A szép jövő a plakátokon maradt

Ez volt a szocialista ipar és a szocialista mezőgazdaság kiépítésének kezdete. Az ipar államosítása után a mezőgazdaság maradt az egyetlen terület, ahol a kommunista irányítású állam nem tudta 100 százalékban érvényesíteni akaratát. Az 1948–1956 közötti agrárpolitika legfőbb jellemzője a parasztság egyes rétegeinek egymásra uszítása, a kuláklisták készítése, a kötelező beszolgáltatási rendszer, az adóterhek általános növelése és az ezzel járó erőszakos szövetkezetszervezés és földrendezés volt. A szép jövő mindvégig a propaganda plakátokon maradt. A kollektív gazdálkodás elől sok gazdálkodó inkább elmenekült, földjeiket a szövetkezetekre és az állami gazdaságokra hagyták. 

Vámosatyán a szövetkezet szervezése viszonylag egyszerűen ment, mert a lakosság soraiban igen sok volt a szegényparaszt. Az 1949. évi népszámlálási adatok alapján Vámosatya 1123 fős lakosának csak 22 százaléka rendelkezett valamilyen gazdasággal (földbirtokkal), de semmilyen gazdasága nem volt a lakosság 78 százalékának (875 fő). A birtokok is inkább csak kis és középbirtoknak számítottak. Egy hold (1 katasztrális hold = 0,5755 hektár) földje 8 embernek volt, 3 holddal 49, 5 holdja 52 rendelkezett, 10 holdas gazda volt a legtöbb, összesen 88. Tizenöt holdja 32 gazdának, 20 holdja 11, 25 holdas birtoka 5, 35 hold körüli birtoka mindössze két embernek, 50 holdas birtoka is csak háromnak volt, ami nem számított nagybirtoknak.

A megye létrehozott szövetkezeteiben a gépesítés nem érte el a háború előtti szintet, noha az európai átlaghoz képest az is alacsonynak számított. A mezőgazdaság elavult technikai szinten maradt és a parasztság megsarcolása mellett a könnyű-, és az élelmiszeripart,  valamint, a szolgáltatásokat, és az infrastruktúra fejlesztéseket teljesen elhanyagolták.

A Magyarországon 1948 után bevezetett gazdasági stratégia alá volt rendelve a háborúra való gyorsított ütemben történő felkészülésnek, ugyanis 1950-től a koreai háború miatt számoltak a harmadik világháború kitörésével. Az 1948-tól már tervezett, de csak 1950-ben indítandó I. ötéves terv rendkívül feszített feladatokat tartalmazott, és a lakosságtól egyre nagyobb áldozatokat követelt. A terv legfőbb jellemzője az volt, hogy igen rövid idő alatt kimagaslóan gyors fejlődést kívánt elérni a gazdasági élet legkülönbözőbb területein. Egyidejűleg irányozta elő a gyors iparosítást, a jelentős agrárfejlődést, a népgazdaság egészére kiterjedő modernizálást és az életszínvonal emelését. A terv 1951 februári változata már az ipari termelés megduplázását írta elő, ráadásul úgy, hogy a mezőgazdasági termelés és az életszínvonal is 50-50 %-ot emelkedjen.

 Úgy gondolták, hogy ez majd növeli a beruházási lehetőségeket, ami majd a gazdasági növekedés gyorsulásához vezet.

A belső források maximális kisajtolására épülő gazdaságpolitika legfőbb eszközei az ár- és adópolitika, valamint a beszolgáltatás voltak. Az 1950-es években a falusi lakosság minden rétegét leginkább ez sújtotta. A beszolgáltatott mezőgazdasági termékekért csak jelképes árat fizettek, az így keletkezett jövedelem jelentős hányadát pedig a nehézipar kapta meg. A beszolgáltatási rendszer szinte évről évre változott, és közben nőtt a beadási kötelezettség mértéke is. Az 1952-es gyenge termés ellenére ismét emelték a beszolgáltatás mennyiségét. Ennek eredményeképpen 1952 telén a falusi családok vetőmag és élelem nélkül maradtak. A köztudatba ez az esztendő a padlássöprések éveként vonult be, mert a gazdákra kivetett terményt akkor is be kellett szolgáltatni, ha nem termett semmi. A gazdáknak meg kellet azt valahol vásárolni.
A beszolgáltatási kötelezettség elmulasztását a beadás felemelése, majd kártérítés kivetése, végül helyszíni elszámoltatás követte. A hatóságok akár internálhatták vagy bírósági eljárás alá is vonhatták a „szabotálót”.

Szabó József János