Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.11.09. 11:30

Siratják a postájukat

Az év végig több településen bezárják a kispostákat.

Szorgalmatoson Nagy Lajos megmutatta, hogy hamarosan mindenkit zárt ajtó fogad a postánál | Fotó: Gazdag Mihály

– Mindenkit megviselt, hogy szüneteltetni fogják a postánkat, hiszen a gyógyszertárunk ugyancsak bezárt, egy automatát is elvittek, sok jót nem tudok mondani, de megértem a helyzetet – mondta el érdeklődésünkre szerkesztőségünknek Fülöp Adrián Máté, Szorgalmatos polgármestere. 

– Lesz mobilposta-szolgáltatásunk ideiglenesen, ha jól emlékszem, decemberig áll fenn ez a helyzet. Bizonyára a lakosság részéről is lesz ennek visszhangja, ki mást vonhatnának ezért is kérdőre, mint a polgármestert – tette hozzá némi keserűséggel a hangjában. Érezhető volt, hogy nem sok mozgástere van, pedig akár még az önkormányzat épületében is szívesen adna helyet a postának. 

– Nagyon szeretik az emberek, nagy volt a kihasználtsága, Tiszalökről és a nagy sorban állások miatt Tiszavasváriból is inkább ide jöttek szívesen – ezt már Nagy Lajostól tudtuk meg a posta épülete előtt. – Itt érne véget a faluprogram? Nálunk meleg helyen volt dolgozó és ügyfél, és szerintünk a mobil posta se olcsóbb.

 – Szárnyaszegett madárrá lesz ez is? – kérdezhetik most többen is, látva a Magyar Posta Zrt. legújabb intézkedéseit, legalábbis akik még nem feledték el a piros csőrű fekete hollót, a szolgáltatónál a ’70-es évek elejétől közel 20 esztendeig „uralkodó” (a rendszerváltáskor koronás kürtre váltó) logó-madarát. Merthogy az energiaárak miatt is megbicsaklani látszik a hangja a cégnek, amennyiben a több országban divatos, levelet kézbesítő madársereg helyett maradunk a hazai kürt szimbólumánál. Október végén a társaság bejelentette: 366 postahivatalát kényszerül szüneteltetni 210 településen. Ez az intézkedése így vagy úgy sajnos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is 13 települést érint.

A küldemény eljut mindenhová

Most akár Erdélyi Mihály zeneszerző és dalszövegíró is foroghatna a sírjában, látva, miként válik örökbecsű dalának első sora – „Jóska, levelet hozott a posta…” – idejétmúlttá. Ám szerencsére itt még nem tartunk, mivel az intézkedés egyelőre ideiglenesek, másfelől pedig a kieső szolgáltatásokat a fennmaradó postahivatalok megemelt kapacitásával, az ügyfélfogadó pultok számának növelésével igyekeznek kompenzálni. Afelől is kezeskedett a vállalat, hogy az érintett posták dolgozóinak – konkrétan 740 munkavállalóról van szó – nem fognak ajtót mutatni, nem teszik ki őket az utcára, hanem más szolgálati helyekre irányítják át őket.

Ám a közleményből az is kiderül, hogy 300 dolgozó mégiscsak elveszíti a munkáját, méghozzá az irányítási és a szolgáltatási területeken óhatatlanul bekövetkező átalakítások következtében. Nekik aligha vigasz, hogy a Magyar Posta a jövőben is igyekszik eleget tenni a jogszabályokban rögzített kötelezettségeknek, és a küldemények ezután is eljutnak majd az otthonokba. A 366 hivatal november 11-éig még az ügyfelek rendelkezésére áll, s miután ezek bezártak, az ügyfelek a település más nyitva tartó postáin intézhetik ügyeiket. Ahol viszont nincsenek ilyenek, ott a már eddig is jól bevált mobilposta szolgáltatással igyekeznek kiszolgálni az igényeket.

Modernizálnak is

Ha valaki nem tudná, a mobil posta egy mozgó postahely. Gépkocsival közlekedő postás keresi fel minden munkanap az érintett településeket, azaz a posta házhoz megy, így minden olyan postai szolgáltatás otthonról elérhető, amiért eddig a postára kellett menni. Továbbra is megoldható marad a postai küldemények, csekkek, csomagok, ajánlott küldemények kézbesítése és feladása, a pénzfeladás, a nyugdíjak és pénzküldemények kézbesítése, valamint a pénzfelvétel kártyáról. Az alapszolgáltatásokon felül a mobil postásnál különböző újságok, sorsjegyek, feltöltőkártyák és más árucikkek is kaphatók, és a takarékszolgálati szolgáltatások is igénybe vehetők.

A vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége, erősítette meg az ország egyetemes szolgáltatója. Az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztést eszközöltek, amelyekkel a postai szolgáltatások már nemcsak személyesen, hanem modern, digitális úton is hozzáférhetők. Mindemellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken, a változásokat követően is magas színvonalon állnak majd rendelkezésre az ügyfeleik számára, ígérték. Mint rámutattak, Magyarországon még így is 600-nál is több posta tart majd nyitva, mint amennyit a jogszabály előír, vagyis amíg Európában 2,91 jut tízezer lakosra, ez az arány nálunk meghaladja a 3,46-ot, és a szolgáltatások elérhetőségét tekintve nem érhet senkit hátrány.

Kérdés, vajon ugyanígy látják-e a helyzetet azokon a megyei településeken – Nyíregyházán kívül (itt 7 kirendeltségen szünetel a szolgáltatás) Kisvárdán, Mátészalkán, Berkeszen, Csegöldön, Gelénesen, Gemzsén, Jándon, Kisszekeresen, Méhteleken, Nábrádon, Szorgalmatosban és Tiszaadonyban? Ráadásul az utolsó 10 felsorolt településen a mobilposta szolgáltatás váltja majd le a régit.

Történelmi érdekük

Szidor Attila, Berkesz polgármestere különösképpen értetlenül áll a kialakult helyzet előtt. 

– Bennünket a Magyar Posta külön nem tájékoztatott a döntésükkel kapcsolatban, pontosabban kaptunk egy összefoglaló körímélt, amiben Berkesz neve is benne volt. Igaz, ezer fő alatti település vagyunk, de egyáltalán nem örülök a kialakuló helyzetnek, a lakosok már hozzászoktak az eddigi megfelelő színvonalú postai szolgáltatáshoz. A mobilposta nem fogja tudni ugyanezt kínálni 8.30-tól 9 óra 15 percig, ugyanis addig, 45 percig lesz elérhető, ami őszintén szólva visszaesés. 

– Mi külön szerződtünk 2011-ben a a céggel, amikor a vállalkozók visszaadták a falunak a postáját, ami egyébként az önkormányzat épületében van. Máig bérlik a helyet 4188 forintért, és a fűtését is mi biztosítjuk. A villamos költségük se lehet több a bérleti díj összegénél, ahogy a széles sávú internet költsége se lehet egekbe szökő. Itt nálunk aligha tudnak sok pénzt megtakarítani. Levelet írtunk az államtitkárnak, megfogalmazva, hogy még a bérleti díjat is elengednénk, ráadásul két berkeszi dolgozik a postán, közel a nyugdíjhoz. Végül az egyik nyugdíjba ment, a másikat Demecserbe helyezik. 

– És a legfontosabb: itt történelmi léptékben nézve is mindig volt posta, a környéken elsőként. A 19. században is nálunk bonyolították a lovak váltását, mielőtt elindultak a levelekkel Nagykálló és Kisvárda felé. A történelmet nem kellene figyelmen kívül hagyni, nekünk fontos lenne, ha visszaállna a régi rendszer.

 

Címkék#posta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában