Magyar Vöröskereszt

2021.05.12. 17:30

Ahol tudtak, segítettek

Az élet számos területén ott voltak támaszként a piros kabátos segítők.

Ko

Forrás: Magyar Vöröskereszt

Ha szükség volt rájuk, maszkot varrtak, a határon bejövő kamionosok testhőmérsékletét mérték, adományokat gyűjtöttek a rászoruló családoknak, vagy éppen online foglalkoztak a távoktatásban otthon maradt gyerekekkel amíg az édesanyák home ­office-ban teljesítették napi munkahelyi feladataikat. A koronavírus-járvány bőven adott munkát az egyik legnagyobb humanitárius szervezetnek, a Magyar Vöröskereszt munkatársainak. Gurály Edinával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet igazgatójával a lehetetlenre vállalkoztunk, amikor megpróbáltuk összegyűjteni, hányféle területen nyújtottak segítséget a járvány idején.

Fotó: Magyar Vöröskereszt

Rázós terepen

– Már az első hullám alatt felismertük, hogy a Vöröskeresztnek meghatározó szerepe lehet a járványkezelésben. A veszélyhelyzet kezdetén face­bookos plakátkampányba kezdett a nemzetközi szervezet, figyelemfelkeltő anyagokat tett közzé, ami mára már olyan „elcsépelt” teendőkre hívta fel az emberek figyelmét, mint a megfelelő kézmosás és a maszkhasználat. Azóta tudjuk, hogy rengeteg embert és közösséget óvtak meg ezek a tájékoztató anyagok a fertőzéstől. Majd amikor tavaly hazánkba is megérkezett a koronavírus és veszélyhelyzetet hirdettek, a Vöröskereszt több fronton szállt be a védekezésbe az egészségügyi ellátórendszert támogatva, valamint a krízishelyzetbe került embereknek is fogta a kezét. Az életünk a mai napig a zárásról, nyitásról, majd az újrazárásról és lassú, fokozatos nyitásról szólt. Ehhez igazodtunk folyamatosan, s amikor az első hullám végén megnyíltak a határok a kamionforgalom előtt, a belépők testhőmérsékletét mérték, a határátlépéshez kapcsolódó adminisztrációs feladatokban vállaltak részt munkatársaink, volt hogy napi 10 órán át. Megköszönöm a bátorságukat, mert elfogadták, hogy nálunk a munkát nem lehet home office-ban végezni, és mindvégig olyan terepen dolgoztak, ahol ki voltak téve a fertőzés veszélyének, mégsem rettentek vissza a kihívástól – hangzott az elismerés. A segélyszervezet megyei igazgatója felidézte azt is, amikor a második hullámban diszpécserszolgálatot vezettek az Országos Mentőszolgálatnál naponta 2-3 önkéntessel.

Hátrányba került családok

– A nyíregyházi mentőállomáson a tesztelésre várókat értesítettük arról, hogy mikor érkezik meg hozzájuk mintavételező mentőautó. Ez volt az egyik legszebb feladatunk, sok-sok lelki nehézséggel is járt, mert kétségbeesett embereket nyugtattunk meg. Szervezetünk, látva, hogy a járvány mély lelki sebeket ejt az embereken, telefonos lelkisegély-szolgálatot indított el.

– A kollégák kiváló partnerek voltak abban, hogy megtaláljuk a helyünket, hol segíthetünk kompetens, hozzáértő módon. Mindemellett a rendszeres adományszervező tevékenységünknek köszönhetően számos nagy értékű felajánlás érkezett hozzánk. Megkerestük a jól prosperáló helyi cégeket, hogy minél több rászorulót támogathassunk. Azokra az emberekre, családokra gondolok elsősorban, akik a járvány miatt kerültek hátrányos helyzetbe, mert megváltozott a munkaerő-piaci státuszuk, csökkentett fizetésből kellett megélniük. Számtalan olyan anyát ismerünk, aki feladta állását, otthon maradt egy időre a gyerekeivel, és azok helyzete sem volt könnyebb, akiket kényszerpihenőre küldtek el, mert megállt az ország. Ilyen szempontból az első hullám volt a leginkább embert próbáló, a legtöbb adománykérő levél ekkortájt érkezett a szervezethez. Több ezer emberhez juttattunk el élelmiszert, tisztítószereket. Pénzadományt nem áll módunkban adni, ha mégis azt kapunk, tárgyiasítanunk kell az összeget – tette hozzá Gurály Edina.

A megyei szervezet első embere szerint mindazok a segítők, akik átélik ezt a járványt, „más szemüvegen keresztül” szemlélik szakmájukat és az egész világot. A mindennapok hőseit pedig erővel, hittel tölti fel, hogy milyen jó érzés adni...

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában