2020.11.11. 11:30
Száznál is több fát ültettek el Sóstón
Különleges fajták is színesítik majd az üdülőövezet látképét.
Dr. Podlovics Roland megmutatja a fákat
Fotó: Sipeki Péter
Újabb állomásához érkezett a sóstói faültetési program, a jelenlegi állapotot egy bejáráson mutatta be a Sóstógyógyfürdőért Alapítvány a városvezetésnek és a támogatóknak.
Átveszi a város
– A tó keleti partján nyolcvanhárom fát ültettünk el: platánokat, oszlopos tölgyeket, oszlopos gyertyánokat és hársfákat. A park központi része harminchárom fával bővült, ezek között juhar, vörös tölgy, vénic-szilfa és égerfa is van – mondta el dr. Podlovics Roland, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
– Nagyon fontos számunkra a fásítás, a zöldfelületek fejlesztése, és nemcsak Sóstón, hanem Nyíregyháza egész területén, és örömmel vesszük át a most elültetett fák gondozását jövő májustól – hangsúlyozta Jászai Menyhért alpolgármester.
– Az építőipari cégekről sokszor az a kép él az emberekben, hogy csak rombolnak, és amikor valami újat hozunk létre, azzal néha valóban károsítjuk a természetet – mondta el a bejáráson Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója. – Azért támogattuk ezt az ötletet, mert ha felelősen gondolkodunk és tervezünk, egyszerre jelen lehet az építés és környezetünk megóvása.
– Annak idején megfogadtam, hogy ha kivágok egy fát, tízet ültetek a helyére. Szívből remélem, hogy ezzel a programmal sokszorosan teljesíteni tudtam ezt a magamnak tett ígéretet – emelte ki Kovács László, a Kovács Tüzép tulajdonosa.
– Azt szokták mondani, hogy aki fát ültet, az bízik a jövőben – tette hozzá Bagaméri Róbert, a Magyar Közbeszerzési Központ Kft. tulajdonosa. – Ennek a programnak a legfontosabb része számomra, hogy közösen egy olyan tervet valósítunk meg, amellyel szép örökséget hagyunk a gyermekeinknek.
VNA