Történelmi földosztás Tiszanagyfaluban

Beírta a nevét a magyar történelembe a Tisza-menti kis település, Tiszanagyfalu, ugyanis 1945. március 27-én ezen a településen kezdődött meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány földreform rendeletének végrehajtása.

A földosztásról minden évben megemlékezik a község önkormányzata. Az idén dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnöke, Tiszanagyfalu díszpolgára mondott ünnepi beszédet.

Másfél évszázados késéssel

– 1945. március 27-én – két nappal a földosztásról szóló törvény hatálybalépése előtt – a mi falunkban kezdődött el Magyarországon a földosztás. Ezzel Tiszanagyfalu „beírta a nevét” hazánk történelmébe. Mi adja a földosztás történelmi jelentőségét? Az, hogy ezzel ért véget a nagybirtokrendszer, a feudalizmus, és az úri Magyarország. Másfél évszázados késéssel, de végre megnyílt a lehetősége a polgári és demokratikus Magyarország, a köztársaság építésének. Nem a földosztás hibája, hogy a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra ezt a lehetőséget meghiúsította. Mi a lényegi különbség egy feudális állam és egy polgári demokrácia között? – tette fel a kérdést az ünnepség szónoka, s meg is válaszolta:

– A feudalizmusra a szolgaság általános állapota jellemző, a különbség az emberek között abból adódik, hogy ki fölött hány úr van, ki van a hatalmi hierarchia legalján. Ott pedig a jobbágyság, a más földjét ténylegesen művelő, dolgozó parasztság volt. Ezzel szemben a polgári társadalomra a szabadság általános állapota jellemző, nincsenek születési kiváltságok, se előjogok, az emberek egyenjogúak, és alá-fölé rendeltség helyett egymás mellé rendeltek. Mi okozza ezt a lényeges különbséget, mi garantálja a polgári szabadságot? A szabad magántulajdon és ebben a saját tulajdonban – saját földön, saját műhelyben, üzletben, vállalkozásban – végzett saját munka. Az önellátás, önfenntartás, öngondoskodás által nyújtott függetlenség.

Szabadság és tulajdon

Az ünnepi beszéd következő részében dr. Lenkovics Barnabás felidézte a magyar történelem azon személyeit, akik szót emeltek a magyar polgárosodás érdekében. Szólt többek között Hajnóczy Józsefről, aki már 1790-ben az alkotmány-tervezetében a következőket írta: „Köztudomású, hogy azok, akik saját jogon rendelkeznek birtokkal, jobban művelik a földet azoknál, akiknek nincsen saját birtokuk. Azt a sok apró földdarabot, melynek külön-külön gazdája van, nagyobb iparkodással művelik, mint az egy tulajdonos nagy kiterjedésű földjeit. Többet végez egy nem robotoló munkás, mint két robotoló. A földtulajdon fűzi legszorosabban hazájához a polgárt. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a kincstári javakkal gazdálkodnak a legrosszabbul.” Megemlékezett Kölcsey Ferencről, a Himnusz szerzőjéről is, aki az 1834-es reform-országgyűlésen követi felszólalásában arra a kérdésre, hogy mivel lehet összebékíteni a nemességet és a jobbágyságot, ezt válaszolta: „…csak oly közös érdekkel, mely a társadalom tagjait egyformán kösse a hazához; s ez érdek csupán két szó: szabadság és tulajdon.” Felidézte Deák Ferenc gondolatait is, aki 1840-ben a jobbágyfelszabadítással kapcsolatban a következőket mondta: „A szorgalomnak két hatalmas rugója van: szabadság és tulajdon. Két hatalmas ösztön ád a polgárnak erőt s lelkesedést a hon védelmében, s e két ösztön: szabadság és tulajdon. Csak két erő köti biztosan a népet honhoz és törvényhez, s e két varázserő: szabadság és tulajdon. A tulajdonnal bíró szabad polgárok számát azért kell növelni, mert csak ezek által erős a haza, mert a tulajdon és a szabadság sokakkal megosztva értékéből nem veszít, sőt erejében nyer és biztonságában növekszik. Azon törvény, melyet az örökmegváltásról alkotott mostan a törvényhozás, a szabadság és a tulajdon boldogító közáldásainak első alapját tette le, s ezen alapról biztosan fog emelkedni honunk szebb jövendője.”

