Teljes alázat kell a magas hegyekben

Nem mindennapi vállalkozásra indul hamarosan a Nyíregyházán élő Mikucza Zsolt sportvadász. Két társával – a nyíregyházi Vengrinyák Tiborral és a Mátra vidékén élő erdésszel, Kovács Lászlóval – ugyanis Törökország magas hegyeiben szeretne terítékre hozni egy török bezoárkecskét. 

Számára nem idegen a külföldi vadászat, tudását, állóképességét és kitartását bizonyította az elmúlt évtizedekben többek között Afrikában, Svédországban, Ukrajnában, Romániában, Ausztriában, Kanadában, Amerikában, Grönlandon, Azerbajdzsánban, Kirgizisztánban. 

Szigorú szabályok szerint 

Vajon miért vonzóak ezek az embert próbáló vadászatok, mi minden jelenti számára az izgalmas kihívást? – kérdeztük Mikucza Zsolttól. 

– Beleszeretek egy-egy vadfajba, vonz a viselkedése, az életmódja. Számomra abszolút elsőbbséget élveznek a havas, hideg, kietlen vidékek, nagy kihívást jelent nekem az extrém időjárási körülmények közötti vadászat. Grönlandra is ezért utaztam el, ott sikerült elejtenem egy pézsmatulkot, egy sarki nyulat és egy hófajdot. Az is különleges élmény volt, hogy kutyaszánon utaztam. Tíz husky húzta az enyémet. Az sem mindegy, hogy vannak bekötve ezek a kutyák. Grönlandon legyezőszerűen húzzák a szánt, míg Alaszkában egymás mögé kötik az ebeket. A legyezőszerű módszernek az a logikus magyarázata, ha Grönlandon beszakadna a befagyott tó jege valamelyik kutya alatt, akkor a többiek nagyobb biztonságban érhessenek át a szánnal. 

Január 12-én indul Törökország magas hegyei közé Mikucza Zsolt. Az első állomás Isztambul, ahol átszáll a kísérőivel egy másik repülőgépre, s jó háromórás repülés után még négyórás autóút is vár reájuk. 

– Azért tettük januárra ezt a „szafarit”, hogy a magas hegyvidéket biztosan hó borítsa. A magashegyi kecskét terítékre hozni 2500 méteren nem akkora kihívás, viszont a hó nehezíti a pályát. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy csak néhány napunk van erre a vadászatra, meg van határozva, hogy meddig lehetünk fenn a hegyekben. Most öt napunk van három bezoár kiválasztására, elejtésére. Természetesen ott is szigorú szabályok várnak ránk, velünk lesz a török természetvédelmi hivatal szakembere, aki ellenőrzi, hogy valóban azokat az állatokat hozzuk terítékre, amiket kijelölnek a számunkra. 

– S hogy ezeket a vadakat hány nap alatt találjuk meg, nem lehet tudni, nem mehetünk biztosra. Teljes alázattal kell a hegyeket megközelítenünk. Ha a magaslatok, sziklák megharagszanak ránk, leszáll a köd, s akkor csak ülünk tétlenül a szállodában vagy alaptáborban – magyarázta a sportvadász, akitől azt is megkérdeztük, egy ilyen különleges expedícióra hogyan lehet felkészülni szellemileg és fizikailag. 

Edzőterem, Tokaji-hegy 

– Az egyik legnehezebb érzés számomra a várakozás, mindig bennem motoszkál, hogy mikor jön már el az idő, hogy indulhassunk. Ezt az utat 2-3 éve tervezem, s még a mai napig nem biztos, hogy a jövő héten fel tudunk szállni a repülőgépre, hiszen a vírusjárvány bármikor közbeszólhat. 

– Természetesen készülünk mentálisan és testileg is. Nekem talán az első a legnehezebb. Bírom a rövid távú terheléseket, elviselem a meleget és a fagyot, viszont hosszú távon nem tudok szenvedni. A hosszú távú terhelés engem mentálisan megvisel. A magas hegyekben 6-8-10 órákat kell folyamatosan gyalogolni. Inkább lecserélném rövid távú, de jóval nehezebb menetekre, de tudom, hogy ez az ára, hogy eljuthassak a bezoárokhoz. A felkészülés érdekében valamennyien edzőterembe járunk, igyekszünk fizikailag minél jobban felkészülni a terep nehézségeire, a megpróbáltatásokra. Lefogytam közel öt kilogrammot, mert nem szeretném a súlyomat feleslegesen cipelni. A hideg időjárás miatt kevesebbet megyek terepfutásra, inkább az edzőtermek futópadjait használom, de az utolsó napokban még tervezek futást fel a Tokaji-hegyre. 
– Az edzőteremben, ahová járok, olyan minőségű dönthető futópadok és lépcsőzőgépek vannak, hogy tökéletesen segítik a felkészülésemet. Amire nem tudok edzeni, az a lefelé vezető út, az ízületek ugyanis akkor kapják a legnagyobb terhelést. Koromnál fogva ügyelnem kell az ízületeimre is, ezért elkezdtem egy porcképző gyógyszeres kúrát. Mivel az enyhe tél miatt nagy sár fogadja a határban az embert, a napokban több apróvadas vadászatot is bevállaltam, hogy a vendégmarasztaló dagonyában lenyomhassak 6-7 kilométert csizmában, ezzel is szimulálva a havas menetet. 

Nehezebb már a család nélkül 

– A harmadik magas hegyi túrámra készülök, jól tudom, hogy a ritka levegővel is meg kell majd birkóznunk. Van egy speciális magashegyi maszkom, amelyen lehet szabályozni a levegő beáramlását, s gyakran ebben edzem. 

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon mindenki viheti-e a saját lőfegyverét ezekre a vadászatokra. 

– Ha olyan vadra megyek, amely valamilyen ok miatt specifikus, illetve ha a földrajzi-természeti adottságok – például a magas hegyek – megkívánják, akkor mindenképpen viszem a saját fegyveremet hosszúlövő kaliberrel. Kirgizisztánban volt egy 600 méteres lövésem annak idején, Azerbajdzsánban 300 méteren felüli lövéssel tudtam terítékre hozni a vadat, Törökországban sem számítok 250 méternél közelebbi lövésre. 

Mit szól mindehhez a család? – kérdeztük befejezésül. 

– A feleségem nagyon megértő, engem már így ismert meg, így fogad el. Nekem jelentett több álmatlan éjszakát és lelki terhet, hogy itt hagyom őket. Ha az ország másik felében van dolgom, az egy-két éjszakai távol maradás még elviselhető, de a hosszabb távollét alatt már nekem is nagyon hiányzik a gyermekem és a hitvesem, férfiasan bevallva, egyre nehezebben telnek el a napok nélkülük...