„Sokan kétségbe vannak esve, várják, hogy a következő kontrollmintavételük negatív eredményt mutasson”

Kozák Orsolya Nyíregyházán született, itt is végezte az egyetemet, de már egy évtizede Budapesten él. Most, a járvány ideje alatt a Szent János Kórházban dolgozik önkéntesként.

Édesanyja motiválta

– Tavaly nyáron végeztem a Semmelweis Egyetemen diplomás ápolóként, jelenleg a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tanulok sürgősségi szakirányú mesterképzésen – mondja Orsolya. – A diplomám megszerzésekor arra esküdtem fel, hogy mindig segíteni fogom embertársaimat. A pályaválasztásomat az édesanyám motiválta, ő egyben a példaképem is. Egyetemi ápolóként az elsők között önként vállalta, hogy a Kútvölgyi Kórház karanténjában dolgozzon – ezúttal is nagy hatással volt rám, így én is az elsők között jelentkeztem az ÁEEK önkénteseket toborzó felhívására. A Szent János Kórház Központi Intenzív Osztályának osztályvezető főorvosa jelezte édesanyámnak, hogy szívesen vennék a segítségemet, így még aznap aláírtam az önkéntes szerződésemet.

Kozák Orsolya a szakmai gyakorlatát Nyíregyházán is végezte, ezért felmerülhet a kérdés, nem szeretett volna-e Nyíregyházán dolgozni.

– A családommal több mint egy évtizede Budapesten élünk, ezért az egyetem idejére a nagymamámhoz, Nyíregyházára költöztem. Mivel ő már 75 éves, semmiképpen sem szerettem volna kitenni annak a veszélynek, hogy nála maradok.

– A Szent János Kórház Központi Intenzív Osztályán tanítottak be bennünket, néhány napja pedig megnyitotta kapuit az osztályhoz tartozó, a Covid–19-pozitív betegek számára létesített komplexum – ennek az őrzőjében dolgozom, az itt lévő betegeket ápoljuk. Eléggé változó, ahogy a helyzetet kezelik: a fiatal és ­középkorosztály sürgetné az időt, nehezen tűrik a bezártságot. Sokan kétségbe vannak esve, várják, hogy a következő kontrollmintavételük negatív eredményt mutasson, hogy végre hazamehessenek. Az idősebb korosztály nehezen fogja fel a helyzet súlyosságát, nem értik, miért kell a kórteremben maradniuk, miért nem találkozhatnak másokkal, miért nem járkálhatnak a folyosón, miért nem ­vehetik le a maszkot. Vannak súlyosabb betegek is, akik teljes ellátást igényelnek, és akik nem vonhatóak ­kontaktusba. Most valóban fontos, hogy a betegek érezzék: biztos kezekben vannak.

Megváltozott a munka

Az ápolók munkája a kórházban a járványveszély alatt megváltozott.

– Az intenzív osztályon dolgozó egészségügyi szakemberek számára úgy gondolom, hogy könnyebb lehetett az alkalmazkodás, ugyanis elég gyakran látnak el fertőző betegeket. Ami nagy változás viszont, hogy a védelmünkre használatos eszközök sora tovább bővült,az első pillanattól egész testet borító védőfelszerelést, speciális FFP2/3 szűrő maszkokat, és arcot védő plexit biztosítottak számunkra. Talán az ezen védőfelszerelésekben történő munkavégzés az, ami jobban megterheli az embert.

A maszkokban való lélegzés sem egyszerű, ügyelnünk kell arra is, hogy ne nyúljunk semmihez, az arcunkhoz sem. Minden alkalommal, mikor a beteggel és környezetével érintkezünk, fertőtleníteni kell kezünket, kesztyűt kell cserélnünk, fertőtleníteni kell az általunk használt eszközöket. Kiemelten fontos, hogy minden beavatkozást helyesen, mindenre időt hagyva, odafigyelve vigyünk véghez.

Most a közös egészségünk megtartása a cél. Amit kiemelnék még, hogy öröm látni, ahogy az orvos és a nővér együtt dolgozik, a munkakörök összefolynak, nem különülnek el. Mindenki segíti a másik munkáját; ha kell az orvos besegít a beteg forgatásába, az ápoló pedig a betegfelvételbe.

Vigyáz magára is

Egy ápolótól joggal várható el, hogy mindent megtesz a saját védelme érdekében – természetesen így van ezzel Orsolya is.

– Március 15-e óta nem voltam közösségben, nem mentem el otthonról. A családom többi tagjával, a nagyszüleimmel telefonon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Amióta önkéntesként dolgozom, munkába menet a buszon mindig maszkot, gumikesztyűt viselek annak érdekében, hogy óvjam a velem együtt közlekedőket és próbálok a buszon másoktól megfelelő távolságot tartani. Amint hazaérek, kezet mosok, és átöltözöm.

– Eljött az idő, hogy áldozatot hozzunk, ezért azt javasolom mindenkinek, hogy tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat, minimalizálják a másokkal érintkezést, és ha tehetik, tényleg maradjanak otthon. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a járvány egy olyan dolog, amiről egy vagy két évtized múlva is beszélni fogunk. Viszont ennek ellenére is úgy gondolom, hogy mi, magyarok szívósak és rendkívül kitartóak vagyunk, együtt, összefogva ezen a krízisen is túl fogunk jutni.

JG