Tették, amit tenni kellett

– Ezek a szép szavak és szép gondolatok – sajnálatosan megkésve – váltak valósággá 1945-ben, elsőként Tiszanagyfaluban. Anyai nagyapám, Mátyás József, a földosztást irányító Nemzeti Parasztpárt helyi képviseletében tagja volt a Földigénylő Bizottságnak. Kint a földeken egy pepita fedelű kockás füzetbe írta tintaceruzával a jegyzőkönyveket, melyik táblából hány és mekkora parcellát, kik kaptak. Este otthon anyám – aki akkor 15 éves volt – átmásolta ezeket a hivatalos blanketták rubrikáiba, amiket aztán a földhivatalokban telekkönyveztek az új tulajdonosok nevére – emlékezett vissza a családi vonatkozásokat is megidézve a történelmet megváltoztató dicső napokra dr. Lenkovics Barnabás. – Nem gondoltak arra, hogy ezzel az addig nincstelen emberek „földéhségét” elégítik ki, vagy hogy a magyar parasztság „ezeréves álmát” váltják valóra, hogy történelmet írnak a kockás füzetbe és a rubrikákba. Egyszerűen csak tették, amit akkor tenni kellett.

– A földosztás történelmi jelentőségéről a legszebb gondolatokat a Nemzeti Parasztpárt országos vezetőitől olvastam – folytatta dr. Lenkovics Barnabás. Veres Péter, a párt elnöke, népi író, a paraszt-polgárosodás híve 1947-ben így írt erről:

„A kisbirtokos földje tehát nem mozgatható tőkevagyon, hanem csak megélhetési alap. Egyetlen előnye csak az, hogy saját földjén talál munkát, és saját maga termeli a kenyerét. Ez nagy dolog, a legnagyobb dolog a földön, mert a legnagyobb egyéni szabadságot biztosítja az embernek, ezért ragaszkodik a paraszt olyannyira, életre-halálra a földjéhez. Igaza van: a legmagasabbrendű élet a szabad kisbirtokos élet.” „Szabadságot mindig, mindenütt az embernek, az egyénnek, ahol és ameddig csak lehet. Elvégre a gazdaság van az emberért, és nem az ember a gazdaságért.” Ennek alapján utasította vissza a volt szovjet mezőgazdasági miniszter, Buharin nézetét, aki a nagy traktorok és kombájnok miatt érvelt a kolhozok és szovhozok (szocialista nagyüzemek) létrehozása mellett: „ha csak ez a probléma, gyártsunk pici traktorokat és kombájnokat!”

– Kovács Imre, NPP képviselő pedig 1945-ben azzal érvelt a földosztás mellett, hogy: „A földreformmal a politikai hatalom is átszállott a népre. Parcellázták a politikai hatalmat is.” Más szóval ez azt jelenti, hogy a földosztás, a tulajdonosztás, az szabadságosztás, hatalomosztás, a demokrácia garanciája. Ahol kevesek, akár az államhatalom kezében koncentrálódik a tulajdon és vele a gazdaság, ott koncentrálódik a politikai hatalom is, és diktatúra lesz belőle. A kommunista pártállam népi demokráciának nevezte önmagát, aminek csak két hibája volt: nem volt népi, és nem volt demokrácia. A földet, amit 1945-ben kiosztottak, már 1948-53 között, majd 1960-61-ben visszavették, az embereket kolhozokba kényszerítették. A tulajdont nem társadalmasították, hanem az emberekkel együtt államosították. Liska Tibor ezt állami bérrabszolgaságnak nevezte, ami helyett a szocialista kisvállalkozási formák (a GMK-korszak) bevezetését javasolta.

A második gazdaság megerősödésének kiinduló pontja a háztáji- és kisegítő gazdaságok engedélyezése volt 1967-ben. Ezekben még egyszer és utoljára, korlátok között, de esélyt kapott a szabad kisbirtokos élet. Az összes termőföld 12 %-át művelték, de azon az összes mezőgazdasági termék 36 %-át termelték meg. Különösen az élőmunka-igényes ágazatokban – zöldség és gyümölcstermesztés, kisállattenyésztés, a belső piaci ellátás terén – tehermentesítették a nagyüzemeket, akik viszont a tömegtermékek exportjában voltak sikeresek, a felvásárlás, feldolgozás, raktározás és értékesítés terén pedig kisegítették, sőt kiszolgálták a kisüzemeket. A magántulajdoni alapú kisgazdaságok és a szocialista nagyüzemek szimbiózisa (integrációja) világszínvonalra emelte a magyar mezőgazdaságot.

Ezt a sikeres nemzetgazdasági ágazatot rombolta szét, sőt rabolta ki előbb a belföldi „spontán privatizáció”, majd a külföldi nagytőke. Nekik piac kellett a saját termékeiknek, nem pedig egy sikeres versenytárs. Áldozatul esett a cukoripar, a konzervipar, a bőripar, a ruhaipar, a mezőgazdasági gépgyártás is. Az 1989-90-es gazdasági és politikai rendszerváltás folyamatából a tulajdonjogok reprivatizációja kimaradt, egy részleges kárpótláson kívül átfogó, új földosztásra nem került sor. Igaz, már igény sem volt rá, a parasztság és vele a magyar falvak nagy része is kihalt. Több generáció vált városlakó ipari („haszonember-telepi”) bérmunkássá, első generációs értelmiségivé, a legfiatalabbak sem a földtulajdonról, hanem a jól fizető külföldi munkavállalásról álmodnak (ha vannak még álmaik).

Közös gondolkodás, cselekvés

A földosztást követő évtizedek politikai-társadalmi-gazdasági változásait áttekintve előadását így folytatta dr. Lenkovics Barnabás:

– Közben a tőketulajdon előbb multinacionális, majd transznacionális, végül globális lett, uralja az egész világot, legnagyobb ellenfelei nem a szabad kisbirtokosok, hanem a még létező és utóvédharcokat vívó, szuverén nemzetállamok. Csakhogy az a tulajdoni és gazdasági rend, amit a világra kényszerítettek – miként előbb a szovjet mintájú szocializmus – fenntarthatatlan lett. Most új világrend kiépítésén fáradoznak, ami viszont háborúk nélkül nem megy. Ráadásnak itt a klímakatasztrófa, a világjárványok és a globális népvándorlás veszélye. Az egész globális világ, benne a néhai keresztény nyugati és az európai civilizáció, Magyarország és abban Tiszanagyfalu is új, és már megint nagyon nehéz kihívás előtt áll: képes-e még a túlélésre, az önfenntartásra, az önellátásra és az öngondoskodásra, az illeszkedésre a természet körforgásos rendjébe, a hívők szerint a teremtett világ isteni rendjébe? Van-e még hite és van-e még reménye? Az ősök hitét és erejét, küzdeni tudását életre lehet-e még kelteni?

– A fenntarthatatlan ellentéte a fenntartható, a globális ellensúlya a lokális. De hogy itt helyben milyen tulajdoni rend, milyen gazdálkodási mód, milyen közösségi együttélési forma lenne fenntartható, azt még ki kell találni. Tudás, fantázia, kreativitás, bátorság és erő kell hozzá. Szót érteni egymással és együtt, hatékonyan (és gyorsan) cselekedni. Akiknek ez előbb sikerül, azok újra történelmet írhatnak, bekerülhetnek a történelembe. A lehetőség – ami valójában kényszer – mindenki számára adott. „Meg tudod változtatni a világot, ha – először – önmagadat megváltoztatod.” (László Ervin) Ez a változtatás jelentheti az ősök felé fordulást is, ha valamit ők tudtak, vagy ők csináltak jobban. Mert lehet, hogy a jövőnk ott volt a múltunkban (például az 1945-ös földosztásban), csak nem vettük észre, és elmentünk mellette. Fejlődésnek gondoltunk utakat, amik tévútnak, zsákutcának bizonyultak. Lehet, hogy a földosztás igazi történelmi jelentőségének felismerése még előttünk áll, és ránk vár! Sok sikert kívánok magunknak a közös gondolkozáshoz és a közös cselekvéshez – tette hozzá dr. Lenkovics Barnabás, majd a résztvevők megkoszorúzták a földosztás emléktábláját.