Meséld el nekem!

2021.06.30. 15:44

Huszonheten meséltek nyíregyházi emlékeikről

Idén már hatodszor indították útjára a pályázatot.

Fotó:

Pár éve született az ötlet, hogy könyvben meséljenek a mai nyíregyháziak egykori életükről, nyíregyházi történetekről. Ebből született a „Meséld el nekem!” alkotói pályázat.

Idén már hatodszor indította útjára a pályázatot Nyíregyháza önkormányzata és az Idősügyi Tanács nyugdíjas korúak számára. A határidő június 30-án jár le és ezen a napon tartották meg az ötödik kiírás eredményhirdetését a városházán.

Harmincöt pályamű

– Ennek az eseménynek már tavaly meg kellett volna történnie – mondta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere. – A pandémia azonban felülírta a szándékainkat és sajnos akadnak olyanok, akik azért nem tudtak eljönni a mai alkalomra, mert már nincsenek közöttünk.

Nyíregyháza alpolgármestere hozzátette, az élet bebizonyította, szükség van erre a pályázatra, hiszen a korábbi évek anyagaiból összeállított négy kötetből már egyetlen példány sincs, mind elkelt.

– Huszonheten összesen 35 pályamunkát küldtek be – emelte ki Ilyés Gábor helytörténész, a zsűri elnöke. – Volt, aki tanulmányt írt, akadt, aki szó szerint mesélt és érkeztek novellák is. Előfordult, hogy a szomorú élethelyzeteket olvasva az én torkom is elszorult, de sokkal többet mosolyogtam és gyakran fel is nevettem. Öröm volt kézbe fogni ezeket az alkotásokat és ezek által még jobban megismerni Nyíregyháza történetét.

A rendezvényen átadták az elismerő okleveleket és a díjakat. A harmadik helyezett Kerülő Sándor-, a második helyezett Ferku Imre lett, az első díjat pedig Erdélyi Tamás kapta az utolsó nyíregyházi kefekőtőről készített munkájáért.

JG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában