A szatmári tájak, s emberek szerelmese

Évszázadokkal ezelőtt a szatmári tájat folyók szabdalták, s a vízzel mindenkinek meggyűlt a baja, az egymásrautaltság pedig összetartó közösségekké kovácsolta az itt élőket. A szoros kapcsolatok ma is jellemzik a szatmári embereket, akik vendégszeretők, ápolják a hagyományokat, s ott segítenek, ahol tudnak. Ráadásul olyan vidéken élnek, ahol a legkisebb falvak is Európa-hírű templomokat rejtenek, s ahol a természet felett még nem vette át a hatalmat a modernizáció. A zegzugos kis utcák, érintetlen folyópartok láttán az ember lába a földbe gyökerezik, és bár én itt élek hosszú évtizedek óta, nem tudom megunni e gyönyörűségeket – mondta podcastünkben Erdélyi Ferenc, és hozzátette: számos olyan történet kering e falvakban, amelyek sehol máshol nem eshettek volna meg, csak náluk. Szamosszegen például – és ezt kevesen tudják – 1717-ben történt a 3. tatárbetörés, az egyik tatár pedig felkapta a lovára az egyik bámészkodó aszonyt, Nagynét, s magával vitte. A falusiak rohantak a férjéhez, és rémülten mesélték neki, hogy mi történt, mire a férfi azt mondta: szegény tatár...! 

A Luby-kastélyba kerül 

Ez csak egy azon történetek közül, amelyeket Erdélyi Ferenc a szon.hu oldalon meghallgatható podcastünkben mesélt, és amelyek bizonyítják: igazi lokálpatrióta, aki készített már a megyében képeslapokat, sportújságot és receptkönyvet is. – 1993-ban jött az ötlet, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg településeiről képes levelezőlapokat készítsünk János testvéremmel, és ez ma már nem lenne bonyolult folyamat, több mint harminc évvel ezelőtt még az volt. Vettem egy fényképezőgépet, végigjártam a falvakat, mindent lefotóztam, az előhívatott képekkel pedig megkerestem a polgármestereket. A legtöbbjüknek nagyon tetszett az ötlet, s végül 120 településről készült levelezőlap. Az, hogy ebből kiállítás és kötet is készült, dr. Holmár Zoltán érdeme: elkezdte gyűjteni a megyéről szóló képeslapokat, és olyan sokszor találkozott a nevemmel, hogy megkeresett. A kiállítás járja a megyét, az állandó helye a páratlanul szép nagyari Luby-kastélyban lesz – mesélte Erdélyi Ferenc, aki mindig is szerette a járatlan utakat. 

Tudósítói hálózat 

Az 1990-es évek elején például megyei sportújságot csinált. Napjainkban az internet ebben óriási segítség lenne, de akkor még Ópályiban csupán egyetlen vezetékes telefon működött: azt a kenyérgyár műszaki igazgatóhelyetteséhez kötötték be, s az egész falu onnan telefonált. Ezért Erdélyi Ferenc tudósítói hálózatot hozott létre: ő vasárnap, a meccsek után összeszedte az eredményeket és az összeállításokat, másnap ezt begépelték, megszerkesztették, kedden pedig megjelent a lap. Ám azzal nem számolt, hogy egy csapatból csak egy játékos fogja megvenni, így három hónap után a lap megszűnt, de a készítésekor szerzett tapasztalatok később jól jöttek neki – például az Ezt láttam, ezt ettem Szatmárban című kötet készítésekor. Mint mondta, az ötletet egy utazásuk adta. 

Kukorica a csizmában 

– Ami egyébként több mint receptgyűjtemény: az egyik oldalon van az adott település rövid története, a másikon a településhez köthető étel receptje és fotója. De ezek nem szokványos leírások: Balogh Géza barátom – lapunk korábbi munkatársa, a szerk. – az adatok és számok helyett valódi érdekességeket szedett össze: megtudjuk például, hogy a sonkádi legények azért jártak peckesen, mert kukoricát tettek a csizmájukba – mesélte Erdélyi Ferenc, aki a szülőföldje szeretetét igyekszik átadni az unokáinak, s aki bízik abban, hogy mindig lesznek olyan lokálpatrióták, akiknek szűkebb pátriájuk jelenti a világ közepét.