Közlekedés

2024.05.25. 07:00

Kerékpárosok: rájuk is vonatkoznak a szabályok

A figyelmetlenségének túl nagy ára van. A kerékpárosok is tesztelhetik a tudásukat.

Bednárik Mónika

Kerékpárosok: a közlekedés fontos résztvevői

Forrás: Kelet-Magyarország

Fotó: Pusztai Sándor-archív

A közlekedés többszereplős játék, a jó idő, a tavasz beköszöntével pedig egyre többen ülnek kerékpárra, ami azt jelenti, hogy a járművezetőknek is nagyobb figyelemmel kell lenniük az utakon, mert bárhol és bármikor felbukkanhatnak a kerékpárosok. A baleseti adatok pedig sajnos azt mutatják, sok az olyan baleset, amelyben biciklis az érintett – legyen okozója vagy vétlen áldozata az esetnek –, és tény az is, hogy tízből nyolc esetben a kétkerekű vezetője sérül meg. 

kerékpárosok
Kerékpárosok: sok baleset elszenvedői 
Fotó: TÓTH IMRE / Forrás: MW

Kerékpárosok a kerékpárútra! 

– Akár csak a gyalogos, egy kerékpáros is a közlekedés legvédtelenebb résztvevője, hiszen a bringásokat nem védhetik a passzív biztonsági eszközök, mint az autósokat. Használhatnak és javasoljuk is a védőfelszerelések viselését, amelyek óvhatják a testi épségüket, csökkenthetik a sérülés mértékét, azonban a legfontosabb, hogy aki kerékpárra ül, ugyanúgy köteles betartani a közlekedési szabályokat, a KRESZ előírásait, mint aki autót vezet – mondta lapunknak Szikszai Tihamér alezredes. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára elmondta, a balesetek bekövetkezésének egyik leggyakoribb oka az elsőbbségi szabályok megszegése, de sok balesetveszélyes helyzet alakul ki körforgalmakban, gyalogátkelőhelyeken, ahol nem egy esetben szabálytalanul tekernek át. 
A közutak biztonságának alapja, hogy együtt tudjunk közlekedni, ismerjük a szabályokat, s ami a leglényegesebb, figyeljünk egymásra! 
Csak a kerékpárosokra fókuszálva az alezredessel arról beszélgettünk, hogy hiába épül egyre több kerékpárút, vagy van gyalogos/kerékpáros sáv kijelölve, néhányan mégis úgy gondolják – például a Kemecsei út ebből a szempontból az autósok rémálma –, hogy nekik a forgalomban, a közúton kell hajtaniuk. – Ők innen ki vannak tiltva, hiszen van kerékpárút, ami azt jelenti, nekik kötelezően ott kell biciklizniük, s ez vonatkozik minden kerékpárútra – magyarázta Szikszai Tihamér, aki úgy látja, érdemes lenne, ha minden bringás szánna arra három percet az idejéből, hogy a kerékpáros KRESZ-szabályokat átolvassa, ha tudja, akkor nagyobb eséllyel be is tartja, ha pedig betartja, kisebb az esélye a balesetnek. 

Táblák figyelmeztetnek 

Azt pedig mindenki látja, a kereszteződések az igazi mumusok, amikor a gyalogosok között szemből és hátulról is kerékpárosok próbálnak utat törni maguknak, ám nem érzik szükségét, hogy leszálljanak a járműről. 
– Egy kereszteződésben mindig le lehet szállni, és áttolni a biciklit, ez sokkal biztonságosabb, persze egy kihalt úton, ahol nincs forgalom, életszerűtlen leszállni, ha látjuk a szaggatott sárga vonalat a gyalogátkelőhely mellett, azaz van kerékpáros-átvezetés, azon át szabad hajtania, minden más esetben kötelező leszállni – magyarázta a szakember, és hozzátette: a kerékpáros-átvezetés nem jelenti automatikusan, hogy elsőbbsége is van a kerékpárosnak. 
A gyalogátkelőhelyen csak a gyalogosnak van elsőbbsége. Ha figyelmesek vagyunk, láthatjuk, hogy az átkelő mindkét végén van egy Állj, elsőbbségadás kötelező! vagy egy Elsőbbségadás kötelező! tábla, amit be kell tartani. A vármegyei rendőr-főkapitányság több helyre tett ki olyan táblát, ami arra figyelmeztet, a kerékpárosnak csak akkor van elsőbbsége, ha leszáll a kétkerekűjéről. 
– Időben leszállva a kerékpárról, egyértelműen jelezve az átkelési szándékot, elkerülhető a baleset, de ha a bringás nagy sebességgel behajt a kereszteződésbe, és féktávolságon belül van, vagy épp a gépkocsi holtterébe, akkor elképesztő szerencse kell az ütközés elkerüléséhez – figyelmeztet a következményekre az alezredes, aki újra és újra nyomatékosítja, a figyelmetlenségnek, a szabályok megszegésének túl nagy ára lehet. 

Vármegyei családi vetélkedő a biztonságos közlekedésért

A Közlekedik a család több mint egy évtizedes múltra visszatekintő versenysorozat, melynek célja, hogy a család tagjai – szülők és gyerek/gyerekek – bizonyítsák, nem csak ismerik, alkalmazni is tudják a közlekedési szabályokat a mindennapok biztonságos közlekedése érdekében. Május 25-én és 26-án 9 órától rendezik meg a területi döntőt Nyíregyházán a Nyír Plaza parkolójában. 
– Olyan vármegyei családok jelentkezését várják, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel, valamint 6 és 17 év közötti gyermeket/gyermekeket nevelnek. A vármegyei döntőre jelentkezni lehet a verseny honlapján a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon, személyesen a helyszínen, a verseny időpontjában – tudtuk meg Szikszai Tihamér alezredestől. A vármegyei baleset-megelőzési bizottság titkára kifejtette, hogy a család tagjainak elméleti és ügyességi feladatokat kell megoldaniuk, a szülőknek el kell dönteniük, hogy melyikük ül kerékpárra, ki lesz, aki autót vezet, a gyerekekre ugyancsak kerékpáros feladatok várnak az elméleti teszt után. Végezetül a Magyar Vöröskereszt együttműködésével egy nagyon komoly elsősegélynyújtási tudáspróba vár a családokra, amelyeknek szakszerűen kell ellátniuk a különböző – természetesen csak imitált – sérüléseket. 
– Ez azért nagyon fontos, mert bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor akár közlekedési, akár más baleset sérültjének kell gyors és szakszerű segítséget nyújtani. Aki rendelkezik jogosítvánnyal, elméletileg alapismeretekkel rendelkezik, azonban a tudás az idők során megkopik – mondta Szikszai Tihamér, aki arra biztat mindenkit, hogy akár versenyen kívül is vegyen részt a megmérettetésen, tesztelje az ismereteit, frissítse a tudását. A területi verseny győztese vehet részt augusztus végén az országos döntőben, ahol egy Škoda személygépkocsit nyerhetnek. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában