Férfiak fókuszban: Kelemen Róbert

2021.02.13. 07:00

Ötletekből sikeres vállalkozások

Kelemen Róbert Cégénydányád polgármestere, több vállalkozás vezetője, a szatmári értékek őrzője kifogyhatatlan az ötletekből és az energiából. Folyamatosan célokat tűz ki maga elé, amelyek elérése csak újabb feladatokra ösztönzi.

– Amit nagy sikernek tartok, hogy 32 éve ugyanazt csinálom, amit szeretek és úgy gondolom, szép eredményeket értem el a szakmai életemben eddig. Természetesen én is alkalmazottként kezdtem, majd kitartó munkával odáig jutottam, hogy most már öt nagy benzinkutat viszek.

A Kelet-Magyarország folyamatosan tárja az olvasói, hírportálján, a Szabolcs Online oldalain keresztül pedig az egész ország s világ elé Szabolcs-Szatmár-Bereg mindennapjait, az itt élők szívós, kitartó munkáját. Mindig nagy örömmel számolunk be azokról az eredményekről, teljesítményekről, amelyekben az egyén sikere a közösséget is erősíti, és öregbíti szűkebb hazánk hírnevét. Ezt tükrözi a legutóbbi magazinunk is, amely „Férfiak fókuszban” címmel jelent meg. Megyénkben élő, vagy itt született és eltéphetetlen gyökerekkel ide, hozzánk kötődő férfiak pillantottak vissza pályafutásuk eddigi főbb mozzanataira. Közösen értékeltük az elmúlt időszak nagy kihívásait, és kerestük együtt a siker receptjét, ami másoknak is követhető példával szolgálhat a problémák megoldásához. Az ugyanis egyértelműen kitűnik: sikeres emberek portréi köszönnek vissza az írásokból. Győződjön meg erről Ön is!

– Rengeteget utazok, körülbelül napi 700 km-t, és legalább négyszer ezt megteszem egy héten. Így van időm az autóban gondolkozni, ami tele van cetlikkel, feljegyzésekkel, ötletekkel, ezekből mindig kiszedem azt a célt, amit azon a héten el kell érnem, azokat, amelyek nemcsak nekem fontosak, hanem azoknak is, akikkel együtt dolgozom.

Mi az, ami motiválja nap mint nap?

– Nagyon szeretem, amit csinálok. Ha 7 nap van teendőm, akkor 7 nap fogok dolgozni egy héten. Büszke vagyok rá, hogy rendesen adózok, és jóleső érzés, hogy ki tudom fizetni az alkalmazottjaimat, hiszen olyan emberek, akikben bízok, akik kiválóan dolgoznak, jók a szakmájukban.

– A vezető beosztású kollégáim már több, mint 10 éve, a 60 alkalmazottam több mint fele már évek óta velem dolgozik. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a cégeim bevétele a legnehezebb időszakban is növekedett.

– Természetesen ennek az eredménynek hátulütője is van, például még nászútra se tudtam elmenni annak idején, mert éppen átépítés alatt volt az egyik benzinkút, aztán mindig volt mit csinálni. A 20. házassági évfordulónkon végül el tudtunk menni nászútra.

A polgármesterséget is ilyen eredményesnek érzi?

– A polgármesteri cím igazából számomra nagyobb siker, mint a cégeket vinni. Egy óriási pénzügyi hiánnyal rendelkező önkormányzatot vettem át 10 évvel ezelőtt, az ismeretlenségből indultam a településsel. Én ehhez ráadásul nem értettem, saját erőmből értem el évek alatt, hogy a Cégénydányád nevet országszerte ismerik, és egy sikeres ökogazdálkodást tudtunk kialakítani a faluban.

– Nem sok önkormányzatra jellemző, az, amit mi elértünk. A falu stabil pénzügyi helyzete miatt nálunk nem minden esetben szükséges pályázat egy beruházáshoz, mert ki tudjuk gazdálkodni. Intézményeinkben nem elbocsátások vannak, hanem alkalmazottakat veszünk fel. Minden évben valami pluszt tudtunk felmutatni nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg, kultúrában, ismertségben, fejlesztésekben.

Több projektet is visz egyszerre, mindegyik jól prosperál?

– Jó úton halad a „Legyen malacod” program, ami a saját ötletem alapján működik, egy szociális szövetkezeten keresztül. Egyre jobban megy a járvány ellenére is, minden malacot értékesítettünk, kisebb disznóölések is voltak, tehát jó bevételt generált a projekt. Reméljük, hogy a pandémia után, ez egy még sikeresebb vállalkozás lesz.

– Össze tudjuk majd kapcsolni a turizmussal, és az Adj’ Isten Szatmárral, ami szintén egy jól bevezetett brand. Helyi kézműves termékeinket, a Kocacsokit és a Pulyacsokit sem tudjuk most gyártani, ami az Adj’ Isten Szatmárban fő vezérvonala, de ahogy normalizálódik a világban a helyzet, újra felélesztjük, hogy még többen megismerhessék, és minél több látogatót csábítsunk a térségbe.

– Szívügyem a szatmári kulturális élet, a helyi értékek, és hogy a saját nemzetünket, magyarságunkat életben tartsuk. Éppen ezért nemrég szobrot állítottunk az egykori miniszterelnöknek gróf Tisza Istvánnak, és felújítunk egy 1948-as emlékművet is a faluban. Szeretnék egy olyan szatmári kis kulturális központot létrehozni, ami értékeket közvetít, és hagyományőrző rendezvényeinkkel tovább erősíteni a nemzeti öntudatot.

Mi az, ami a legnehezebb a mozgalmas hétköznapokban?

– Amikor úgy ébredsz fel, hogy mindenhol csak gond van és mindenki tőled várja a megoldást. Az a legnehezebb, amikor egyszerre kell összehangolni mindent, a távol lévő vállalkozásokat, az önkormányzatot és a projekteket. Viszont a nehéz napok ellenére nagyon jó érzéssel tölt el, amikor körülötted egyre több az elégedett ember.

– Aki érzi azt, hogy nem elveszel tőle, hanem adni akarsz neki és jól érzi magát, amiért nálad dolgozik, én ezt nevezem sikeres napnak. Én mindig tudom, hogy honnan jöttem, hol vagyok most és hová szeretnék eljutni.

Hova szeretne eljutni?

– Úgy szeretném a munkám és a hivatásom egyszer abbahagyni, hogy azt mondják: igen ő volt valaki a szakmájában, rengeteg mindent épített fel a kereskedelemben. Az önkormányzatnál az igazi siker az lenne, ha egy igazi szolgáltató önkormányzatot tudnék majd magam mögött hagyni. Egy olyat, ami a településen segíti az embereket, ami a falunak a lelkét és közösségét építi.

Ennyi munka mellett van szabadideje?

– Nagyon ritkán, de ha van, akkor az a focimeccs. A magyar válogatott meccseire rendszeresen járunk a fiaimmal, de a Real Madridnak is szurkolunk. Kirándulni is nagyon szeretek, a családommal gyakran bejárjuk az országot. Erdélyben nagyon sok barátom van, Székelyföldön például a testvér településünk polgármesterével baráti kapcsolatban vagyunk és szívesen vendégeskedünk egymásnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában