Milliók váltak a szörnyűséges eszme áldozatává

„Az ország idegen hatalom szuronyainak rabsága alá jutott. Az idegen hatalom kiküldöttjei átvették a hatalmat, az alkotmányos élet megszűnt, a társadalmi, gazdasági, szellemi élet teljessége egy igazságtalan, kegyetlen rendszer ellenőrzése alá került. Ez a rendszer igazságtevést és új világrendet hirdetett, de a valóságban ártatlan áldozatok tízezreit küldötte vesztőhelyre...” – hangzott el az idézet Márai Sándor szavaiból Napkoron, ahol immár hetedik éve, hogy koszorúkat helyeznek el a Gulág emlékkiállítás mellett, fejet hajtva a kommunista diktatúrák áldozatai előtt. Az emlékezést a vármegyei kormányhivatal és a vármegyei önkormányzat szervezte, a házigazda Támba Miklós, a Napkori Erdőgazdák Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt elsőként.

Felidézte, 7 éve avatták fel a Gulág emlékművet Napkoron, s mielőtt a kiállítás a végső helyére került, bejárta az egész világot, hogy elbeszélje a kommunista diktatúrák rémtetteit s azt a rengeteg erőszakot és fájdalmat, amit a rendszer véghez vitt.

Emberek százezreit hurcolták el, s gyalázták meg hamis, hazug módszerekkel. Ezt nem szabad elfeledni, mert ahogyan időben eltávolodnak a generációk a történelmi múlttól, úgy kophatnak meg az emlékek is, ezért nincs olyan nyár, amikor az itt pihenő erdei iskolás gyerekeknek ne mutatnák meg a kiállítást, s ne beszélnének nekik a kommunisták diktatúrájáról.

Erőszakos eszmék új köntösben

– A diktatúra egy eszme, egy ideológia erőszakos terjesztésével indult, s ne higgyük, hogy ma nincs mitől tartanunk. Akkor keletről jött, most pedig nyugatról fenyegetnek minket az új kommunista eszmék, ezért is indokolt a megemlékezés, mert már nemcsak a múlt árnyaira, hanem a jelen veszélyeire is figyelmeztet bennünket. Ma is vannak olyan ideológiák, melyeket ránk akarnak erőltetni, de mi nem szeretnénk, hogy unokáink újabb és újabb mérgező eszmék,  diktatórikus törekvések áldozataivá váljanak – erről már Seszták Oszkár, a vármegyei körgyűlés elnöke beszélt.

– Nekünk, magyaroknak nagyobb a veszélyérzetünk, mint másoknak, mert a XX. században két alkalommal is – először 1919-ben 133 napra, majd 1947-et követően több mint negyven évre – külföldről pénzelt, szellemi és fizikai erővel, ügynökhálózatok révén uralomra jutó pusztítás áldozatai lettünk. Dühödt keresztényellenesség, nemzetgyűlölet, kifosztás, megtévesztés, fizikai terror volt az I. világháború utáni diktatórikus uralom lényege. 1945 után a demokratikus Magyarország kisiklatása, a politikai ellenfelek üldözése vagy fizikai kiiktatása volt a kommunista hatalom célja, 1956 vérbe fojtása, a nemzeti érzés elfojtása, az állam eladósítása, a szovjet érdekek kiszolgálása volt a 40 éven át tartó, a társadalom legmélyebb szövetéig ható és azt romboló kommunista uralom mérlege. Ezért mi, magyarok sokkal pontosabban érezzük az Európa nyugati felén egyre súlyosabb méreteket öltő vallásellenséget, az alapvető gazdasági, kulturális, sőt, biológiai tényeket megtagadó újabb és újabb ideológiák: a gender, a woke, a szélsőséges liberalizmus előretörését, amelyek kizárólagosságának hangsúlyozása nem más, mint a kommunizmus visszatérésére tett újabb erőfeszítés – fejtette ki gondolatait Seszták Oszkár. Hozzáfűzte, a fiatalabb generációkat emlékeztetni kell rá, hogy a Szovjetunió és csatlós államai által terjesztett mérgező eszmék, erőszakos diktatúrák az emberiség elleni bűntettek tömkelegét vonták maguk után: halálbüntetéseket, kitelepítéseket és teljes üldöztetést jelentett mindazoknak, akik nem értettek egyet vagy másképp gondolkodtak a rendszerről.

Osztályidegeneknek számítottak

Az Országgyűlés 24 évvel ezelőtt nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, majd Szovjetunióba hurcolták. Nem lett többpárti demokrácia hazánkban, a diktatúra kiépítésének ez volt a kezdete, idézte fel emlékező beszédében a történteket dr. Gégény Zoltán, a vármegyei kormányhivatal igazgatója. Elmondta, a kommunista diktatúrák áldozatainak száma, ha csak szűken a kelet-európai blokkra vonatkoztatjuk, meghaladja az 1 milliót, de a számok mögött ne feledkezzünk meg az emberi sorsokról sem. 

Itthon szinte nincs olyan család, amely ne lenne érintett, nem vitték volna el rokonát kényszertáborokba, nem hurcolták volna el, vagy nem szenvedett volna el károkat.

– Ha a népbíróságok tevékenységét nézzük, azt látjuk, hogy 1945–50 között több mint 60 ezer ember ellen indítottak eljárást, ebből 27 ezret elmarasztaltak, koholt vádak alapján 477 halálos ítéletet hoztak, amiből 189 ítéletet végre is hajtottak – hangzottak el a rémisztő számok. S volt még egy jellemzője a kommunista korszaknak: az úgynevezett B-listázás, amiben az osztályidegeneket, a másképp gondolkodókat lehetetlenítették el, nem dolgozhattak eredeti munkakörükben, hivatásukban, csak azért, mert nem osztották a rendszer eszméit – több mint 86,5 ezer ilyen esetről tud a történetírás. Gégény Zoltán kitért a kitelepítésekre is, fogolytáborokra is. Megemlítette Toma Andrást, aki 45 éven át élt fogolytáborban, majd elmegyógyintézetben. Mint mondta, sorsok, emberi életek törtek meg örökre. A kollektív tudat az idő előrehaladtával kopik, ezért kell emlékezni az áldozatokra, a diktatúra rombolására, hogy soha ne történjen meg újra hasonló szörnyűség.