2022.11.23. 13:44
Iránytűt mutatnak a túléléshez
A megyei szervezet rendezvénye a kapcsolatépítésre is remek lehetőséget adott.
A Fiatal Vállalkozók Szövetségének megyei szervezete kedden kerekasztalbeszélgetéssel egybekötött előadói estet tartott a Korona Hotel dísztermében.
Az Agrova Kft. részéről Vajda Péter ügyvezető ahhoz adott iránytűt, miként lehet túlélni a válságot, míg Sebők Böbe a D.A.S.-t képviselve a költséghatékony jogi képviseletről beszélt, ami a kezdő vállalkozók számára lehet hasznos.
Kötetlen beszélgetés
Szó volt még a generációváltás nehézségeiről, a fiatal vállalkozói közösségek kiépítésének módjáról, s a hallgatóság azt is megtudhatta, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy valaki jó vezetővé váljon.
– Az előadások és a kerekasztalbeszélgetés után a rendezvény a szomszédos John Bull Pubban kötetlenebb formában folytatódott. Itt lehetőség nyílt a kapcsolatépítésre, illetve a meglévő kapcsolatok elmélyítésére is – mondta el lapunk érdeklődésére ifj. Maleczki Tamás, a rendezvény főszervezője.
TG