Nyaralóhajózás

2020.03.01. 08:38

Új élmények a Tiszán

Az aktív turizmus egy új szabadidős formája valósulhat meg Magyarországon a nyaralóhajózással.

Az idei nyaralószezonban már ilyen hajók szelhetik a Tiszát

Május elsejétől elindul a nyaralóhajózási szezon a Tiszán, a programot óriási várakozás és rengeteg munka előzte meg – tudtuk meg nemrég egy turisztikai konferencián Szabolcs községben, ahol a program vezetője, Környey Balázs nyilatkozott lapunknak.

A Magyar Hajózási Zrt. programfelelőse a Vidék Kincse Egyesület rendezvényére kapott meghívást, az idegenforgalomban dolgozó szakemberek találkozóján arról esett szó, hogyan lehetne több, az aktív turizmusban fellelhető turisztikai kínálatot összekapcsolni, ezáltal még vonzóbbá tenni a térséget a turisták számára.

Új szabadidős forma a Tiszán

A nyaralóhajózás igazi „nagy dobásnak” számít, itthon még nem honosodott meg a turizmusnak ez az ága, holott ha csak a Tisza környékének természeti szépségét vesszük számításba, a folyó adottságai kecsegtető élményeket kínálhatnak az ide utazóknak. Csakhogy eddig nem aknáztuk ki eléggé a természetben, az aktív turizmusban rejlő kincseket.

– A várakozások szerint a Nyugat-Európa számos országában már népszerű üdülési forma gyorsan elterjedhet itthon is. Évente Európában 100-130 ezer ember nyaralóhajózik, Magyarországról négyezren külföldön űzik ezt a vizes kikapcsolódási lehetőséget.

– Mi egy olyan piacot választottunk – egyébként ugyaninnen vásároljuk a hajókat is –, amelynek állandó vendégköre van, évtizedek óta sikeresen ajánlják ki ezt a szabadidős formát, komoly turistabázissal bírnak: azaz sok a visszajáró vendégük.

– Tavaly szeptember óta benne vagyunk a foglalási rendszerükben – erősített rá Környey Balázs.

– Ahonnan már foglaltak vizeinkre: Franciaország, Németország, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Szlovákia. Mivel ez lesz a próbaévünk, szabadabbak a kapacitásaink, elsősorban a belföldi vendégek előtt áll nyitva a lehetőség, de a következő években más országok felé is nyitni szeretnénk, főként akkor, ha az adott térségben egyéb szabadidős tevékenységgel, látványosságokkal, programokkal is össze lehet kötni a kikötőket, az útvonalon haladó települések turisztikai kínálatát. Az ország különböző területein most térképezzük fel, mit tudunk adni a hajózás mellé. A kisebb állomásokon ki kell táblázni azokat az útvonalakat, ahol a vendégek eljutnak a gasztronómiai élményekhez, egyéb látnivalókhoz, kalandélményekhez, hogy jól érezzék magukat a hajókázás alatt – ecsetelte Környey Balázs.

Nem titkolt célt, hogy a helyi gazdaság serkentése is prioritás egy ilyen programnál, a nyaralóhajók vízre engedése előtt a kikötők infrastruktúráját is fejleszteni kell.

– A kiépülő kikötőpontok alkalmasak lesznek a nyaralóhajózáshoz, minden pontot úgy építenek ki, hogy az alapszolgáltatások elérhetőek legyenek. Ivóvizet, villanyáram-kapcsolatot kiépítünk mindenhol, és rengeteg közös megállapodásunk lesz a vízügyi hatósággal, amely lehetővé teszi, hogy fogja a vendég, ráköti a horgonyra a hajót, és ha az élővízen szeretné tölteni az éjszakát, megteheti – fűzte hozzá a program vezetője.

Vízen és parton is biztonságosan

Mint ismert, a Mahart Zrt. húsz francia gyártású nyaralóhajót vásárolt, ebből tíz érkezik a Felső-Tiszára, lesz közöttük négy, hat és nyolc férőhelyes. A hajók egy rövid képzés után, vezetői engedély nélkül is vezethetők. Az oktatás 1-1,5 órát vesz igénybe a hajóátvétel napján. A gyakorlatban is megtanítják a hajó használatát. Vizsgázni nem kell, azonban az oktatás kötelező azoknak, akik a hajót vezetni fogják. Két, három, négy napra vagy akár egy hétre is kibérelhető a jármű, szezontól függően, 12–18 ezer forint/fő a bérleti díja. Ebben az évben Tokajtól Dombrádig, jövőre Vásárosnaményig fel lehet majd hajózni a Tiszán. A szolgáltatás mellé 0–24 órás felügyeletet biztosít a Mahart. Így vészhelyzetben bármikor hívható a diszpécserszolgálat. Probléma esetén valamelyik báziskikötőből – Tokajból vagy Kisköréről – közúton vagy vízi úton fogják megközelíteni a hajókat.

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában