A koronavírus nem hit-, hanem ténykérdés

Hihetetlen kihívás elé állította és állítja jelenleg is – látva az emelkedő betegszámot, az egyre több kórházba és lélegeztetőgépre kerülő beteget – a világ és hazánk egészségügyét is a koronavírus-járvány.

Dr. Szűcs Attilával, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának (AITO) osztályvezető főorvosával – aki március elsejétől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgatója is – az elmúlt egy év feladatairól, nehézségeiről és a jelen kihívásairól beszélgettünk.

A Covid–19-járvány első hulláma után pár héttel már arról érkeztek a hírek, hogy a világban ismét fellángolt a vírus, egyre több a beteg. Mi itthon mire számíthattunk?

Amikor elkezdődött a koronavírus-járvány második hulláma, sejtettük, hogy nagyobb lesz, mint az első tavasszal, azt azonban senki sem tudta, hogy milyen növekedéssel számoljunk. Adott „békeidőben” egy 22 ággyal, 8 ágyas posztoperatív őrzővel működő központi intenzív osztály – ezenkívül 21 műtőben altatunk, érzéstelenítünk –, majd szeptembertől folyamatosan újabb és újabb 8, 10, 16 ágyas részlegeket kellett megnyitnunk, ugyanazzal a felszereltséggel, speciális gép- és eszközparkkal, ami az intenzív ellátásához szükséges és nélkülözhetetlen.

A monitortól a lélegeztetőgépen át az utolsó fecskendőig mindennek rendelkezésre kellett állnia, ám a kórtermeket alapvetően nem erre a célra alakították ki. Megcsináltuk, közben novemberig az elektív ellátás sem állt le, a műtéteknél ott is szükség volt az aneszteziológusokra. Ez hihetetlenül nehéz volt, de minden beteget azonnal elláttunk, elhelyeztünk, nem akadt egy olyan pillanat sem, amikor ne lett volna szabad intenzív ágyunk. Volt olyan, hogy egyszerre 92 intenzív ágyon láttunk el betegeket.

Novemberben és december elején sorra dőlt meg az addigi kórházi kezelésre, illetve intenzív ellátásra szoruló betegek száma, most a harmadik hullámban pedig ott tartunk, hogy ezek már régi csúcsok, s még nem látjuk, hol a vége, csak azt, hogy az új vírusmutációk sokkal fertőzőképesebbek, és gyorsan okoznak nagyon súlyos tüneteket. Egyelőre megjósolni sem lehet, hogy ebben a drasztikusan emelkedő szakaszban mikor indulhat el a fokozatos csökkenés.

Ahogy megnyitották az új részlegeket, jött a következő kérdés: ki fogja ellátni a betegeket?

Az AITO állománya – 140 fő, ebből 40 orvos, 29 aneszteziológiai szakasszisztens, a többiek intenzív terápiás szakápolók – kezdetben elég volt, de az újabb és újabb részlegeken már szükség volt arra, hogy a mátészalkai, fehérgyarmati társkórházakból – ott akkor még nem láttak el koronavírusos betegeket – hívjunk orvosokat, intenzív ápolókat, miközben ott is folyamatos volt az elektív ellátás.

November végén öt olyan intenzív terápiás szakvizsgával rendelkező háziorvos jött és segített nekünk, akik három éven belül hagyták el az intenzív osztályt, majd a társosztályokról – kardiológia, neurológia, pulmonológia – az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakvizsgázott orvosokat hívtuk be. S amikor ezek a tartalékok is elfogytak, jött a bezárás, a tervezett ellátásokat felfüggesztette a kormány, és azóta csak daganatos és akut, heveny műtétek vannak.

Az így felszabadult ápolókat áthoztuk, azonban őket be kellett tanítani, hiszen az intenzív ellátás speciális tudást igényel. A mai napig a nagyon magas szakmai tudással rendelkező intenzív szakápoló viszi a vállán a munkát, de sokat számít a más osztályokról érkező segítség.

Tudták, mivel állnak szemben?

Nem ismertük ezt a kórképet, nem ismertük ezt a vírust, nem tudtuk, mely szerveket és hogyan támadja meg. A Covid–19 légúti vírus, ami a légutakon kerül a tüdőbe, de ma már tudjuk, hogy az érhálózaton keresztül megtámadja a szívet, a vesét, a májat, a beleket, mindent.

Folyamatosan jöttek a magyar kezelési kézikönyvek, folyamatosan követtük a nemzetközi szakirodalmat, és próbáltunk minden lehetséges terápiát alkalmazni. Korábban és jelenleg is minden feltétel, gyógyszer, terápia elérhető és a rendelkezésünkre áll Nyíregyházán, ami szükséges a koronavírusos betegek intenzív ellátásához.

Mikor kerül a koronavírusos beteg intenzív osztályra?

Amikor kialakul a nehézlégzés, amikor a vérgázvizsgálat azt mutatja, hogy kritikusan lecsökkent a vérben az oxigénszint, akkor már lélegeztetés vagy speciális oxigénterápia kell, amit csak az intenzív osztályon lehet megadni. A legtöbb beteg azért került az intenzív osztályra, mert nagyon súlyos oxigénellátási probléma lépett fel náluk, másoknál a korábban meglévő alapbetegséget a vírus tovább rontotta, s keringési elégtelenséget, vesekárosodást, szívelégtelenséget okozott. Így lettek a krónikus betegek a legveszélyeztetettebbek.

Az intenzív ellátás ABC-je szerint a legfontosabb a levegő (air), légzés (breathing), keringés (circulation) biztosítása. Azonnal gépre tesszük a beteget, oxigént adunk neki, stabilizáljuk a keringését, elhárítjuk az életveszélyt, s ezzel párhuzamosan más krónikus betegségét is kezelnünk kell. A teljes gyógyszeres, gépi és monitorozási palettát felvonultatva kell helyreállítanunk az életfunkciókat.

Amikor elsődleges Covid-ellátóhellyé jelölték ki a Jósa András Oktatókórházat, sokan felhör­dültek: nem lesz sok három megye betegeit ellátni?

Lehetett emellett pró és kontra érveket felhozni, de elfogadható koncepció volt. Olyan komplex betegségről van szó, és olyan összetett kezelést igényel, amivel korábban intenzív orvosok sem gyakran találkoztak. A legnehezebb beteganyag, amivel addig dolgoztunk, ezért észszerű volt létrehozni centralizált, profi ellátóhelyeket, ahol minden elérhető, s a géptől a gyógyszeren át a gyógyítószemélyzetig minden adott.

Szakmailag pedig elismerés volt, hogy minket jelöltek ki, mert márciustól látták és tudták, hogy képesek vagyunk ezt megcsinálni. Érzékeltük, a bajt az fogja okozni, hogy humán erőforrásban iszonyatosan nehéz lesz követni a növekvő betegszámot, erre volt válasz más kórházakból a kirendelés. Az általános és az intenzíves betegszám azonban szükségessé tette, hogy minden megyei kórház elsődleges centrummá váljon, majd valamennyi egészségügyi intézmény lépjen be a covidos betegek gyógyításába, s lássa el mindenki a maga területén a betegeket.

A megyéből a legsúlyosabb esetek továbbra is ide koncentrálódnak, de a Covid-betegeket a vidéki kórházaink is kezelik.

Az elmúlt egy évben honnan merítettek erőt, hogy napról napra, embert próbáló helyzetben ne adják fel, ne torpanjanak meg?

Az egészségügyben dolgozók elhivatottak, az intenzívesek már kicsit függők is, mert másképp nem lehet csinálni. Nincs alternatíva, ott a beteg, aki óriási bajban van, s nekünk az a feladatunk, hogy próbáljunk rajta segíteni. Fel sem merülhet más gondolat, mert nincs idő, nem lehet „holnap visszatérni rá”, állandó és folyamatos az életveszély.

Dr. Szűcs Attila az elmúlt több mint öt évben a Jósa András Oktatókórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosaként és korábban a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Intézet Intenzív Osztályának vezetőjeként, illetve a Kazincbarcikai Kórház orvosigazgatójaként, a Magyar Orvosi Kamara Nyíregyházi Városi Szervezetének kórházi alelnökeként szerzett tapasztalatait új feladatában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgatójaként is kamatoztathatja.

Emellett több országos szakmai bizottság és egyesület, többek között a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szakmai Vezető Testülete és a Debreceni Egyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos képzéséért és továbbképzéséért felelős szakmai grémium megbecsült vezetőségi tagja.

A járványhelyzet kezdete óta a megye Covid intenzív ellátásának szakmai vezetőjeként dolgozik fáradhatatlanul a koronavírusos betegek gyógyulásáért, ami rendkívüli szakmai felkészültséget, koordinálókészséget és kitartást kívánó feladat. (Forrás: SZSZBMK)

Élet és halál mezsgyéjén dolgozunk, ahol nagyon keskeny a palló. Nagyon nehéz azt megélni, hogy mindent megtettünk, tudásunk és a terápiához szükséges gyógyszerek, készítmények legjavát nyújtottuk a betegnek, s mégis sokakat elvesztettünk. Állandóan kérdéseket tettünk fel, mit kell még jobban csinálnunk? Felértékelődött minden megmentett élet. Volt, aki 42 nap után ment haza, volt 81 éves betegünk, aki a saját lábán hagyta el a kórházat, és sajnos olyan fiatal betegünk is, akinek a halála felett értetlenül álltunk, mert úgy tűnt, meggyógyul, de elképesztő hirtelenséggel, egyik pillanatról a másikra romlott az állapota, és elveszítettük.

Kapaszkodtunk a sikerekbe, próbáltunk előremenekülni mindenben, hogy még több legyen a megmentett élet. Ez adta az erőt. Éjjel-nappal beöltözve dolgozni, amikor ömlik rólad a víz, bepárásodik a szemüveged és szinte semmit sem látsz; emberfeletti teljesítmény. Az volt, és most is az.

Min múlik, múlhat egy-egy beteg élete?

Bár tudnánk! Amit látunk, hogy a túlélésben nagyon fontos tényező a beteg immunrendszere és a vírusra adott megfelelő immunválasz, mert a túlzott reakció pont annyira veszélyes, mintha nincs válasz. Meghatározó, hogy a beteg milyen tartalékokkal rendelkezik, milyen az általános egészségi állapota, vannak-e kísérőbetegségei.

Elképesztően sokat számít, hogy a lehető leghamarabb elkezdődjön a beteg szakszerű orvosi ellátása. Ha észleli a tüneteket, azonnal jelezze, ne késlekedjen, s egyetlen percig se gondolja azt, hogy ez vele nem történhet meg. Már otthoni terápia részeként is elérhetők a korábban csak kórházi körülmények között használt antivirális szerek, ezek jelentősen csökkentik annak a lehetőségét, hogy a beteg kórházba kerüljön, intenzív ellátásra legyen szüksége.

Mit tehet az egyén önmagáért, hogy ne fertőződjön meg, vagy enyhe tünetekkel túlélje a betegséget?

Erősítsük C-, D-vitaminnal az immunrendszerünket, de mindenkinek az oltást propagáljuk, csak ezzel fékezhetjük meg a vírus terjedését, hogy súlyos, életveszélyes, halálos szövődményeket okozzon. Mindenki regisztráljon, vegye fel a védőoltást, és ebből a szempontól minden engedélyezett védőoltás jó vakcina. A koronavírus nem hit-, hanem ténykérdés. Nekünk, egészségügyi dolgozóknak azzal tudnak az emberek a legtöbbet segíteni, ha betartják a szabályokat, maszkot viselnek, tartják a megfelelő távolságot, rendszeresen fertőtlenítenek.

A Jósa András Oktatókórház többször elnyerte az Életet Adó Kórház címet. A koronavírus-járvány mennyire volt negatív hatással a szervdonációra?

Tavaly 30-35 százalékkal csökkent hazánkban a szervdonációk és a szervbeültetések száma. A mi osztályunkon 10 esetben végeztünk szervkivétellel járó donációt, ezzel az élen végeztünk az Országos Idegsebészeti Klinikával együtt. Büszke vagyok a kollégáimra, hogy ilyen leterheltség mellett ezt is meg tudtuk és tudjuk csinálni, mert már idén is volt szervkivételünk, amivel egy máj­átültetésre nyílt lehetőség. Nemcsak életet mentünk, hanem életet is adunk.