Mátészalka

2022.08.18. 14:36

Együtt ünnepeltük a város szülinapját

Az igazi nyári időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a Mátészalka születésnapjához kapcsolódó programsorozaton mindenki jól érezze magát. A Szalkai László téren voltak koncertek, népzene és néptánc, a színház belső udvarán zenés színházi est. A Dienes Galériában szalkai alkotók kiállítását lehetett megtekinteni. Palánki Ferenc debrecen - nyíregyházi megyéspüspök megáldotta a Szalkai Lászlót és vitéz testvéreit ábrázoló szoborcsoportot, melyet Bíró Lajos Munkácsy Mihály –díjas szobrászművész készített. A Városi Díszünnepségen kitüntetéseket adtak át.

 
 

A MÁTÉSZALKA VÁROS EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT KITÜNTETŐ CÍM BIRTOKOSA LETT

Meleg Mihályné, aki több mint 30 éve megszakítás nélkül dolgozik az egészségügyben, annak rendíthetetlen elkötelezettje. A mátészalkai kórház II. számú belgyógyászati osztályán kezdett, majd az intenzív osztályra került, ahol 2008-tól vezető ápolói feladatokat lát el. Szervezőkészségének köszönhetően a kórház központi orvosírnoki csoportjának vezetésével, valamint a telephelyi ápolási igazgató-helyettes helyettesítésével is megbízták. A pandémia idején is kimagasló szakmai munkát végzett, részt vett az oltópontok kialakításában. Az orosz-ukrán háború kirobbanását követően szervezte a gyűjtőpontokat, és felügyelte az egészségügyi ellátást. Személyes jelenlétével, szorgalmával segítette a munkafolyamatokat.

Alapos szakmai felkészültségének, tapasztalatának, maximalizmusának és empatikus emberi magatartásának köszönhetően mindig, minden helyzetben méltóan képviseli az ápolásszakmát.

Munkatársaival jó emberi és szakmai kapcsolatot tud kialakítani.

Több kitüntetés birtokosa: 2017-ben az Ápolók Napja alkalmából tüntették ki. 2018-ban az irányítása alá tartozó Intenzív osztály szakdolgozói az Emberi Erőforrások Minisztériuma Elismerő Oklevelét vehették át.

Dr. Gergely Nándor háziorvos, aki 1994-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Mátészalkán kezdte meg munkáját a Területi Kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán. Az itteni munkavégzését megszakította a kilenc hónapos kötelező sorkatonai szolgálat. Leszerelését követően azonban visszatért Mátészalkára, a kórházba, korábbi munkahelyére, de ekkor már a Sebészeti és Traumatológiai Osztályon folytatta munkáját. 2000-ben sebész szakvizsgát tett. 2001-től a város Központi Háziorvosi Ügyeletén főállású ügyeletes orvosként dolgozott. 2010-ben döntött úgy, hogy átveszi a mátészalkai V. számú felnőtt háziorvosi praxist. Sokéves, szerteágazó szakmai tapasztalatával magas színvonalon végzi munkáját. Betegcentrikus magatartása és elhivatottsága abban is megmutatkozik, hogy betegei bármely napszakban elérhetik. Azok közé a szakemberek közé tartozik, akik pácienseik fizikai „jólléte”, állapota mellett fontosnak tartják az ellátottak mentális egészségét is.

A MÁTÉSZALKA KÖZIGAZGATÁSÁÉRT KITÜNTETŐ CÍM BIRTOKOSA LETT

Hirschmanné Marosi Anna, aki 1993-tól a Széchényi István Általános Iskolában, majd az Esze Tamás Gimnáziumban gazdasági igazgatóhelyettesként dolgozott. 2003-ban a Mátészalkai Polgármesteri Hivatal belső ellenőre lett, 2007-től pedig pénzügyi irodavezető.

Feladatkörét komplexitás jellemzi: felelős az éves önkormányzati költségvetési rendelet tervezetének összeállításáért, nyomon követi a rendelet végrehajtását, ügyel a pénzügyi egyensúly fenntartására. Kapcsolatot tart az önkormányzat intézményeivel. Ellátja az önkormányzat társulásainak gazdasági vezetését. Aktív részvételével segíti a városi projektek megvalósítását. Munkáját határozott és tudatos vezetőként kimagasló színvonalon, szorgalommal, lelkiismeretesen, felelősségteljesen végzi. Koordinálja az irányítása alá tartozó pénzügyi iroda munkavégzését. Aktív szerepet vállal a jó munkahelyi légkör megteremtésében. A hozzáforduló munkatársakat rendkívüli szakmai tudásával segíti, támogatja. A közigazgatásban eltöltött többéves tevékenysége is bizonyítja a köz szolgálata iránti elkötelezettségét.

Tárkányi Ákos, aki 1998-tól, településmérnöki diplomájának megszerzése óta dolgozik a Mátészalkai Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjeként. Korábban az építésügyi igazgatásban, 2018-tól pedig a városrendezés és városfejlesztés területén a polgármesteri kabinet városfejlesztési csoportjában végzi munkáját. Közreműködik az önkormányzati beruházások előkészítésében, lebonyolításában, valamint a településrendezési és településfejlesztési szabályozási feladatokban, stratégiák elkészítésében és aktualizálásában. Munkáját mindenkor nagy szakértelemmel és kiemelkedő munkabírással, a város érdekeinek maximális szem előtt tartásával végzi. Igazi csapatjátékosként, munkatársaival kiválóan együttműködve, ismereteit folyamatosan bővítve segíti a pályázati források megszerzését, megfelelő felhasználását. Segítőkészsége, empátiája a munkakörét érintő lakossági megkeresések elintézésében is mindig megnyilvánul.

2009-ben a viharkárral kapcsolatos kárenyhítési feladatok ellátásában végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként önkormányzati miniszteri elismerő oklevélben részesült.

A MÁTÉSZALKA KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KITÜNTETŐ CÍM BIRTOKOSA LETT

Bicskó Csaba tűzoltó főtörzsőrmester, aki 1986-ban lett a Mátészalkai Tűzoltó-parancsnokság hivatásos állományának beosztott tűzoltója. A tűzoltó esküjében vállaltakat mindig hűen teljesítette. Életeket, anyagi javakat mentett meg, a lakosságot példamutatóan szolgálja.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állományának legidősebb, és a leghosszabb tényleges szolgálati idővel rendelkező készenléti szolgálatot ellátó hivatásos tűzoltója. Szolgálati feladatait felelősségteljesen, precízen végzi. A „nem megoldható” és a „lehetetlen” szavakat nem ismeri. Elöljárói és bajtársai mindig számíthatnak rá. A bevetések során minden alkalommal bizonyította rátermettségét, szakmai hozzáértését. A megyei, országos és nemzetközi tűzoltósport versenyek állandó résztvevője volt, csapatban és egyénileg is szép eredményeket ért el.

Több szakmai elismerés büszke tulajdonosa. 2003-ban belügyminiszteri dicséretben részesült, majd 2016-ban a szolgálatban eltöltött 30 év után „Szolgálati Jel” elismerést kapott. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter „Szent-Flórián Érdemjelet” adományozott neki. Vezetői a fiatal tűzoltók elé követendő példaként állítják.

 

Kovács Árpád rendőr alezredes, aki 2002-től lát el hivatásos szolgálatot. A Mátészalkai Rendőrkapitányság állományában járőr, körzeti megbízott, nyomozó, kiemelt főnyomozó, majd csoportvezető a Nagyecsedi Rendőrőrsön. Ezután a Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály, Nyomozó Alosztály vezetőjének nevezik ki, 2013-tól pedig a Bűnügyi Osztály vezetője lett. Pályája során esküjéhez híven védte és őrizte Mátészalka közbiztonságát. Kiválóan szervezi a bűnügyi osztály mindennapjait. Vezetésével több sikeres felderítésre, elfogásra került sor az ország távolabbi pontján is. Életútját, szakmai tevékenységét a megbízhatóság, a tenni akarás, szakmai tudásának gyarapítása és a rendőrséghez való teljes lojalitás jellemzi. Példamutatásával, munkájával erősíti a rendőrségbe vetett bizalmat, és kivívta lakókörnyezetének megbecsülését. Sportszerető emberként, hosszú éveken át a város kispályás labdarúgó életének oszlopos tagja volt. Emberi magatartása, szakmaszeretete, kollégáihoz, az állampolgárokhoz való viszonya példaértékű.

 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában