„A nagy és örök nap jött el a mi gyorsan múló napunkra”

Olyan gyorsan múlnak a napok, az életünk, rohan az idő, és jön egy nagy és örök nap, nekünk ajándékozza saját magát, az isteni életet, amit csak el kell fogadni és be kell fogadni. Sokan vagyunk, akik nyitott szívvel befogadjuk Isten szavát, a szeretetét, jóságát. Így ünnepeljünk és éljünk tovább, és ne úgy, mint amikor eljön egy üstökös, megcsodáljuk, és olyan gyorsan továbbrepül, mintha itt sem lett volna. Ez a karácsony legyen olyan, mint ami megérinti a szívünket, megváltoztat bennünket, és azzal a meggyőződéssel éljünk tovább, hogy örök életünk van. Egy kicsiny gyermek eljött erre a világra és megtanított bennünket, hogyan éljünk.

„Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok” (Iz 55,8), de ehhez hozzátehetjük, hogy elég baj az, hogy nem úgy gondolkodunk, élünk, szeretünk, nem olyan utakon járunk, mint Isten. Milyen lehetett Jézus útja ide a földre? Végtelen nagy távolságot, dimenziót kellett átjárnia, hogy eljöhessen, ember lehessen, és ezzel példát adott nekünk is.

Amikor Jézus eljött erre a világra, nem azt mondta – amit a mai világ sugall –, hogy megvalósítja az álmait, az életét, hanem hogy: „annak akaratát teljesíti, aki küldte őt” (lásd: Jn 4,34), vagyis Isten álmát valósítja meg.

Sokan úgy élnek, hogy csak ki kell tartani, kitartóan dolgozni, és akkor minden álmukat, elképzeléseiket teljesíteni tudják, mert az ember számára nincs lehetetlen. Sajnos van lehetetlen, de nem az Istennek, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária az angyal szavára mondta ki az igent, aki így szólt: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával…, mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,36-37), és arra a részre is igent mondott, ami rajta múlott. Meg kell tanulnunk Isten útját, azt az alázatos utat, ahogyan eljött erre a világra, hogy az legyen a mi utunk is.

A pásztorok, akik megkapták az útmutatást az angyaloktól, elindultak a nagy sötétben, a betlehemi éjszakában, hogy azt a kicsi jót, a gyermeket megkeressék. A mi életünk is ilyen kell hogy legyen. Nem mindig erős a hitünk. Sok emberben van valamiféle kétség. Ez nem baj, de legyen bennünk a vágy, a keresési szándék, hogy keresem az Istent, azt a kicsit jót, ami az életemben van. Mária és József Jézus születésének örvendtek. Nagy öröm volt a szívükben, és ezt az örömet nem vette el tőlük az, hogy milyen körülmények között voltak, de az sem, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Ez az öröm elvehetetlen.

Ezt az örömet éli át az, aki rátalál az útjára, teljesíti Isten akaratát az életében, és keresi azt a jót, ami ott van a szívében.

- Palánki Ferenc, debrecen-nyíregyházi megyéspüspök -