Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.07.06. 20:00

A falusi gyógyszertárba lasszóval kell gyógyszerészt fogni

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét elkerülték a bezárások, évek óta stagnál a gyógyszertárak száma.

CsA

 A Központi Statisztikai Hivatal utoljára 2021-ben közölt adatokat arról, országosan hogyan alakult a patikai alkalmazottak aránya. Ez alapján 17 398-an dolgoznak gyógyszertárban különböző munkakörökben, köztük 6238 gyógyszerész és 8533 asszisztens. Jó hír, hogy a megelőző évekhez képest lassan ugyan, de nő a szakemberek száma, a gond csak az, hogy más területekhez hasonlóan itt is a nagyvárosokat részesítik előnyben, míg a falusi gyógyszertárakba lasszóval kell gyógyszerészt és asszisztens fogni. 
– Valóban nem könnyű munkaerőt találni, tény, hogy az átlagosnál valamivel nagyobb kihívás vidéki patikába gyógyszerészt és asszisztenst keresni, mint városiba, de nem lehetetlen – erősítette meg dr. Zajácz Tamás. A nyíregyházi 100 Éves Patika tulajdonosa hozzátette: olyanról azonban még nem hallott, hogy azért zárt volna be gyógyszertár, mert nem találtak hozzá szakembert. 

Robbanás után visszaesés 

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) adatbázisa alapján míg 2020 áprilisban 2293, tavaly nyáron pedig 2287, jelenleg 2282 közforgalmú gyógyszertár működik hazánkban. Budapesten és Pest megyében nőtt csak a patikaszám, tíz megyében nem változott, nyolcban viszont csökkent. Szabolcs-Szatmár-Beregben évek óta stagnál, megyénkben 139 gyógyszertár üzemel. 
– A körülbelül tíz évvel ezelőtti patikaliberalizáció után a nagyobb településeken hirtelen másfélszer annyi gyógyszertár működött, mint korábban. Néhány évvel később ez a lehetőség megszűnt, újra csak szabályozott keretek között, megfelelő létszám mellett lehet új patikát nyitni. Az elmúlt időszakban tapasztalt bezárások oka tehát az, hogy indokolatlanul sok gyógyszertár működött megfelelő üzleti és szakmai vezetés nélkül, és ez mutatkozik meg a hivatalos adatokon is – mutatott rá a gyógyszerész. 
Akármilyen meglepő, a koronavírus-járvány erre a területre is hatással volt. 
– Akadnak gyógyszertárak, amelyek rosszul jöttek ki a pandémiából, főleg azok, amik kórházak és orvosi rendelők környékén üzemeltek, hiszen a Covid alatt ezeken a helyeken szünetelt az egészségügyi ellátás. És míg korábban egy-egy szakorvosi vagy háziorvosi rendelés után a páciens bement a szomszédos patikába, ebben az időszakban hosszú ideig távol maradt, ami akkora visszaesést okozott a forgalomban, hogy kénytelenek voltak bezárni. Nagy általánosságban azonban éppen az ellenkezője igaz, vagyis többet költenek el az emberek a gyógyszertárban, mint a járvány előtt – mondta el lapunknak dr. Zajácz Tamás. 

Fiók- és kézi gyógyszertárak 

A KSH adatai szerint a fiókpatikák száma az elmúlt évekhez képest csökkent, azonban kevesebb a kézi gyógyszertár is, megyénkben ebből tizennégy működik. 
 

Borítókép: Általánosságban elmondható, hogy többet költünk a gyógyszertárban, mint a Covid előtt | Illusztráció: a szerző

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában