a múlt üzen

2019.09.20. 11:30

Üzenet a múltból – mutatjuk, mit rejtett matolcsi templomtorony

Évtizedekkel ezelőtt írt üzenetet találtak a református templom toronygombjában.

Több mint hetven éve, 1948-ban épült a matolcsi református templom jelenlegi tornya. A régi, XIX. század közepén épült torony állapota miatt már a háború előtti években elkezdték tervezni az új torony építését, gyűjtöttek is a falu lakói, de a világégés keresztülhúzta a terveket.

Fotó: Gergely Tamás

A háború után az elértéktelenedett összegyűjtött pénz és az országban uralkodó kaotikus állapotok szinte reménytelenné tették a terv megvalósítását, azonban lassan összegyűlt az új forintban számított, negyvenezres költség, melyhez még Amerikába szakad falubeliek is hozzátették szerény felajánlásaikat.

Fotó: Gergely Tamás

A torony csúcsában elhelyezett, leforrasztott kapszulát sajnos nem kímélte az időjárás, a víz a legtöbb benne elhelyezett iratot súlyosan károsított.

A képeken is látható, nagyjából épségben maradt levél szövege a következő:

Krónika

Az Úrnak 1948. esztendejében tétetett fel az új gomb az új toronyra, amikor Magyarország népe köztársasági államformában élt.

Egy nagy háború után lelkileg és anyagilag összetört nép kicsiny Szamos-menti falujának hívő gyülekezete emelte ezt a tornyot saját erejéből és áldozatkészségéből Isten dicsőségére.

Istennek legyen érette hála, hogy Ilyen nehéz időben szolgálhattunk ezzel is az Ő nagy nevének.

Vajon nem volt-e ez a szép munka és áldozatkészség egy régen Istennel járó gyülekezet hitének utolsó lobbanása? Vajon az eljövendő nemzedék fogja-e úgy szeretni Istenét és templomát, mint az apák? Ma még él a hit, és könyörgünk Istennek, hogy a Lelket ne engedje megoltani.

1858-ban megépült tornyunk 90 esztendős szolgálat után az idők viszontagságai között megemésztődött, és szükségessé vált kicserélése. A torony újjáépítésének gondolata már a háború előtt felvetődött, és meg is indult a gyűjtés, de a háborút követő infláció meglevő pénzünket semmivé, értéktelenné tette. A háború után próbáltunk állami....(?) folyamodni, de többszöri kérésünkre sem jött semmiféle válasz. Azokhoz a testvéreinkhez, akik Matolcsról származtak el, szintén folyamodtunk, de csak két részről jött segély 60 dollár értékben, ami magyar pénzben 660 forintot jelentett. Csepp a tengerben, de mégis ez a csepp adta meg az indítást a munka megkezdéséhez. 660 Ft-ból lett egy 40-41000 Ft-os munkálat, amelyre a gyülekezet adta össze a pénzt.

Fekete Lajos debreceni képesített ácsmester mindenkinek tetsző terve szerint áll az új torony. A régi emléke bele van építve az új torony idomaiba. Egészen más a tornyunk, és mégis a régit látjuk benne.

A vállalkozó hűséges, szorgalmas és istenfélő segédje: Zámbó Zsigmond szerény, becsületes modorával és munkájával éppen úgy elnyerte szeretetünket, akárcsak mestere.

A bádogos munka Bucsay István debreceni bádogos mester és alkalmi munkásainak emlékét hirdeti.

A kőműves munka Katona Ferenc debreceni kőműves mester érdeme.

Az egyház tisztviselői a toronyépítés idején ezek:

Örökös, tiszteletbeli lelkipásztor, Kerekes Gyula ny. lelkész, aki 40 esztendőn keresztül vezette az egyház ügyeit az egész gyülekezet és az egyházmegye megbecsülése és szeretete közben.

Lelkipásztor: Kerekes Ferenc, aki itt született, és 1945 novembere óta pásztora a gyülekezetnek.

Kántor: Kovács József, az államosított iskolák régi tanítója.

Gondnok: Kisgyörgy József

Presbiterek: Balogh Sándor (…), Fülep Károly, Illyés József, Jakó Menyhért bíró, Milák Pál, Őri Lajos, Petőh Béla, Rádi Gyula, Szabó Imre, Széles Árpád, Széles Bálint, Széles Károly (…), Széles Pál (végesi), Tisza István, Tisza József, Tisza Zoltán, Veres Bálint, Veres Lajos, Gálosi Kálmán, a volt református, s jelenleg állami iskola igazgatója.

Egyházfiak: Illyés István és Rádi Miklós

Harangozó: Szabó Pál (Tót u.)

Matolcs, 1948. október 31.

forrás: haromhatar.hu/Széles Szabolcs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában