Egy szülő szemével, egy anya tollával

Az idén lett a kisfiam első osztályos a mátészalkai Kálvin János Református Általános Iskolában. Abban az intézményben, amely közel 19. éve a hit erősítésével oktatja, neveli a gyermekeket. A vallás hitem szerint olyan kötelék, amely közösséget épít, családokat fog össze.

A gyerekkori élmény elkísér

Soha nem felejtem el a nagyszüleimnél töltött nyarakat a szatmári faluban, Ököritófül­pösön. Minden vasárnap a templomban találkozhattak egymással a falubeliek, ott, ahol én is felmehettem a toronyba a harangot meghúzni, ahol a nagypapám presbiterként az egyházi feladatokat látta el.

Ahol a 443. zsoltárt egy délután tanultam meg papával énekelve, és ez lett a mi közös dalunk. Büszke voltam, hiszen már óvodásként segítség nélkül tudtam a teljes szövegét. Ugyanilyen büszke voltam, amikor az idén, szeptember 1-jén a kisfiammal izgatottan igyekeztünk a mátészalkai Kossuth téri templom felé. Egy új világ várt rá, nekem pedig oly sok emléket kavart fel a lelkemben az iskolakezdés. Immár a csemetémmel ülhettem abban a templomban, ahol hajdanán minden vasárnap megfordultam, és ahol közel 8 évvel ezelőtt fogadhattam Isten színe és a szeretteim körében örök hűséget a férjemnek, és ugyanitt az édesapám presbiterként szolgált hosszú időn át. Azóta eltelt jó néhány év, a templom falai, a padsorok a régiek, az épület viszont új köntösbe bújt, a szószék más helyre került, tágas, szép világos lett.

Fogják a kezét

Meghatározta tehát eddigi életemet a vallás, otthonról kaphattam és hozhattam magammal erkölcsi, vallási-hitbéli nevelésemet. Apukám, a szatmári fiú, anno szerencsét próbált debreceni diákként a nagy múltú református iskolában, megállta a helyét, és az ott szerzett élményeit mindig szívesen mesélte el nekünk. Mindezekért lett az én gyermekem is diákja a mátészalkai református iskolának, egy olyan közösségnek, ahol mindig fogják a kezét, olyan értékek mentén nevelik és tanítják, amelyek – ahogyan számomra – számára is meghatározóak lesznek az életében.

Így a családunkban a harmadik generáció járhat egyházi iskolába és kaphatja meg mindazt a lelki-szellemi biztonságot, amellyel reményeim szerint az életben is boldogulni fog. A tanévnyitó istentiszteletén a fiam mellett ülve megannyi érzés kavargott bennem, de látva a két boldog-kíváncsi-izgatott csillogó szempárt, az imádságra összekulcsolt kezecskéket, a lehajtott fejeket és az együtt imádkozó közel 437 tanulót, tudtam, jó helyre kerültünk. Itt erősítik a jellemüket, hitüket és tudásukat szeretetben, elfogadásban egyaránt. Kivonuláskor pedig felcsendült a 443. zsoltár: Vezess Jézusunk… Éreztem, itthon vagyunk.

Elégedett és boldog vagyok, hogy fiam egy nagy múltú református közösséghez tartozhat az 1. b-ben.

- Pótor Melinda -