Nyíregyháza

2022.12.09. 18:06

Újabb évtizedekre terveznek

A neurológián belül kiemelt profilt jelent az agyi érbetegek ellátása.

Fotós: Dodó Ferenc

Ha azt mondjuk, neurológia, az emberek többsége rávágja stroke (agyvérzés vagy agyi érkatasztrófa), másik része pedig hozzáteszi, Parkinson-kór. Kétségtelen, hogy az ideggyógyászat szakterületéről talán ez a két legismertebb betegség, ám a neurológia sokkal szerteágazóbb. A nyíregyházi neurológiai osztály alapvető feladata a szervi idegrendszeri betegségek vizsgálata és kezelése, s ez a hatvan évvel ezelőtti megalakulása óta nem változott. Azonban a folyamatos, egyes időszakokban rohamos fejlődés új lehetőségeket és távlatokat nyitott a gyógyításban, a betegek ellátásában.
S talán az sem véletlen, hogy a jeles születésnap alkalmából szervezett pénteki ünnepséget összekötötték egy tudományos üléssel is, ahol dr. Oláh László professzor, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának klinikaigazgatója azokról az újdonságokról beszélt, amelyek az ischaemiás stroke terápiában ma segítik a betegek ellátását, gyógyulását, az életminőségük javulását. Dr. Varannai Lajos, a Jósa András Oktatókórház Neurológiai Osztályának osztályvezető főorvosa pedig a Parkinson-kór kezelési lehetőségeiről, az osztály jövőbeni terveiről szólt előadásában.

A kezdetektől napjainkig

Az elmúlt hat évtizedet ki más idézhette volna fel, mint dr. Diószeghy Péter, aki a 60 évből 26-ot töltött az osztályon, 24-ben pedig, 1996-2020 között osztályvezető főorvosként irányította a munkát. A Neurológiai Osztályt 1962. október 15-én nyitották meg Nyíregyházán, s tíz éven át dr. Faragó Lajos, majd 1973-tól dr. Pintér Nándor vezette az osztályt. Ő szervezte meg a pszichiátriai, az epilepszia, fejfájás, SM-szakrendelést, kialakította az agyi érbetegségekkel foglalkozó részleget, folyamatosan bővültek a diagnosztikai és terápiás lehetőségek és a hat évtized alatt nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy ezekkel lépést is tartsanak.

Az osztály tudományos aktivitásának fontos területét jelenti az új gyógyszerek klinikai kipróbálása. Az osztályt II. fázisú vizsgálatok végzésére is akkreditálták, 2000-től a Debreceni Egyetem Klinikai Központ akkreditált oktató helye, ami komoly szakmai elismerés.

Megőrizni az értékeket

Ahogy az is, hogy a Neurológiai Osztály Parkinson Centrum lett, amivel már újfajta, eddig csak nehezen hozzáférhető terápiák is elérhetőek a betegeknek.

– A betegség során azok a sejtek pusztulnak el, amelyek a dopamin nevű ingerületátvivő anyagot termelik az agy egy külön magcsoportjában. A tüneteket kiváltó sejtpusztulás okait ma sem ismerjük pontosan – mondta előadásában dr. Varannai Lajos. A Parkinson-kór lassú lefolyású, progresszív betegség, nem gyógyítható, de a rendelkezésre álló, elsősorban a dopaminhiányt kezelő gyógyszerekkel enyhíthetők a tünetek, a levodopa hatóanyag pedig a betegség minden szakaszában javítja a beteg állapotát. Lehetséges kezelési mód a gyomorszondán át folyamatosan adagolt levodopa készítmény, ami elérhető a nyíregyházi centrumban is.

– Szeretnénk a következő évtizedekben is megőrizni, tovább javítani az elért eredményeket, értékeket, a betegellátás minőségét, a tudományos munkát. A jövő tervei között szerepel többek között a perifériás idegek UH vizsgálatának, a DBS implantált, azaz mély agyi stimuláción átesett betegek programozásának, gondozásának, az Apomorfin pumpa-kezelés bevezetése – sorolta az osztályvezető főorvos, aki elismeréssel szólt az osztályon dolgozók elhivatottságáról és felkészültségéről. 

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában