sportfejlesztés

2020.10.30. 12:39

Átadták az új sportközpontot Nyírlugoson

Péntek délelőtt átadták a 160 millió forintból megépült új nyírlugosi edzőközpontot. A település polgármestere, Hovánszki György ünnepi beszédében kiemelte, ez a beruházás hatalmas siker a város és a helyi sportszervezet életében.

– Már hosszú évek óta igyekszünk folyamatosan fejleszteni a sportpályánkat, többek közt kiépítettük a világítást, így lehetőség nyílt esti edzések tartására. Most egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, 160 milliós kormányzati támogatásból felépítettünk egy vadonatúj, modern öltözővel is rendelkező edzőközpontot, illetve kialakítottunk egy kondiparkot is. Itt azonban nem szeretnénk megállni, a terveink közt szerepel még egy műfüves edzőpálya, valamint egy futókör kialakítása – részletezte a terveket Hovánszki György.

A térségben megvalósult közelmúltbeli sportfejlesztésekre tekintett vissza köszöntőjében dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő.

– Tizenöt tornatermet sikerült felújítani, emellett felépült két új tornaterem, valamint három-három műfüves, illetve rekortán pálya. Gratulálok a nyírlugosi városvezetésnek ahhoz, hogy mertek nagyot álmodni és sikerült felépíteniük ezt az edzőközpontot – jegyezte meg dr. Simon Miklós.

– Mindig öröm az ehhez hasonló eseményeken részt venni. Nyírlugoson már nagyon régen és nagyon sokan vártak erre a napra. A magyar kormány 2010 óta nemzetstratégiai ágazatként tekint a sportra, legyen az tömeg- vagy versenysport – emelte ki beszédében dr. Szabó Tünde. A sportért felelős államtitkár hozzátette: mindent megtesz a jövőben azért, hogy a városvezetés további tervei is megvalósulhassanak.

TG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában