Nem várnak a sült galambra

A kijárási korlátozás miatt a vendéglátóhelyek, éttermek kénytelenek voltak új működési modellre átállni azért, hogy pótolni tudják a forgalom-, illetve bevételkiesést. A járványhelyzetben eltűntek a vendégek az éttermekből, rendezvények sokaságát mondták le a szervezők, a „túlélés” egyetlen járható útja sok helyen csak az ételkiszállítás, illetve -elvitel maradt.

Körképünkben, amelyben annak jártunk utána, hogyan küzdenek a vendégkörük és nem utolsósorban alkalmazottaik megtartásáért a vendéglátóhelyek, érdekes jelenségre bukkantunk: Mátészalkán „felfedeztünk” egy olyan nagyüzemi főzőkonyhát, amely akarva-akaratlanul is „nyertese” lett a megszorító intézkedéseknek, s ahelyett, hogy létszámleépítést fontolgatna, munkaerőt toboroz az üres álláshelyekre!

Nem csökkent a megrendelés

– Mi eddig sem a lakossági vendéglátásból éltünk, főleg szociális étkeztetést végzünk. Egyházakkal, önkormányzatokkal, alapítványokkal állunk szerződésben, naponta 2000–2500 adag menüt (leves és fő­étel) készítünk. A népkonyhát igénybe vevők egy­tálételeket kapnak, ma például zöldbabfőzeléket főztünk csirkemájpörkölttel – mutatta péntek dél­előtt Jakab Anita, a mátészalkai ipartelep szívében működő főzőkonyha élelmezésvezetője.

– Az ételeket futárokkal juttatjuk el a partnerszervezetek intézményeibe, ahol a tálalókonyhákon dolgozók kiadagolják, majd eljuttatják a címzettekhez. A járványhelyzet kirobbanása óta egyre nő a szociálisan rászoruló, idős megrendelők száma, akik – nagyon bölcsen – ezt a biztonságos és pénztárcabarát étkeztetési formát választják a napi bevásárlások és főzőcskézések helyett.

A szomszédságunkban található cégek munkavállalói továbbra is számítanak ránk, mindössze annyi változás ­történt, hogy a home office-ban dolgozók, illetve a (kényszer)sza­badságon lévők az otthonukba kérik az ebédjüket.

– A családi vállalkozásunk tehát szerencsésnek mondhatja magát abban a tekintetben, hogy nem csökkent az ügyfélkör, nő a megrendelések száma, így nem kell leépítésen törnünk a fejünket, sőt jelenleg futár és konyhai kisegítő állásba keresünk megbízható, valóban dolgozni akaró embereket.

Furcsa, de a növekvő munkanélküliség ellenére csekély az érdeklődők száma, az újdonsült állástalanok talán arra várnak, hogy a kormány majd kompenzálja a kieső bérük 80 százalékát. Én úgy vélem, nem kifizetődő, sőt a mai világban kimondottan kockázatos bárkinek is arra várnia, hogy a sült galamb a szájába repüljön... – summázta Jakab Anita élelmezésvezető, cégtulajdonos.

Vihar előtti csend

A megyeszékhely emblematikus éttermének vezetője, Pastrovics Zoltán és csapata közel sem élik meg ilyen rózsásan a helyzetet. A Nyíri Fészek vendéglő kong az ürességtől, a szomszédos talponállóban sincs kiszolgálás, nyár végéig pedig az eseménynaptárba beírt rendezvények mindegyikére hideg vizet ihatnak a vendéget nem látó vendéglátósok.

– A lemondási hullám már azelőtt elindult, hogy a törvény erejével betiltották volna a nagy rendezvényeket, mert az emberek jobbnak látták, ha kerülik a nyilvános helyeket.

A járványügyi veszélyhelyzet végéig se esküvőnek, se halotti tornak, se baráti, családi, egyesületi összejöveteleknek nem adhatunk otthont, nem beszélve a mindennapos helyszíni étkeztetésekről, ami a vendégkörünk 80 százalékát adta ez idáig.

– A törzsvendégeink hűségében és új megrendelőkben is bízva most mi is házhoz szállításban „utazunk”: délelőttönként menüket, délutánonként á la carte megrendeléseket teljesítünk.

Bár az ételek minősége, ízvilága és mennyisége változatlan maradt, az érdeklődés nem túl nagy, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy sokan most családi körben, otthonról dolgoznak, s egyúttal főznek-sütnek maguknak, másrészt immár nemcsak pizzériák, éttermek, hanem falatozók, főzelék- és salátabárok, valamint a közismert gyorsétteremláncok is kiszállítanak, jól felfogott üzletpolitikai megfontolásból.

Együtt sírnak, együtt nevetnek

– Mi itt a Nyíri Fészekben, a konyhai dolgozók, szakácsok, pultosok, immár közel négy évtizede egy nagy családot alkotunk, így nem volt kérdés, hogy a nehézségek idején sem engedjük el egymás kezét – a szó szimbolikus értelmében, persze. Nemrégiben hatalmas nagytakarítást tartottunk, kifestettük a helyiségeket, kisebb karbantartási munkákra is sort kerítettünk a napi feladataink mellett.

A két nyugdíjas konyhai kisegítőnk otthon várja ki, hogy visszatérjen az életünk a régi kerékvágásba, néhány dolgozót pedig most mindössze 4 órában tudok foglalkoztatni, de senki nem veszítette el az állását!

A többségük 20-30 éve az alkalmazottam, közel állnak a nyugdíjkorhatárhoz, erkölcsi és baráti kötelességemnek tartom, hogy együtt éljük túl ezt a házhoz hívásokban szegényes, de kihívásokban gazdag, átmeneti időszakot – nyilatkozta lapunknak Pastrovics Zoltán étterem-tulajdonos.

PI