Fotók

2024.01.13. 15:30

Jeges merüléssel ünnepelt

Fotóriporter kollégánk születésnapján belegázolt a néhány fokos Tisza-tóba.

Emlékezetesre sikeredett kollégánk, Dodó Ferenc születésnapja: lapunk fotóriportere január 6-án több mint hétszázadmagával mártózott meg a mindössze 4 fokos Tiszában. A tiszafüredi jeges csobbanás szervezője Ljasuk Dimitry magyar–ukrán független filmes, környezetvédelmi aktivista volt, akinek nem titkoltan szívügye a szőke folyó megóvása. A forgatásokon szembesült a környezetet és a Tiszát sújtó szennyezéssel és szemétproblémával, és elhatározta, hogy filmjeivel és két kezével próbál tenni ellen.

Tudatosan készült

– Nagy rajongója vagyok Dimitrynek, mióta először láttam A Tisza nevében című dokumentumfilmjét. Ezt követte a Jóreménység-sziget, amit a mozik után egy népszerű streaming szolgáltató is műsorra tűzött. Az élet úgy hozta, hogy személyesen is találkozhattunk és beszélgethettünk, amikor a Nyíregyházi Állatparkban forgatott egy csoporttal. Szóba jött a Jeges csobbanás, amire már tavaly is bejelentkeztünk, és egyértelmű volt, hogy az idén is ott ünneplem a születésnapomat.

– Tudatosan készültem a merülésre – árulta el munkatársunk –, már hetekkel előtte fokozatosan felváltotta a meleg vizet a hideg zuhany. Emellett, mielőtt belegázoltunk a néhány fokos Tisza-tóba, szaunáztunk, de még így is dermesztő volt a víz. Háromszor merültem le végül, aztán visszaültem a forró gőzbe és ittam egy teát.

A csobbanás előtt megszentelték a folyót, amiben immár negyedik alkalommal gázoltak bele a természet szerelmesei. Sokan szurkoltak nekik a partról, a megrakott tüzek és a rotyogó bográcsok mellől.

– Dimirty azt kérte, hogy aki tud, jöjjön jelmezbe. Természetesen elfogadtam a „kihívást”, és a jeges merülésre stílszerűen pingvinnek öltözve érkeztem – jegyezte meg Ferenc, vagy ahogy mindannyian szólítjuk, Dodi. A jelmezverseny végül a Mikulás nyerte meg – bár a tehén is nagy esélyes volt –, aki puttonyostól, szánkót húzva vágódott bele a vízbe.

Egyre többen követik

Vannak, akik minden évben visszatérnek ezért Tiszafüredre, baráti társaságok, családok gázolnak bele a folyóba, ami oly fontos Ljasuk Dimitrynek. Filmjei különlegesek, kifejezésmódja, üzenete eltér a megszokottól, a dokumentarista műfajt egyesíti a klasszikus természet- és művészfilmek stílusával. Úgy gondolja, hogy a mai modern ember eltávolodott a természettől, ezért újra össze akarja hozni őket. Mottója: Vedd észre, fedezd fel és vigyázz rá!

Az idei merülésre 747-en regisztráltak, úgy tűnik hát, hogy misszióját sikerre viszi. „Négy éve, amikor mindössze tízen csobbantunk, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen sokan követnek bennünket” – írta közösségi oldalán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában