Húszéves encsencsi emlékhely Moldovában

A málenkij robot magyar áldozatait név szerint rögzítő emlékművet koszorúztak meg az encsencsi delegáció tagjai a moldovai Balti katonai temetőjében három éve – akkor a Kelet-Magyarország újságírója is a küldöttség tagja volt. A névtáblák avatóünnepségén többek között jelen volt dr. Simon Pál, aki 73 évvel korábban vesztette el édesapját, és csak az utazás előtt tudta meg, hogy hol nyugszik.

Felkarolt kezdeményezés

A községből a második világháború idején több mint 83 embert internáltak. A település elöljárói Szedlár János polgármester vezetésével minden esztendőben meglátogatták a hősök nyughelyét, de a koronavírus-járványhelyzet miatt kényszerszünetet kellett beiktatniuk.

– Immár két évtizede annak, hogy a második világháború befejezése után 56 évvel, 2001-ben megnyílt előttünk a lehetőség. A málenkij robot miatt a moldovai Balti fogolytáborába elhurcolt és ott elhunyt 85 encsencsi férfi emlékére a kezdeményezésünkre emelt emlékműnél leróhattuk a kegyeletünket – említette Nagy László, Encsencs jegyzője, aki felidézte a történelmi hátteret: – 1944. november elsején indult gyalog Debrecenbe az a 153 encsencsi férfi, akiket az előző napon a szovjet katonák gyűjtöttek össze a községben. „Málenkij robot”, kis munka – mondták a katonák. Debrecen egykori Pavilon laktanyájáig gyalog, majd onnan a beérkező hadianyagot szállító tehervagonokkal úgymond „visszfuvarban” Balti fogolytáborába kerültek. Nem volt búcsú a hozzátartozóktól, az otthontól, a hazától. Lett helyette egy viszontagságos út Románián keresztül, egy 15 ezer fős fogolytábor, annak az elégtelen elhelyezési, élelmezési és egészségügyi körülményeivel. Az alultápláltság, a fertőző betegségek, az egész napos kényszermunka tömegesen szedte áldozatait. Magyarországon még véget sem ért a második világháború, amikor az elhurcolt encsencsi férfiak közül több tucatnyian már nem voltak az élők sorában. Szomorú, hogy a 153 élet­erős emberből 85 a fogolytábor környéki tömegsírokban lelt végső nyugalomra. Ezt a tragikus hírt a háború után hazatérő túlélők hozták. Ők mesélték el a szívszorító történetüket, akkor vált ismertté Balti neve az encsencsiek előtt. A községből 56 évig, 2001-ig senki nem járt az egykori szenvedések helyszínén.

A magyar külügyminisztérium, a hadisírgondozó iroda felkarolta az encsencsi önkormányzat kezdeményezését. Ennek eredményeként Moldova védelmi minisztere 2001 októberében emlékművet állíttatott Balti városának temetőjében a fogolytáborban elhunyt magyar, köztük az encsencsi polgári és katonai személyeknek. Akkor vált lehetővé az, hogy az önkormányzat delegációja részt vehessen az emlékmű avatóünnepségén.

– Ott és akkor még beszélhettünk egy olyan idős, háborús kitüntetéseit eredetiben viselő nővel, aki a háború utolsó évében a fogolytáborban szanitécként, egészségügyisként szolgált. Ő mesélte el, hogy a 15 ezer fogvatartottat egy katonaorvos és 20 ápoló próbálta ellátni – folytatta Nagy László. – Érdekesség, hogy a foglyok között a magyarok mellett voltak finnek, lettek, litvánok, ukránok, románok, németek, olaszok, spanyolok. Azok, akik önként vagy kényszerből belekeveredtek a háborúba. Húsz év telt el azóta. Encsencs önkormányzata minden évben méltó módon emlékezik meg az első és a második világháború katonai és polgári áldozatairól a községben található emlékműnél.

Partnerkapcsolatban élnek

A napokban tért haza az encs­encsi delegáció Moldovából.

– Az elmúlt két évtizedben láthattuk útjaink során az ország fejlődését, megtapasztalhattuk az ott élők vendégszeretetét, partnerkapcsolatot ápolunk Ses­taci községgel. Ennek már van gyümölcse is, hiszen Encsencsen él gyermekével egy magyar–moldáv házaspár, akik a partnerségnek köszönhetik, hogy egymásra találtak. Húsz évvel ezelőtt nagy szó volt eljutni Moldovába. Sok encsencsi érezhetett megnyugvást, hogy van méltó emlékhelye elhunyt hozzátartozóiknak.

Borítókép: Nagy László, Encsencs jegyzője két évtizeddel ezelőtt járt először Moldovában, ahol látta az ország fejlődését | Fotó: Szvára István archívuma