíró volt, 1814 és 1816 között pusztainspektor, 1817-ben törvénybíró. A polgármesteri tisztség jogelődjének számító főbírói címet az alábbi időpontokban viselte: 1820, 1823–25, 1827, 1829, 1833–34.

Benkő István portréja | Fotó: Múzeum

A történelmi tett

Nagy, városi tekintély, többszöri újraválasztása ennek volt bizonyítéka, az örökváltság lebonyolításának egyik fő mozgatója, ügyintézője. A költségvetés rendbehozatala, városi rendőrség megszervezése, az igazságszolgáltatás átalakítása, városrendezés fűződik nevéhez. Az 1823-as adóösszeírás szerint 30 rajnai forint felett fizetett 79 gazda, köztük Benkő 57 forint 55 krajcárt, taxája pedig 27 forint 30 krajcár volt.

A városi elöljáróság úgy döntött 1823 nyarán, hogy ő vigye Kovács Andrással, a nemesek hadnagyával és Miskolczy Mátyás jegyzővel a Károlyi grófokhoz a megfogalmazott kérvényt az örökváltságról. Ez nagy anyagi áldozatokat követelt, hitelt is fel kellett venni, de a szabadságnak ez volt az ára. A város önmaga ura lett, többé nem függött a földesurai­tól (Dessewffyek és Károlyiak). Az akkori ország­gyűlésen is téma volt ez a történelmi tett. Alig egy évre rá, 1824. október 26-án a városi ünnepség után kimentek a sóstói erdőbe, ahol Erdélyi János, a Károlyiak megbízottja leszakított egy tölgyfagallyat, és jelképesen átadta az erdőt Benkő István főbírónak. Mivel a hívek anyagi teherbíró képessége ezt nem bírta el, 1824-ben egy 140 kg-os harangot öntetett a római katolikus templomnak, majd 1831-ben postamester, a Magyar Olvasó Társaság egyik alapítója és a szervezkedés kezdeményezője. Mondani sem kell: „a magyar nyelvben leendő előrehaladás” célkitűzésében Bessenyei György programja köszönt vissza.

Felesége, Draskóczy Zsuzsanna komoly magángyűjteménnyel rendelkezett: a protestáns egyházteremtők leveleit, személyes emlékeit őrizte európai (!) hírű kollekciójában. Ki tudja, 1945 után mi maradt meg ezekből a kincsekből…?! Az egykori Tokaji (ma: Rákóczi) utca északi oldalán 1833-ban nyílt meg tizenkét ággyal a később városi kórházzá fejlesztett ispotály. A 2007-ben lebontott épület falán 1973-tól tábla emlékeztetett erre. A telek azóta is üresen áll, gazos.

Illő nevének tisztelete

Utolsó éveiben sokat betegeskedett, ezért nem vállalt többé városi feladatokat. Utoljára elvállalt tisztsége: törvénybíró 1835-ben. Átadta helyét a következő városvezető-generációnak, akik Inczédy György mellett és mögött építették tovább Nyíregyházát.

Nemes lelkét 1836. január 6-án adta vissza Teremtőjének. Azt sem tudjuk, hol porladnak csontjai… Nevét Benkőbokor és Butykán utca őrzi. Az 1924-es centenáriumi ünnepségsorozatra készítette el Z. Szalay Pál festőművész a legkorábbi városvezetők egy csoportjának portrésorát, köztük Benkőét. Előkészítette a terepet a városi cím kivívásához, öntudatot, lokálpatriotizmust adott a nyíregyháziaknak. Erélyes, buzgó személyiség volt. Illő tehát, hogy nevét tisztelettel emlegessük ma is. A Jósa András Múzeum raktárából talán az ő arcképe is hamarosan visszakerülhet a városházára, ahonnan 1950-ben, a Rákosi-diktatúra alatt leparancsolták a polgármesterekkel együtt.

Komiszár Dénes

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában