A puha diktatúra szürke eminenciása

„… mert én elkövettem egy hibát. (…) Csak azt mondtam, hogy kaput nyitottak az ellenforradalomnak. Hát mit csináljak: ennek ez a neve, nem tudok erre mást mondani, (…) hogyha én harminc év távlatából nézem, akkor én mindenkit sajnálok.” 

Az idézett mondattöredékek Kádár János 1989. április 12-én elmondott utolsó beszédéből valók, időnként összezavarodó elméjének utolsó mondatfoszlányai ezek. De legismertebb áldozatának, Nagy Imrének a nevét, még akkor is képtelen volt kimondani, csupán „azóta elhunyt ember”-ként emlegette. 

Ki is volt valójában? 

Kádár János karakterrajzát – a 2008 óta 123 előadást jegyző, 68 történészt Nyíregyházára csábító Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület (elnöke Felbermann Endre) legújabb, Diktátorok II. című sorozatának utolsó etapjában – Majtényi György történész, főiskolai tanár és főlevéltáros rajzolta meg nemrégiben. Elsősorban azt próbálta megfejteni, hogy az 1956-os forradalom utáni megtorlások, Nagy Imre és társai kivégzésének felmenthetetlen főbűnöse, majd a legvidámabb barakk máig nosztalgiával emlegetett államférfija, a magyar politikát 32 éven át irányító apafigura ki is volt valójában. Kezdetben az ország leggyűlöltebb politikusaként hogyan formált végül az emberekből „reszentiment” (a rezisztenciát kényszerűen feladó, kollektív irigységre hajlamos, az indulatainak célpontot nem találó, azt a megszálló hatalomban kereső) társadalmat? 

Kádár János 1911-ben született törvénytelen gyerekként Fiumében, egy vasárnapi légyott baleseteként, anyja, Csermanek Borbála takarítónő találkozásából a fiát és az anyát felvállalni nem akaró pusztaszemesi Krezinger Jánossal, aki éppen Fiumében katonáskodott. Így kapta a gyermek is a Csermanek nevet. (Ahogy a Róna és a Barna János nevek is, a Kádár később csak fedőnév volt, de 1945-ben már erre magyarosított.) 

– Budapestre kerülve az anya újabb szerelemgyerekkel gazdagodott, Jánost a szegénység miatt kénytelen volt nevelőszülőkhöz adni Kapolyba. A fiú iskoláskorba lépve került haza, kijárta a Kertész utcai népiskolát, majd a Wesselényi utcai polgárit. – Talán már az akkori külső körülmények – a nélkülözés és a gyermekkori megpróbáltatások – lenyomatai is ott maradtak a személyiségen – próbálta a pszichohistóriai irányzat felől megközelíteni témáját Majtényi György. 

Jó eszű fiú volt, szabadidejét is feláldozni képes serény fiatal, később tehetséges politikus, de a képességeit jó színészi képességekkel igyekezett mindig elleplezni. Szentágotai János agykutató professzor úgy emlékezett vissza rá, hogy valamivel még nála is okosabbnak bizonyult. Állítólag későbbi felesége, Tamáska Mária is egy iskolába járt vele, az ÁVH vezető adminisztratív dolgozójával majd csak 1949-ben házasodtak össze. Éppen csak megismerkedett a kommunista párt ifjúsági szervezetével, máris Horthy rendőrségének látóterébe került. Többször rendőrkézen volt, még azt is ráfogták párttársai, hogy spicli. Nagy politikai karriert 1942-ben sem futott be, a hatalmi „trojka” mellett nem is lehetett, végül ő kezdeményezte az 1943–44 táján a már elszigetelődött MKP átkeresztelését Békepárttá. Gerő Ernő pártfegyelmit adott ezért neki, de 1948-ra már főtitkárhelyettes, majd belügyminiszter. 

