Vásárosnamény

2023.10.15. 18:42

Vadászok és lovagok is mustrálják a trófeákat

Október 28-án rendezi meg Vásárosnaményban az idén terítékre hozott szarvasbikák trófeamustráját a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége.

Szon.hu

Sőt, a bikák fejékének bemutatóját kibővítik egy gasztronómiai nappal is, valamint számos műsor színesíti majd az egész napos programot. 
A vadászok ünnepnapja 9.30-kor felvonulással kezdődik. A szövetség vezetői, tagjai, a meghívott vendégek a református templomtól átvonulnak a program helyszínére, a Hunor Hotel udvarára, ahol először a Hubertus-mise keretében hálát adnak a vadászat isteneinek és a vadászok védőszentjének. Ünnepi beszédet mond dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, a vendégeket Szurovcsák András, a szövetség elnöke és Filep Sándor polgármester köszönti. A kiállítást megnyitja Kovács Zoltán államtitkár, a Nimród főszerkesztője. A vadászok után a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend percei következnek, a hagyományápoló ceremóniájuk keretében új lovagot avatnak, majd kihirdetik a vármegyei pálinkaverseny eredményét. 

KM 
 

Kép: Október végén ismét trófeák lesznek a főszereplők  Vásárosnamény belvárosában | Archív fotó: M. Magyar László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában