Prima-díj

2019.11.25. 17:30

Odaítélni és megkapni is hatalmas felelősség

A díjazottak közelről figyelhető, megismerhető példaképek.

A Prima Primissima-díj sikere a vállalkozói szféra figyelmét is felhívta az elismerés fontosságára, így 2005-től az országos kitüntetés a területi Prima-díjakkal egészült ki. Ma már minden megyében önálló elismerésben részesülhetnek a szellemi élet, a kultúra, a tudomány, a művészet és a sport megyei legjobbjai.

Ők azok, akik közelről figyelhető, megismerhető példaképeivé váltak szűkebb hazájuk közösségének

– és ők azok, akiket péntek este a megyeháza Bessenyei- termében nagyszabású gálán köszöntöttek.

A térségben kiemelkedő tevékenységet végzők közül 10 kategóriában választottak jelölteket, akik közül hárman 1 millió forintot, a különdíjasok pedig összesen félmillió forintot kapnak munkásságuk elismeréseként az erkölcsi megbecsülés mellett.

Hat megyei vállalkozói díj is méltó gazdára talált, a társadalmi szerepvállalásért az idén Végh József okleveles építészmérnököt, az Art Vital Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjét jutalmazták a döntéshozók.

Nyüzsögni és bizonyítani kell

A gálán Czomba Csaba, a VOSZ megyei elnöke elmondta: a régiós elismerés legfőbb célja a magyar értelmiség eredményeinek megbecsülése a művészet, a tudomány, a kultúra, az oktatás és a média területén. A mindenkori hatalomtól független díjat, amelynek értéke megkérdőjelezhetetlen, odaítélni és megkapni is óriási felelősség.

– A tisztelet, a hála és az elismerés szellemében nyújtjuk át e rangos díjakat azoknak a megyei kiválóságoknak, akik alkotómunkájukkal egyfajta kulturális missziót is beteljesítenek. Tisztelet a sok­éves, évtizedes kitartó és eredményes munkájukért, hála a szakmaiság magas szintű képviseléséért, elismerés az eddig elért eredményekért.

 

Hiszem, hogy Magyarország és megyénk akkor válhat igazán erőssé, ha időről időre újra felfedezzük, díjazzuk és megmutatjuk a környezetünkben lévő emberi értékeket, kiemelkedő teljesítményeket. Ezt a célt támogatta a megyei értéktárbizottság is azzal, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Prima-díj kitüntetést az idén áprilisban felvette az értéktárba.

– A mindennapok sikeréhez állandóan nyüzsögni és bizonyítani kell. Ez tükröződik vissza a jelöltek mindegyikének munkásságában, a helyi vállalkozói társadalom „nyüzsgésében” is, akik erősítik a társadalom szövetét, s elkötelezettek a megyei értékek megőrzése és továbbadása iránt – mutatott rá Czomba Csaba.

„Lehetetlen” küldetés

Az Agrárminisztérium képviseletében felszólaló V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos szerint megyénk karaktere egy színes mozaikhoz hasonlítható, amelyben éppoly csodálatra méltó a sok-sok természeti kincs és épített örökség, mint az alkotó egyének, a kiváló példaképek.

– Örömteli, hogy a megye vállalkozói nem csupán üzleti érdekeiket, versenyképességük megőrzését és erősítését tartják szem előtt, hanem a társadalmi szerepvállalásból is kiveszik a részüket. Az alkotók esetében különösen fontos az elismerés,

a díj egyfajta megerősítése annak, hogy amit tesznek, az kiváló és becsülendő

– fogalmazott a miniszteri biztos.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elismerően szólt a Demján Sándor emlékét őrző, „kamaszkorba” lépett civil közösségi kezdeményezésről, a rangos megyei gáláról, Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere pedig emlékeztetett: 8. alkalommal díjazzák ilyenformán az év helyi vállalkozóit, akik Demján Sándorhoz hasonlóan a közösségért tenni akaró és tudó emberek, s nem felejtették el, hogy honnan indultak.

Végül Assisi Szent Ferenctől idézve – „Először tedd azt, ami szükséges, aztán tedd, ami lehetséges, míg végül észreveszed, hogy azt teszed, ami lehetetlen” – valamennyi díjazottnak „lehetetlen” küldetést kívánt.

KM

Ezek is érdekelhetik