Sehol a vasas múlt 

– Életének legendáriumához tartozik az angyalföldi munkás származása, ráadásul közvetlen fizikai munkát se végzett soha. Vasas múlttal sem büszkélkedhetett volna, mivel csak Torpedó írógépeket szervizeltek egy műhelyben. Egy ilyen fiatalember szemében, mint Csermanek – aki piros nadrágban és festett bajusszal járt – a kommunizmus kamaszlázadásnak, haladó, progresszív eszmének számított, az osztályharc és a forradalom pedig életformának – magyarázta a történész. 

Rákosit a szegedi Csillag börtönben ismerte meg – először összekeverte egy nagydarab férfival – később atyjaként tisztelte. Az 1950-es évek elején ugyanolyan sztálinista allűröket vett fel, mint mások, vadászott, fényűzően, párttársától elkobzott rózsadombi villában élt. És ne feledjük: nemcsak ott volt Rajk László letartóztatásánál – ő csalta a helyszínre kártyapartira hivatkozva –, de még sötét szerepet is játszott ebben az ügyben. Az önkény őt is gyorsan elérte, 1951-ben letartóztatták, életfogytiglanra ítélve megtapasztalhatta a közvetlen fenyegetettséget. 

Az viszont, hogy leszedték a körmeit, szétverték a nemi szervét ugyancsak a legendárium része volt, ezeket semmiféle orvosi szakvélemény nem igazolta. Szabadon 1954 júliusában engedték. Előbb a forradalom mellé állt 1956-ban – pontosabban inkább csak sodródott az árral –, majd amikor a szovjet nagykövetségről kiskabátban, felöltő nélkül Moszkvába vitték, kiválasztottként szembefordult vele, pedig nemet is mondhatott volna, semmi nem garantálta, hogy megölik érte. Arra sem kényszerítették, hogy Nagy Imre és társai akasztófára kerüljenek. 

A forradalom letiprásának a forgatókönyvét innen már sokan ismerjük: – Több ezreket zártak börtönbe és 228 „ellenforradalmárt” végeztek ki az intésére, az egyéb számonkérésekről nem beszélve. Mindezért Kádárt komoly felelősség terheli, ahogy saját párttársai elárulásáért is – nyomatékosította Majtényi György. 

Hruscsov személyesen állt ki Kádár mellett, így lett a Minisztertanács elnöke, az MSZMP KB első titkára majd főtitkára, rövid időre (1962-től 1965-ig) miniszterelnök, első számú emberként kezében tartva az ország vezetését. Ahogy a megtorlás, úgy a konszolidáció is a személyéhez köthető. 

Gulyáskommunizmus 

Amikor a megfélemlítés hatására már végképp megtört az ellenállás, 1962-ben amnesztiát hirdetett az Ország­gyűlésben, ami valójában csak részleges volt. Tény, hogy a ’60-as évektől fokozatosan javult az élelmiszer- és áruellátás, növekedett az életszínvonal, szimbolikus fogyasztási cikkek váltak elérhetővé. Lassan a Kádárról alkotott kép is megváltozott, és beköszöntött a gulyáskommunizmus, a fridzsiderszocializmus, a társadalmi egyensúly és béke időszaka. 

Tökélyre fejlesztett alkalmazkodókészségével a politikustársakkal is jó viszonyt tudott ápolni, és kialakult róla az általános kép: csendes hangú antihős ő, aki csak akkor szerepel a nyilvánosság előtt, ha kell, puritán, már-már hasonlatos a kisemberekhez. Symphoniát szív, és hokedliről falatozza a krumplis tésztát. Ebből persze szinte semmi sem volt igaz, tekintettel a 170 négyzetméteres neobarokk villájára, a bejárónőre, a Mercedes-személygépkocsira, a különvonatra, és a róla készült idealizáló festményekre a „nagy” sakkozóról. Végül 1988-ban mentették fel a főtitkári tisztségéből, és ezzel együtt az egészsége is hanyatlani kezdett. Az ominózus beszéde után még levélben sürgette a Nagy Imre-per felülvizsgálatát, saját szerepének tisztázását, de nem sokkal utána, 1989. július 14-én meghalt.