Drága vérrel védték meg a hazát

Emlékezők gyülekeztek szerdán kora délután a nyíregyházi Damjanich-szoborral szemközti parkban, ahol a tárogató hangja jelezte: a magyar történelem egyik legtragikusabb napjának évfordulójához érkeztünk. A hangszert Nagy Csaba szólaltatta meg, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár katonái álltak díszőrséget, itt voltak a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium kadétjai, ahogy a város és a megye fontos intézményeinek, szervezeteinek képviselői is.

Példaértékű lelkiség

A szobrot, ami hosszú évek óta a nyíregyházi megemlékezések egyik fő helyszíne, a Kállói utcai Damjanich laktanyában avatták fel ötven évvel ezelőtt. Negyedszázaddal később, 1971. szeptember 29-én a Nyíregyházi Helyőrség Parancsnoksága a városnak adományozta, a jelenlegi helyén pedig pontosan 25 éve, 1996. október 6-a óta áll.

Mike Ervin végzett teológushallgató, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kispapja azt mondta, hogy az aradi áldozatok drága vérrel védték meg a hazát, a mi feladatunk az, hogy a népünkért mindent megtegyünk. – A mártírok lelkisége példaértékű, ezt bizonyítják kivégzésük előtti utolsó mondataik is. Vécsey Károly úgy fogalmazott: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” Nagy-Sándor József ezt üzente a világnak néhány perccel a halála előtt: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett,” Láhner György pedig azt mondta: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”

Hálát adni történelmünkért

Zsarnai Krisztián, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség esperese arról beszélt, hogy Isten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc óta is megtartotta népünket, és nekünk, a ma élőknek is van feladatunk: hálát kell adnunk a történelmünkért, és nem szabad hagynunk, hogy a feledés homályába vesszenek hőseink.

Dr. Gaál Sándorné, a Nyíregyházi Református Egyházközség lelkipásztora úgy fogalmazott: az aradi vértanúk értünk, miattunk, helyettünk haltak meg. Azt mondta, sajnos mi, emberek nem tudunk kegyelmet gyakorolni, csak kegyetlenkedünk egymással.

Minden csatát megnyert

– A történetírás valóban az idők tanúja, az igazság fénye, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a múlt idők hírnöke – e Cicero-idézettel kezdte beszédét dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere, s hozzátette: elődeink tetteinek megőrzése fontos, irányt mutató feladat. – A történelmi eseményeket a helyükön kell kezelni, és tennünk kell azért, hogy az utánunk következő generációk is ismerjék azokat a hősöket, akik nélkül az ország sorsa máshogy alakult volna. A magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiája következett be 172 évvel ezelőtt: vérbe fojtották, sárba tiporták Európa leghosszabb szabadságharcát. A történelem viharában sokan eltűnnek, de a legkimagaslóbb személyiségek velünk maradnak: ilyenek az Aradon kivégzett katonák is. Kivívták az utókor tiszteletét, s mi minden évben megemlékezünk róluk. A tizenhármak között volt osztrák, német, örmény, szerb és horvát katona is – mindannyian a magyar szabadságért haltak meg, s ezért örökké hálásak leszünk nekik.

– Damjanich János szerb családba született, Temesváron még Haynau alatt is szolgált, sőt, össze is veszett vele, mert az osztrák táborszernagy a magyar népet becsmérelte. Tizenhárom csatában vett részt és valamennyit megnyerte – azt hitte, utoljára kerül sorra, mert a csatában mindig az élen járt. Törött lábbal ment a bitófához, és azt mondta: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt”.

– Bárhol is éljenek magyarok a világban, mindig emlékezniük kell e hősökre, akiknek ez az ország fontosabb volt, mint a saját életük – mondta az alpolgármester.