Aradi vértanúk

2019.10.06. 08:00

Nem felesleges a hazánkért hozott áldozat

A kiegyezés után megvalósult mindaz, amiért az aradi vértanúk fegyvert ragadtak.

Vajon az aradi vértanúk áldozatvállalása mit üzen napjaink történészének? – tettük fel a kérdést dr. Bene Jánosnak, a Jósa András Múzeum nyugalmazott címzetes igazgatójának.

Ragaszkodtak az elveikhez

– Számomra mindig is az volt október 6-a üzenete, hogy soha nem hiábavaló és soha nem felesleges a hazáért hozott áldozat. Mint közismert, már a honvédtisztek kivégzése előtt és után is volt Haynau nevéhez fűződő megtorlás. Az aradi vértanúk a rendíthetetlen hazaszeretet példaképei. Megtehették volna, hogy elmenekülnek, hogy emigrációba vonulnak, hűség­esküt tesznek a császárnak, mint sokan mások, de ők maradtak, s ragaszkodtak mindazokhoz az elvekhez, amelyekre lélekben felesküdtek 1848 tavaszán – magyarázta a szakember.

– Személyes példamutatásuknak köszönhető, hogy ébren maradt a forradalom ügye és a szabadság eszméje, s amiért harcoltak, amiért az életüket adták, ha nem is teljes egészében, az 1867 után a kiegyezéssel megvalósult: mégiscsak lett önálló magyar államiság, lett önálló magyar hadsereg, amit magyar honvédségnek neveztünk, s amit magyarul vezényeltek, a tisztjei magyar állampolgárok, lett magyar pénzügy és gazdaság, van magyar nyelv. Nem volt tehát felesleges az 1848/49-ben vívott másfél éves harc, mert amiért küzdöttek is, jó húsz évvel később megvalósult. Nekem ezt az önként vállalt ­áldozatvállalást jelenti október 6.

Nem volt vesztes csatája

Vajon az aradi vértanúk közül ki áll a legközelebb a történészhez? – Elvileg mindenki közel áll hozzám, de aki mégis kiemelkedik közülük, az a hősök hőse, Damjanich János. Nem volt magyar, még jól sem beszélt magyarul, mégis a magyar ügy mellé állt a szerb származású katonatiszt. Amikor Haynau egyszer becsmérelte a magyarokat, kiállt mellettünk, azonosult a nemzettel, az országgal. S ami még tiszteletre méltó, hogy nem volt vesztes csatája. Személyes bátorságával lelkesítette katonáit. Velük együtt evett-ivott, ott ült ő is a tábortűz mellett, tudta, hogyan, milyen körülmények között éltek vitézei.

– Ha pedig közelebbről, a szűkebb hazámból kellene egy hőst választanom, az mindenképpen a kemecsei származású Répásy Mihály tábornok lenne, aki ha nem hal meg 1849 júliusában kolerában Szegeden, akkor minden bizonnyal most a 14. aradi vértanúként emlegetnénk. Ő volt a tudós katonatiszt, aki nem a harctereken szerzett magának hírnevet, hanem a hátországban a lovasság megszervezésével.

Répásy Mihály újratemetése Kemecsén | Fotó: M. Magyar László

– Ha nincs Répásy, ha nem szervezi újjá a lovasságot, akkor nincsenek az oly dicső győzedelmes ütközetek sem. Kemecse önkormányzata és helytörténészei nem feledték Répásy Mihály emlékét, s 2007. március 14-én újratemették Kemecsén az 1848/49-es kegyeleti emlékparkban, ahol méltóképpen lehet rá emlékezni március 15-én és október 6-án.

MML