Derékig érő vízben arattak a zsurkiak

1962. június 23., szombat

Derékig érő vízben arattak a zsurkiak

Zsurk. Kicsiny falu a Tisza partján. Záhony szomszédja a szovjet határ mentén. Egykor cselédeinek, zselléreinek verítékén a földesurak híztak, lakóit háborúk tizedelték, sújtotta őket árvíz. Ezekért mondták Zsurkra, hogy szerencsétlen falu. 1947-ben alig maradtak 870-en, jelenleg 1038 ember él itt.

Kép 1936-ból. Idézi Orbán Géza. "Olyan kánikula volt, mint most. Kasza alá érett a búza. Hozták a hírt az uraságtól, hogy aratni kell. Megelőzte azonban a Tisza. Kicsordult medréből. Könny gyűlt az emberek szemébe. Pedig akkor csak a kommenciót sirathatták, a föld nem a miénk volt. Csendőrökkel hajtották ki a népet a határba. Derékig érő vízben arattunk. Asszonyaink az árban maguk előtt tolták a teknőket, azokba szedték a kalászokat. Doktor Károlyné valósággal őrjöngött, a földecskéjén búza, de mind víz alatt, a sok éhes száj meg hiába várta a kenyeret."

Éhezett a zsurki nép ebben az évben. S ez minden ötödik esztendőben bekövetkezett, mikor rájuk rontott a Tisza. Ma is retteg, ha látja a szeszélyes folyó vizének emelkedését. Rájuk tört 1948-ban, majd 1952-ben. Aztán 1957-ben szólította gátra az embereket. És legutóbb ezév tavaszán, április 4-ére virradóra. De erről már másképpen beszél Orbán, akiből tanácselnök lett.

"Ha baj van, jönnek az emberek, így volt az idén is. Még a hetven éven felüli öregek is a gátra álltak. Ők évtizedek tapasztalatából tudják, hogy drága árat követel a Tisza, ha egyszer megbokrosodik. Ott voltak a fiatalok, lányok, asszonyok, ki tudná, hányan hordták kosarakkal a földet."

Tíz napig küzdöttek az árral a zsurkiak, három műszakban százával váltották egymást a gáton. És az elsők között ott volt Orbán Géza, a tanácselnök is. Tíz napig nem került le a lábáról a cipő. Ásót fogott a Kossuth Tsz elnöke, a párttitkár, a brigádvezetők, mindenki. Mentették, ami menthető volt, pedig a Zselyedűlőben veszélybe kerültek. Tiszaszentmártonnál a folyó átszakította a gátat, erre nem számítottak. S hömpölygött az ár, bekerítette őket. Az utolsó pillanatban mentették ki Orbánt és embereit csónakkal.

"Így is 700 holdat ragadt el a falu határából a folyó" - magyarázza Orbán. "De 1200 holdat azért sikerült megmenteni. Az öreg Doktor Károlyné, aki már hetvenéves, most is könnyezett, mikor megtudta, mekkora kár érte a falut. Az idén azonban lesz kenyere neki is és mindenkinek Zsurkon. Nem úgy, mint 1936-ban."

Visszahúzódott a Tisza medrébe, s akik az árral dacoltak, újra magvetők lettek. A megsemmisült búza helyére kukoricát, napraforgót, silót vetettek. A dinnye helyén uborka terem. Növelték a baromfi és a sertés létszámát. Ha nem is térül meg teljesen a 150 ezer forint kár, a közösség ereje és akarata törleszt belőle csaknem 100 ezer forintot.

Orbán Gézát helytállásáért becsüli a falu népe. De ezt fejezi ki az az elismerő oklevél is, amit a megyei tanács elnökétől most kapott Zsurk árvízi hajósa.

Magdeburgból várják haza a nyíregyházi postagalambokat

Szerdán este galambszállító gépkocsin tízezer magyar postagalambot indítottak útnak az NDK-beli Magdeburgba. Ezek között szerepel a nyíregyházi tenyésztők tíz postagalambja is.

A galambokat ma reggel indítják útnak Magdeburgból, s kedvező időjárás mellett már ma estére hazavárják őket. A nyíregyházi postagalamboknak ez lesz a leghosszabb útjuk - Magdeburg-Nyíregyháza légvonalban 840 km-es távolságot jelent -, s a nyár folyamán még három külföldi utat tesznek meg. Kettőt az NDK-ból hazáig: a Drezda-Nyíregyháza és Gardelegen-Nyíregyháza távolságot, s végül a csehszlovákiai Colinból fognak hazarepülni.

1982. június 23., szerda