Nyíregyháza

2023.02.10. 17:30

Csatákat vívtak együtt és egymásért

Idillikus kezdőkép, nem várt bonyodalom, a hős megmentő színre lépése, majd a romantikus végkifejlet.

Palicz István

File Józsefet és nejét is köszöntötte a vármegyeszékhely önkormányzata nemrégiben

Fotó: Anyakönyvi Csoport

Az aranylakodalmát ünneplő nyíregyházi File házaspár elmondhatja: filmbe illő volt a megismerkedésük. Idillikus kezdőkép, nem várt bonyodalom, a hős megmentő színre lépése, romantikus végkifejlet – bizonyára ilyen etapokban álmodta volna vászonra sztorijukat egy korabeli rendező. 

Ágnes a hetvenes évek elején, egy nyári napon strandon volt a barátnőivel. Egyszer csak beszólt nekik pár ittas férfi, amit a lányok nem vettek jó néven – ahogy a zaklatók sem a visszautasítást. Ágnes észrevett néhány kiskatonát, odaszaladt egyikükhöz, hogy segítséget kérjen. A bátor egyenruhás, József leszerelte a társaságot, majd megpillantotta Ágnes hálakönnyekben úszó tekintetét, amely bevésődött az emlékezetébe. Hónapok teltek el, mire egy szerencsés véletlen folytán e két szempár újra egymásra szegeződött, ezúttal Nyíregyházán. Ágnes örömmel fogadta József közeledését, ám figyelmeztette, ha udvarolni akar neki, nem lesz könnyű dolga, szigorú szülei ugyanis nem fogják könnyen áldásukat adni a szerelmükre. 

Megoldották a problémát 

– Én a közgazdasági szakközépiskolában tanultam akkoriban pénzügy-ügyvitel szakon. Készültem az órákra, majd a vizsgákra, nem enged(het)tem, hogy elvegye az eszem a szerelem. Érettségi után viszont már nem láttuk akadályát a boldogító igen kimondásának. A kérdés csak az volt, hol és milyen egyházi ceremónia szerint keljünk egybe, a vőlegényemet ugyanis görögkatolikusnak, engem pedig evangélikusnak kereszteltek. Végül a katolikus templomban, de evangélikus jellegű szertartás keretében kötöttük össze az életünket – meséli Filéné Ágnes, aki családanyaként és a munka világában is bizonyította rátermettségét. Tizenegy évig a Zöldért Vállalatnál volt gépkönyvelő, majd’ három évtizeden át pedig a nyíregyházi távhőszolgáltatónál szorgoskodott, egészen nyugdíjazásáig. 

Sikeres vállalkozó lett 

– 1973-ban megszületett Éva, három évvel később pedig Tibor. A lányunk ruhaipari technikusnak, majd szociális munkásnak tanult, családot alapított, karnyújtásnyira raktak fészket tőlünk itt, a Kertvárosban, és két csodálatos unokával ajándékoztak meg minket. Tibi erdésztechnikus, környezetgazdálkodási mérnök, Gyöngyösön él a családjával, középvezető a helyi gumigyárban – rajzolja fel a családfát József, aki a katonaévek után munkásruhára cserélte egyenruháját, elismert szakoktató és vállalkozó lett. Az ÉPSZER-nél kezdte művezetőként, majd a kilencvenes években kiváltotta az ipart. Kapuján ma is ott a cégér: „File József gáz-, víz- és fűtésszerelő”. Büszke az oktatóként eltöltött éveire, de még büszkébb sikeres tanítványaira, akik közül jó párral ma is tartja a kapcsolatot. – Dolgos, boldog évtizedek állnak a hátunk mögött Ágikával, lépésről lépésre, forintot forintra rakva teremtettünk meg mindent magunknak, illetve a gyermekeinknek – mondja a családfő. 

József arca az utolsó szó után hirtelen elkomorul. Nejére pillant, akinek szeme könnybe lábad. Néma biccentéssel jelzi férjének, elmondhatja, milyen tragédia árnyékolta be házassági jubileumukat a közelmúltban. 

Felfoghatatlan veszteség 

Megtudom: a lányuk, Éva egy éve a felvett védőoltások ellenére Covid-fertőzött lett. Korábban sosem volt beteg, látszólag ebből is sikeresen kilábalt. A felépülése után azonban a szervezetében gyors állapotromlással járó daganatos megbetegedést mutattak ki, amibe tavaly nyáron, 48 évesen belehalt. 

– Azóta sem tudtuk feldolgozni az elvesztését, viszont hamar felismertük, nem engedhetjük meg magunknak, hogy összeroppanjunk. Az anya nélkül maradt tizenéves unokáinknak nagyobb szükségük van ránk, mint valaha, sok feladatunk van még az életben. Ahogy mondani szokták, a film pereg tovább… – summázza Ágnes asszony. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában