A mobil megcsörrenése is a mese része

,,Ülök a deresre, megyek a Beregbe. Megyek a mesék elejibe. Ott voltak a mesék a jászolhoz kötve. Mikor engem megláttak, elkezdtek szaladni, én meg szaladtam utánuk. Volt köztük egy sánta, na azt elcsíptem, s mondom neki: Na, én most téged elmeséllek…” – ez a nem mindennapi, kedves meseindítás is ott található Bumberák Maja mese- és énekmondó, a Népművészet Ifjú Mestere fegyvertárában. A kisvárdai származású előadó az élőszavas mesélés egyik képviselője hazánkban. Valljuk be őszintén,  elszoktunk az élőszavas meséléstől, hiszen elővesszük a könyveket, s azokból felolvassuk a történeteket. Több évszázaddal ezelőtt azonban, amikor még nem tudtak írni és olvasni az emberek, saját maguktól és a fantáziájuk segítségével meséltek, ezt az ősi mesélési módszert szeretné visszavarázsolni modern világunkba Bumberák Maja.

– Az élőszavas mesemondásban nem bemagoljuk a meséket, nem tanuljuk meg a szövegüket kívülről, hanem gyakorlatilag a mese képei vezetnek bennünket, úgy mint a régi idők mesélőit. A régi időkben is elődeink élő szóban adták tovább közösségeknek nemzedékeken keresztül a történeteket, vagyis a mesék is szájról szájra terjedtek. Mivel mindenki tett hozzá valamit, vagy éppen elfelejtett egy kis epizódot, a mese mindig más és más, ugyanígy van napjainkban is az élőmeséléssel: a mese változik, vagyis minden alkalommal újjászületik, új mese keletkezik. Még ha ugyanaz a személy is mondja el többször a mesét, az minden egyes alkalommal más és más lesz, ugyanis a mesemondás alkalmazkodik az adott közeghez, alkalmazkodik a mesehallgatók állapotához, s úgy aktualizáljuk, úgy improvizáljuk, ahogy az éppen az alkalomnak megfelel – mondta a szakember, aki kitért a rögtönzés szerepére is:

–  Az adott szituációk, az aktualitások beleszövése a mese menetébe nagyon fontos. A történet spontán alakítása azt a célt szolgálja, hogy a lanyhuló figyelmet felélénkítse. Ha valaki felnevet, beleveszem a mesébe. Gyakran előfordul, hogy éppen harangoznak. Ha úgy teszünk, mintha nem történne meg, az sokkal zavaróbb, minthogy reagálunk rá, együtt nevetünk, s megyünk tovább a mesében. Gyakran az is fontos, hogy dél vagy éppen este van, vagy milyen évszak van, milyen ünnep van akkor éppen. Mindent bele lehet mesélni történetbe, s lehet kérdezni is. Vannak olyan fordulatok: „s olyan nagyra nyitotta a szemét, nézte, bámulta mint ahogy kendtek most bámulnak énrám." S már nevetnek zs a fiatalok, de ha megcsörren egy mobiltelefon, azt is fontos lereagálni. Az élőszavas mesélőnek fontos kritériuma a jó meséléshez, hogy nagyon figyeljen arra, mi történik körülötte, arra élő módon spontán reagáljon, s legyen benne humor, kreativitás és szeretet.

Fantasztikus élmények

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon az élőszavas mesélést hogyan fogadják a diákok vármegyénkben.

–  A napokban Kisaron is Fülesden is találkoztam gyermekekkel a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár felkérésére. Fantasztikus élmény volt. Először óvodásokkal, majd alsó tagozatos diákokkal találkoztam. Annyira lelkesek, tele vannak élettel, figyelnek. Jó nekik mesélni, mert veszik a lapot. Azonnal megértik, nem egy megszokott mesélésről van szó. Aktualizálok minden környezeti hatást. Beleveszem a mesébe az iskolájukat, ha kérdeznek, válaszolok, s azt is beleszövöm a mesébe, s így valóban élő, interaktív, lüktető foglalkozás alakul ki. Inkább a pedagógusoknak kell szemmel jeleznem, hogy ne féljenek attól, hogy a tanulók ennyire lelkesek, bátrak, őszinték, hiszen éppen ez a jó és ez is a cél: a mesét konstruktívan, alkotó módon építsük tovább a gyermeki beleszólásokkal, ötletekkel. A kisari alsó tagozatos diákokhoz fűződik az az élményem is, hogy a foglalkozás végén énekeltünk egyet. Csakhogy amint vége lett, bemondtak egy következő dalt, s ez így ment zsinórban 5-6 dalig, mert csak mondták és mondták és teli torokkal énekeltek velem fáradhatatlanul. Úgy érzem, nem csak én adtak, de én is sokat kaptam tőlük. A mesélésekre ugyanis viszek be hangszereket is, s ha úgy látom, hogy a figyelem lanyhul, előveszek egy hangszert vagy ritmust tapsoltatok két mese közben. Rendszeresen viszek magammal gitárt, citerát, az afrikai eredetű kalimbát,  viszek ritmushangszereket, pásztorfurulyát. Van olyan eszköz, amelyik a béka hangját utánozza, vagy éppen két bambuszt ütök egymáshoz. A hangszerek nem nehezítik a felkészülést, mert erre nem lehet készülni. Beviszem és spontán, mindig az adott helyzettől függően használom azokat.

Bumberák Maja tartott már foglalkozásokat vármegyénkben élő óvodapedagógusoknak és tanítónőknek. Vajon felnőtt korban mennyire sajátítható el az élőszavas mesélés? – hangzott el egy újabb kérdés.

– Az élőszavas meséléshez kell rátermettség, kreativitás, de a legfontosabb szerintem a bátorság, s a hit, hogy tudnak mesélni, hiszen a mese mindenkié. A képzések során arra törekszem, hogy a gyermekekkel foglalkozó felnőttek pszichés gátját áttörjem. Nagyon félnek, hogy nem tudnak mesélni, s a leírt szöveghez akarnak kezdetben alkalmazkodni. Arra nevelem őket, bízzanak abban, hogy saját szókinccsel el tudják mesélni a történeteket. Gondoljunk csak arra, ha hallunk valami sztorit a vonaton, otthon a saját szavainkkal meséljük el. A mesék csodálatos nyelvét is meg lehet tanulni, és akkor szabadon tudjuk alkalmazni a meseszövést. (Bumberák Majával két podcast is készült, amelyek a szon. hu portálon meghallgathatók.) 

MML