Nyíregyháza

2022.12.18. 19:11

Meggyújtották a szeretet gyertyáját

Advent negyedik vasárnapján a szeretet lángja lobog a koszorún.

KM

A nyíregyházi Kossuth téren felállított színpadon református egyház oktatási intézménye, a Jókai Mór Református Általános Iskola diákjai, majd az egyházközség kórusa adott műsort. Ezt követően a nyíregyházi református lelkészek szolgáltak, s felolvasták a Bibliából azokat a próféciákat, melyek Jézus érkezését jelezték.

Amit hallottunk a Bibliából, azt üzeni: valami nagyon nagy dolog történt... Négy héten át adventi várakozásban készülünk a karácsony ünnepére, mert valami nagyon nagy dolog történt, amit az ember számára létkérdés megtudnia, megértenie. S hogy az ember biztosan megtudja mi történt, Isten minden követ megmozgatott – értelmezte a felolvasott igét dr. Gaál Sándor esperes.

Elmondta,  a ma embere is könnyen „hozzáfér”  az üzenethez, egyre modernebb technológiákon keresztül olvashatja az igét, s maga körül láthatja a jeleket” egy világeseményben, egy jóindulatú felebarát mosolyában, egy hittanos gyerek bizonyságtételében, a házastárs hűségében. Ezek ma is mind-mind megerősíthetik számunkra az írás üzenetét, amit az angyalok harsogtak, a pásztorok üdvözölték, hogy valami nagyon nagy dolog történt….Jézus a szabadító, a megváltó, örök életet hozott nekünk.

Az adventi műsort követően dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő és Jászai Menyhért alpolgármester gyújtotta meg az adventi negyedik gyertyát, a szeretet lángját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában