Kállay Ödön, a lánglelkű hazafi

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik magyar hőse Kállay Ödön (1815–1879) volt, aki bár aktívan részt vett az eseményekben, a „bresciai hiéna”, Haynau táborszernagy megkegyelmezett neki.

Az ősnemes Kállay család napkori ágához tartozó Kállay Ödön 1815. szeptember 3-án született Napkoron. Édesapja Kállay Gergely szabolcsi másodalispán, édesanyja revisnyei Reviczky Viktória volt. Alsóbb iskoláit Lőcsén és Egerben végezte, és bár egyes kortárs krónikások tudni vélték, hogy a debreceni jogakadémián fejezte be tanulmányait, valószínűbb, hogy Pesten tanult.

Annyi biztos, hogy 1836-ban a megyei közéletbe vetette magát. A makói megyegyűléseken a liberális nemesi ellenzék tagjaként tűnt ki, az 1843–44-es pozsonyi országgyűlésen pedig csanádi követ volt. Követi működésének centrumában a nemzeti sérelmek hangsúlyozása állt, és küzdelme a Habsburg-háztól függés lazításáért, az alkotmány sáncainak kiszélesítéséért, a születési előjogok megszüntetéséért, az ősiség eltörléséért, a közteherviselés érvényre juttatásáért, a képviseleti elv és a nemzeti nyelv diadalra juttatásáért, valamint a vallásszabadság biztosításáért.

Visszatért ifjúkora színhelyére

Kállay ismertséget és széles körű elismerést szerzett magának, azonban Csanádnak mást is köszönhetett: megismerte csépesi Faragó Máriát, akit 1839-ben vett feleségül. Nyolc gyermekük közül csak három élte meg a felnőttkort: Kállay István, dr. Kállay Rudolf, aki később a nyíregyházi Erzsébet Közkórház első igazgatója lett, valamint Kállay Zoltán, Heves vármegye főispánja.

1845-ben visszatért gyermek- és ifjúkora színhelyére, Szabolcs vármegyébe, a kiscserei birtokára. A Tisza-szabályozási kormánybiztosi minőségben Nagykállóban járt gróf Széchenyi Istvánt 1845. október 5-ei naplóbejegyzései szerint ő kísérte állomáshelyére, Debrecenbe. Tagja volt annak a fenyítőbíróságnak, amely 1847-ben elítélte Geszti Jóska hírhedt betyárt. Az 1847–49 között működött Szabolcs Vármegyei Casino Egyesület alapító részvényese és alelnöke volt, 1848. június 19-éig Szabolcs vármegye Nádudvari járásának főszolgabírói tisztjét is betöltötte.

Az 1848-as forradalmi eseményekkel együtt haladt, vagy előttük járt. 1848 májusában nemzetőrkapitány lett, az 1848. július 2-án megnyílt első népképviseleti országgyűlésen a radikálisok egyik vezér­egyéniségévé vált – Széchenyi „a magyar Danton”-t látta benne. Kállay 1848 szeptemberében tagja volt mindkét országgyűlési küldöttségnek Bécsben. Októberben Székesfehérvár, november–decemberben pedig Komárom kormánybiztosává nevezték ki. 1849 márciusában Perczel Mór Szegeden őrnagyi rangban tábori térparancsnoknak nevezte ki.

Nemesség, melyen nincs rozsda

A szabadságharc leverése után elfogták, 1850. június 26-án felségárulás vádjával kötél általi halálra és teljes vagyon­elkobzásra ítélték. 1850. július 5-én Haynautól kegyelmet kapott, kiscserei birtokára internálták, ahol 1854. április 6-ig rendőri megfigyelés alatt tartották. Az 1861-es ország­gyűlésen a Határozati Párt oldalán volt képviselő a nád­udvari kerületből, ugyaninnen 1865-ben is, és következetesen ’48-as, szélsőbaloldali közjogi ellenzéki oldalon állt. Egyike volt annak a hét ellenzéki, függetlenségi képviselőnek, akik az 1867. június 8-i koronázási ünnepségek elől kitérve tüntetőleg Cinkotán ültek össze a kiegyezést elutasító politikai állásfoglalásuk demonstrálásaként.

Kállay 1867 októberében lemondott képviselői állásáról, Kossuth Lajos kifejezett kérésére azonban visszatért a közéletbe: 1869-től négyszer Szeged-Alsóvárosból volt képviselő. A képzett, olvasott politikust Széchenyi István is megtisztelte bizalmával, Jókai Mór és Kossuth Lajos a jellemét, szilárd hazafiságát becsülte, Mikszáth Kálmán pedig úgy vélekedett: „jellem mint az acél, nemesség, amelyen nincsen rozsda.”

Kállay Ödön bárhol is szolgálta a hazát, az otthont mindig Kiscsere jelentette számára. Miután 1879. augusztus 5-én elhunyt, végakarata szerint itteni kúriájának park­jában temették, majd földi maradványait 1918-ban a fiai a nagykállói temetőben emelt kriptába vitették.