A tiltakozás helyett az oktatás a fő fegyver

A holokauszt 1944-es tragikus folyamata megmutatta a nagyvilágnak, hová vezet az etnikai megkülönböztetés, az emberi jogok sárba tiprása, a megaláztatások sorozata, a felsőbbrendűség elméletének hirdetése. A magyar holokauszt emléknapja alkalmából számos településen megemlékeztek a koncentrációs táborokba elhurcolt zsidó lakosságról. Demecserben a napokban megrendezett emlékezéseken részt vett Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke is, aki készségesen válaszolt szerkesztőségünk kérdéseire. 

Hogyan lehet jellemezni a magyarországi zsidóság helyzetét az elmúlt egy-két évben, illetve napjainkban? 

Készítettünk ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy komoly tanulmányt, mert ez igencsak érdekelt bennünket is. Ez a felmérés kitért egyrészt az antiszemitizmusra, másrészt a zsidók közérzetére. Ebből az derült ki, hogy Magyarországon a zsidó közösség tagjai teljes fizikai biztonságban vannak. Ez tulajdonképpen egy alaptétel, de mégis nagyon örülünk neki, ugyanis hazánkban sokkal kedvezőbb a helyzet, mint Nyugat-Európában. Franciaországban, Németországban, Belgiumban komoly fizikai atrocitásokat kell elszenvedniük a zsidó közösségek tagjainak. Ennek tükrében a magyarországi helyzetet nagyon pozitívan kell értékelnünk. A közérzetünket azonban jelentősen rontja az a tény, hogy a felmérések szerint az antiszemitizmus elég erősen jelen van a magyar társadalomban. A válaszadók 36 százaléka többé-kevésbé antiszemita érzelmeket táplál. 

Ez a negatív érzelem meg is jelenik valahol a mindennapokban, vagy csak a papírlapokon található? 

Ez a kutatási eredmény a papírlapon olvasható, azonban a valóságban a közösségi média határozottan fertőzött Magyarországon. Utcai atrocitások nagyon ritkán érnek bennünket, igaz, volt már erre példa, de a közbeszédben nagyon jelen van az antiszemitizmus. Mindezzel együtt Magyarországon van egy virágzó zsidó élet, ami Budapestre koncentrálódik. Ennek történelmi okai vannak, hiszen a magyar holokauszt során vidékről deportálták a zsidókat, a fővárosi izraeliták elhurcolására már nem maradt idő, így a pesti zsidóság a nagy gettóban és a védett házakban megmenekült a deportálástól. Így is a háború előtti 800 ezres zsidó közösségből csak 200 ezren maradtak életben hazánkban. 

Mint mondta elnök úr, a zsidóságnak a magyar lakosságtól nem kell tartania. Kijelenthető-e az a tétel, hogy hazánkban a zsidóságnak jobban kell tartania a zsidóságtól, mert a megosztottságuk gyengíti az egységüket, csökkenti az erejüket? 

Tudja, a zsidóság sohasem centrálisan szerveződött, nem lehet párhuzamba állítani a római katolikus egyházzal, amelynek központi vezetője a pápa, s őt követik a bíborosok, érsekek, püspökök, vagyis sorolhatnám a tisztségeket le egészen a plébánosokig. A zsidóságnál mindig minden vallási közösség vezetője önálló entitás volt. Nincs hierarchia egymás között. Ezért az önálló entitások között mindig is volt vita. A zsidóság működését a viták mindig jellemezték, s hogy ez jó vagy rossz, erről sokáig lehetne vitatkozni. Az azonban tény: ezzel a stratégiával, ahogy a zsidóság szerveződött az elmúlt kétezer év alatt, el tudta érni, hogy egy ilyen piciny közösség – a világon összesen 15 millió zsidó él –, ország nélkül és száműzetésben fenn tudott maradni. S úgy tudott fennmaradni, hogy megtartotta tradícióit, értékeit, s képes volt államot alapítani 1948-ban. Mindezek alapján azt mondom, hogy ez a vita – ha méltó körülmények között zajlik – építő is lehet. 

Mint közismert, a zsidóságnak két nagy irányzata van. Elnök úr egyaránt képviseli az ortodox és a neológ zsidókat is? 

Úgy gondolom, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a magyarországi zsidóságot képviseli. Ezt a képviseletet alapvetően az biztosítja, hogy a Mazsihisznél demokratikus választásokkal nyerik el a tisztségeket a vezetők, demokratikus úton bízzák meg őket, s ha nem jól dolgoznak, akkor leválthatóak. Ez az, ami a legitimitást biztosítja. 

Egyszer már Ön is lemondott tisztségéről, majd újraválasztották. Most milyen érzés a Mazsihisz elnökének lenni? 

Megválasztott elnök voltam 2003-tól 2005-ig, s akkor egy vita során egyedül maradtam a véleményemmel a többséggel szemben a közösségen belül. Ha egy vezető nem fogadja el a többség véleményét, akkor egy dolga van, le kell mondania. Így aztán 2005-ben lemondtam, de ez is a demokrácia része volt. Aztán 2013-ban újra elnöknek választottak meg egy fél ciklusra, majd további két ciklusban is én lettem az elnök. Mindegyik választáskor több mint kétharmados szavazati aránnyal nyertem, vagyis erős legitimitást kaptam a társaktól. Még egy évem van hátra, de az alapszabályok szerint már nem leszek újra választható, mert több ciklust már nem vállalhatok elnökként. 

Befejeződött a közelmúltban a „Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon” elnevezésű projekt, amelynek keretében öt településen, köztük Nagykállóban és Nyírtasson is voltak fejlesztések. Mi a jelentőségük ezeknek az emlékhelyeknek? 

Ezen az öt helyszínen zarándokhelyeket alakítottunk ki két célból is: egyrészt jönnek a chaszidok, különösen az emléknapokon, a rabbik vagy valamelyik ősük születési vagy halálozási évfordulóján, másrészt tömegesen érkeznek egész évben folyamatosan a turisták, akik nem chaszidok, csak egyszerűen érdeklődnek a történelem, a zsidó tradíciók iránt. A vidéki emlékhelyekre inkább a zsidók mennek, a budapesti intézményeket és a Dohány utcai zsinagógát 90 százalékban a nem zsidó turisták látogatják. S úgy gondolom, az nagyon jó, ha a nem zsidók is meglátogatják ezeket a helyeket, ha érdeklődnek az izraeliták múltja iránt. Ha már az antiszemitizmussal kezdtük a beszélgetést, fejezzük is be azzal: az antiszemitizmus ellen nem feltétlenül tiltakozással kell küzdeni, van egy hatékonyabb eszköz, ami segít egymás elfogadásában, s ez az ismeretek átadása. Ha valaki ismeri a zsidóság kultúráját, ha ismeri a tradícióit, akkor már sokkal kevésbé tudja megfertőzni az antiszemitizmus gondolata.